DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Tereprali (TR)

Laller - Verseny, dobogó, jótékonyság!

Horváth Lajos kiheverte térdműtétét. A magyar Dakar pilóta a mögöttünk hagyott hétvégén visszatért a pályára, és ha már ott volt a Riverside Bajan, akkor gyorsan be is gyűjtötte a bronzérmet. Ugyan Laller még nincs 100%-os állapotban, de kezdésnek remek volt a szombathelyi csörte!

„Fárasztó és nehéz néhány napon vagyunk túl, de összességében remekül sikerült a Dakar utáni második futamom! A lábam is egész jól bírta a terhelést, persze azért még nem teljesen tökéletes. Mindkét irányból megjártuk a szervezők által kijelölt pályát, ami egyes szakaszokon sokat kivett belőlem, máshol viszont kifejezetten élveztem azt! A rövidebb táv alatt is megéreztem a kitámasztásokat, és a nyeregben felállni sem volt egyszerű, nem is nagyon ment ez a motorozásban alapvetőnek számító mozdulat. A kihagyás alatt kissé elgyengült a combizmom, amit igyekszem minél előbb visszadolgozni a helyére! A technika rendben van, én is alakulok, rövidesen pedig érkezik a következő kihívás, melynek során meg sem állunk Albániáig!” - mondta el Horváth Lajos, aki a hétvégén már folytatja is a felkészülést, méghozzá egy különleges jótékonysági rendezvény meghívott vendégeként.

2017-hungarian-baja-laller-1-2



„A McDonald's által szervezett Tour de Balatonon veszek részt, melynek célja nemes: beteg gyerekek és nehéz sorsú szüleik támogatásáért tekerünk majd. Jómagam 86 kilométert vállaltam, ami edzésnek sem rossz, de ezúttal természetesen nem ezen lesz a hangsúly. A cél, hogy részvételünkkel rávilágítsunk egy komoly problémára - aki ismer, az tudja, hogy szívemen viselem a kicsik sorsát. A Dakaron is a Ronald McDonald ház apróságai által festett sisakot viseltem, melyet hamarosan elárverezek - ezzel is támogatni szeretném a Ronald házak áldozatos munkáját! Hamarosan pedig egy újabb jótékonysági esemény nagyköveteként számítanak rám, én pedig szíves-örömest megyek!” - vázolta gondolatait a Quebeck Laller Racing Team friss dobogósa, aki már eddig is számos fórumon segédkezett jó ügyeket célba vinni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: