DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Tereprali

Soha nem látott óriásdűnéken a Scania Torpedo

Nehéznek ígérkezett, az is volt, de végül sikerrel teljesítette a 2017-es Silk Way Rali 12. szelektív szakaszát is a Qualisport Racing kamionos különítménye. Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László, a Scania-versenytrió tagjai saját bevallásuk szerint is csak ámultak és bámultak, amikor meglátták, hogy mekkora óriási dűnéken kell áthámozniuk magukat a Torpedóval a Góbi sivatagban…

Jiayuguanból indulva a mezőny egy 182 kilométeres összekötővel kezdett, majd jött a mért szakasz, amelynek távja csupán 254 kilométer volt, de hogy nem akármilyen kihívást jelentett, azt jól szemlélteti a magyar kamionos egység időeredménye: 6 órára 39 percre és 16 másodpercre volt szükségük ahhoz, hogy a sárga csőrössel elverekedjék magukat a szakasz céljáig.

qualisport-2017-silk-way-rali-12-szakasz_resize



„Tegnap, a versenyzői eligazításon jelezték a szervezők, hogy nagyon kemény nap vár ránk, ám a szelektív elején még a szemünk is kikerekedett, amikor megláttuk, hogy milyen óriási dűnék vannak már rögtön a legelején. Az első 50 kilométer csak ebből állt, de szerencsére gond nélkül, a lendületet jól használva túljutottunk ezen a részen. 170 kilométernél következett egy újabb dűnés szakasz, egy 70 kilométer hosszú gigantikus homokozó, olyan hatalmas katedráldűnékkel, amilyeneket még sohasem láttunk, hiába járjuk tíz éve a világ különféle sivatagait. Ennek első felében egészen bátran mentünk, de ott láttuk, hogy a tatrás Kolomy-nak gondjai vannak, meghibásodott a kormányműve, ezt pedig figyelmeztető jelként vettük és visszafogtuk magunkat, óvatosra vettük a figurát. Nem is bántuk meg, mert könnyű lett volna nagyobb kalamajkába keveredni, így is volt egy rúgótörésünk és egy defektünk is. Nagyon puha volt a homok, az egyik részen például egy fél órát köröztünk, mire ki tudtunk kecmeregni, de a nyomok alapján ott mások is jó sok időt veszítettek. Holnap még nehezebb nap jön, a szervezők szerint a mai csak a bemelegítés volt arra a menetre…” – fogalmazott a kamionos összesítésben továbbra is a 11. helyet elfoglaló Qualisport Racing pilótája, Kovács Miklós, miután beért a szervizparkba Alashan Youqiban.

A kamionosoknál Martin Kolomy előző napi elsősége után visszaállt a világ rendje, a Kamazok újfent domináltak, ám a tatárföldi gyártó napja így sem volt tökéletes. A napi szakasz eredménylistáján Ajrat Margyejev, Anton Shibalov és Eduard Nyikolajev neve díszelgett az első három helyen, az összesítésben élen álló Dimitrij Szotnyikov ezúttal viszont csak a 6. helyet mondhatta magáénak. A pilóta továbbra is vezet, mögötte pedig Shibalov és – Kolomy problémái után újra – Margyejev tanyázik.

Az autósoknál kínai-francia nap volt a mai: a szakaszelsőséget ugyan egy francia pilóta, Christian Lavielle csípte meg, aki alatt egy kínai Baic típusú versenygép dolgozik, míg őt két kínai Liu Kun és Han Wei követte a francia SMG műhely által gyártott buggy-szörnyetegekkel. Az összesítésben vezető Peugeot-pilóta, Cyril Despres csak a 8. helyen zárt, de őrzi vezető pozícióját, míg a mostani jó szerepléssel Han Wei és Liu Kun felkapaszkodtak a 2-3. helyekre. A kategória magyarjai, Szalay Balázs és Bunkoczi László a 18. helyen fejezték be a napot az Opel Mokkával, az összesítésben pedig a 20. pozícióban állnak. „Homokos, gyönyörű pályát jelöltek ki erre a napra a rendezők, ha nem lett volna technikai gondunk, ez lett volna a verseny legjobb szakasza. Dűnék váltakoztak a tevefüves, homokos dombokkal, csak sajnos a szakasz elején elment a fékünk, úgyhogy attól kezdve megint előre kellett gondolkodni, mert gyakran előfordult, hogy nem tudtunk megállni. A CP2 után Lacinak támadt egy mentő ötlete, le lehetett vágni a pályát viszonylag kis büntetés ellenében, s mivel nem volt más választásunk a fékprobléma miatt, megtettük. Azt kell mondanom, ez volt a pálya egyik legélvezetesebb része, mi csináltuk a nyomot a szűz dűnéken, kicsit olyan érzés volt, mint ha előttünk még senki sem járt volna arra. Nem akadtunk el sehol, felszabadító érzés volt” – fogalmazott Szalay Balázs.

Pénteken a 2017-es Silk Way Rali utolsó előtti versenynapja következik, két része osztott szelektív szakasszal. A reggeli 77 kilométeres összekötő után előbb egy 162 kilométeres, majd 158 kilométernyi újabb összekötő után egy 156 kilométeres mért szakasz vár a versenyzőkre. Úgy hírlik, hogy a táv legalább 80 százalékát a Góbi sivatag dűnéi teszik majd ki…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: