DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Tereprali (TR)

Rövid, de velős lesz a Duna Aszfalt Kupa

Megújult formában tér vissza a Duna Aszfalt Kupa: a hazai tereprali bajnokság, a CEZ bajnokság és a motoros Európa-bajnokság idei nyitó futama, amelyre március utolsó hétvégéjén kerül sor, ezúttal három helyett csak kétnapos lesz, azonban kihívásból ezúttal sem lesz hiány.

A pénteki napon először az adminisztratív és a gépátvételre kerül sor, ezeket a rajtceremónia követi 18 óra 15 perctől Kecskeméten. Szombaton sűrű program vár a mezőnyre: három hosszú, csaknem 110 kilométeres szelektív szakaszt kell teljesítenie a versenyzőknek, amelyek közül az elsőn reggel 8 óra 30 perckor rajtol a mezőny. Összesen hét település: Bugac, Bugacpusztaháza, Fülöpjakab, Jakabszállás, Szank, Bócsa és Móricgát térségében száguldanak majd a versenygépek.

A versenyzők a nap folyamán kétszer is visszalátogatnak a bugaci Táltos Lovaspanzió udvarán található szervizparkba, mielőtt nekiveselkednének az újabb mért szakasznak, először valamivel 10 óra után, majd 13 óra környékén. A díjkiosztóra 19 órakor kerül sor, szintén a Táltos Lovaspanziónál.



duna-aszfalt-kupa

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: