DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Tereprali

Itt a vége: a 9. helyen zárja a Qualisport a Silk Way Ralit

Törött hátsó rúgóval, majdnem hibátlanul ért célba a Qualisport Racing kamionos együttese a 2017-es Silk Way Rali 13. szelektív szakaszán. A szervezők a szombatra tervezett utolsó szelektívet törölték, mivel a térséget sújtó esőzés következtében a folyók túlságosan megáradtak. Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László számára a lehető legjobban alakult a végjáték: a Scania Qualisport Torpedóval versenyző trió a kamionos kategóriában a 9. helyen zárja az összecsapást.

Péntek reggel rövid, 77 kilométeres összekötő szakasz vezetett a kétfelvonásos szelektív első menetének rajtjához. A nyitópenzum 162 kilométer volt, amelyet problémák nélkül teljesített a dunaszentbenedeki trió, a második, 158 kilométeres menet viszont nehezebb volt még annál is, mint amire számítani lehetett: dűnézés közben eltörött a Torpedo egyik hátsó rúgója, így az első ellenőrző pont után a gárdának ki kellett jönnie a szelektívről és csak a célállomásnál tértek vissza.

qualisport-2017-silk-way-rali-13-szakasz



„Igazuk volt a szervezőknek, hogy a tegnapi csak főpróba, ízelítő volt a mai menetre. Olyan elképesztő magasságú dűnéket kellett megmásznunk, hogy volt amikor fél óráig csak felfelé mentünk. Az első felvonást ásás nélkül, néhány kisebb tolatással oldottuk meg, aminek nagyon örültünk. Még arra is jutott idő, hogy gyönyörködjünk a Góbi látványában, varázslatos ez a környezet, bár azt még mindig nem értem, hogy ebben a hatalmas, kietlen sivatagban, a dűnék közötti völgyekben hogyan és miből élnek az emberek. De élnek, és ezt a saját szemünkkel láttuk, még ha nem is hittük el! A második menet nem sikerült jól, a CP1 előtt nem sokkal hátsó rúgótöréssel kezdtünk bajlódni, s mivel közel 110 kilométernyi dűne volt még hátra, inkább nem kockáztattunk, hanem kimentünk az aszfaltra, mert nem akartunk odakint éjszakázni” – fogalmazott Kovács Miklós.

A magyar kamionos egység a kategória 11. helyén állva vágott neki a 13. szakasznak, s bár a félbeszakítás következtében kihagyott útpontokért 8 és fél órányi büntetést kaptak, az előttük állók közül többen is nagyobb kalamajkába keveredtek, amely súlyosabb időbüntetést vont maga után. Ez kedvezett a Qualisport Racing hármasának, amely így a 9. helyre lépett elő, tovább írva sikeres sorozatát a Silk Way Rally-k történetében: 2011 és 2013 között az akkor még rövidebb útvonalon bonyolított futamon mindháromszor sikerrel teljesítették a távot, legjobb eredményük a 2013-as 10. helyezés volt, a mostani 9. hely pedig az eddigi legjobb magyar eredmény azóta, hogy tavaly a hosszú útvonalon újraélesztették a futamot.

„Már visszavonultam a kuckómba és szunyókáltam, amikor a srácok megérkeztek a hírrel, hogy törölték a holnapi szakaszt, a végeredményben pedig előreléptünk a 9. helyre. Mit is mondhatnék? Nagyon boldog vagyok. Borzalmasan nehezen indult ez a verseny számunkra, több nehézséggel szembesültünk, mint bármikor korábban, a helyezésünk viszont mindenért kárpótol bennünket. Úgy gondolom, hogy ez olyan eredmény, amely méltó ahhoz a tényhez, hogy csapatunk, a Qualisport Racing idén ünnepli fennállása tizedik évfordulóját!” – mondta a Scania pilótája.

A monstrumok csatáját a 13. szelektíven is Kamaz-uralom jellemezte: a szakaszt Dimitrij Szotnyikov nyerte két márkatársa, Anton Shibalov és Ajrat Margyejev előtt. Ez egyben a kamionos értékelés végeredménye is, Szotnyikov, Shibalov és Margyejev végeztek az első három helyen. Az autósoknál a 13. szakaszon két Peugeot, Stephane Peterhansel és Cyril Despres végzett élen: Despres ezzel bebiztosította a címvédést, a franciát honfitársa, a kínai Baicmotor kötelékét erősítő Christian Lavielle, valamint a Geely alakulat SMG Buggy-ját nyúzó kínai Han Wei követi a kategória eredménylistáján.

Az autós kategória magyar egységét, az Opel Dakar Team párosát, Szalay Balázst és Bunkoczi Lászlót a napi szakaszon a 20. helyre rangsorolták, míg az összesítésben a 19. helyen fejezik be a megmérettetést. „Utolsó előttinek rajtoltunk, de ez nem vette el a kedvemet, sőt, 115 kilométerig nyomtam, ahogy a csövön kifért – tizenhárom autót előztünk meg közben és persze ettől fülig ért a szánk. Végig dűnéken autóztunk, és jobbról, balról hagytuk magunk mögött az ellenfeleket. Mindig történt valami, nem unatkoztunk. Aztán a 115. kilométernél elszakadt a kormányszervó ékszíja, amit fél óra alatt sikerült kicserélni, de amikor tovább akartunk menni, az autó egyszerűen nem indult, mert nem kapott benzint. Elkezdtünk variálni egy kicsit az áramkábelekkel, és egyszer csak erőre kapott. Megint tudtunk menni egy kicsit, de nem sokat, mert kaptunk egy defektet – a homokban a dűnéről lefelé jövet egy kanyarban lefordult először a bal első, utána a jobb első gumink. Emiatt egy kicsit vissza kellett venni a tempóból, mert már nem volt tartalék abroncsunk" - mesélte a napi szakaszról a Mokka pilótája.

Nincs más hátra, mint a finálé: a 2017-es Silk Way Rali szombaton Hszianban, az egykori császárvárosban zárul, ahová egy 730 kilométeres összekötő szakaszon jutnak el a versenyzők. A parc fermé, a technikai végellenőrzés és a díjátadó ceremónia után a szervezők egy gálaestet is tartanak a résztvevők tiszteletére.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: