DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Tereprali

Szalay végre kiautózta magát!

Az első száz kilométeren az előtte induló alaposan próbára tette Szalay Balázs idegrendszerét (egyszerűen képtelenség volt megelőzni, így kénytelen volt a porában autózni), utóbb azonban a magyar versenyző ráállt a gázra, így Bunkoczi Lászlóval végre úgy érezhették a célban, hogy kiautózták magukat. Az Opel Dakar Team párosa a szakaszon a kilencedik helyen végzett, az összetettben pedig a 12. pozícióból várja a folytatást.

„Szeretjük az olyan napokat, amikor a táborból rajtolunk, és oda is érkezünk meg, mert a hosszú összekötő szakaszok fárasztóak, és nincs semmi hasznuk – mondta Szalay Balázs. – Így azután nagyon örültünk, hogy ma a táborból rajtoltunk és ott is értünk célba. Azt mondták, a mai lesz a legszebb pálya, de ha így is volt, mi ebből az első száz kilométeren nem sokat tapasztaltunk, mert az előttünk induló francia Optimus porában közlekedtünk. Egyszer-kétszer elkáromkodtam magam, mert nem láttam, és mert emiatt nem tudtunk haladni, de aztán beláttam, ez a szakasz itt most a türelemről kell szóljon, mert ha nem, kárt teszünk a Mokkában. Azután a francia az egyik kiszárad folyómeder-átkelésnél – amiből volt vagy kétszáz ezen a napon – hibázott, és miután elmentünk mellette, végre ráállhattam a gázra. A célban ennek köszönhetően úgy érezhettem, hogy végre kiautóztam magam.”

odt-africa-race-4-szakasz-1



Bunkoczi László is elégedettnek tűnt, s azt még hozzátette, habár a szakasz nem volt különösebben navigáció-igényes, végig nagyon kellett figyelni, mert oltári nagyot lehetett volna esni a pálya bizonyos részein. Volt, akinek sikerült is...

„Mindenfelé nyomokat láttunk magunk előtt, nagyon könnyű volt eltéveszteni az irányt. Akadt egy elhanyagolható hibánk, ami plusz száz méterünkbe került, de csak azért, mert ugyanitt tavaly sem találtuk meg a balra vezető utat a kőrakás után, és amikor túlmentünk rajta, visszafelé jövet már tudtam, mire kell figyelni” – tette hozzá Bunkoczi.

odt-africa-race-4-szakasz-2

A Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (MAN) kettős szerda éjszaka közúton elérte a tábort, ám mivel olyan mennyiségű laprugót, amennyi eltört a versenykamionjában, senkitől sem tudott kölcsönkérni, vagy vásárolni, esélye sem volt, hogy reggel elrajtoljon. Pontosabban…

„Elrajtoltunk, és a célhoz is elmentünk, de csak azért, hogy kettővel kevesebb GPS-pont kihagyása miatt kapjunk büntetést. A valódi versenyzéssel ugyanis azt kockáztattuk volna, hogy kiszakad a komplett hátsó híd a kamionból, amit nyilván nem akartunk. Az egyik közepesen nagy városban azután meglepő módon találtunk egy szakszervizt, ahol hegyekben álltak a laprugók, ráadásul fillérekért, úgyhogy rögtön vettünk nyolcat. A táborban rendbe hozzuk a kamiont, és pénteken folytatjuk a versenyt” – mondta Darázsi. 

A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió negyedikként ért célba a szakaszon, az összetettben pedig továbbra is ötödik. „Nagyon oda kellett figyelni, mert ha csak egy pillanatra is rossz felé nézett az ember, már jöttek a kövek. Majdnem végig egyedül autóztunk a szakaszon, csak az utolsó száz kilométeren értük utol a mezõnyt. Elfáradtunk” – mondta Kovács Miklós.

4. szakasz, Assa–Remz el Quebir (össztáv: 409.22 km, ebből szelektív szakasz: 409.22 km)

Autósok:

1. Thierry Magnaldi, Francois Borsotto (francia, Ford Buggy) 3:56:37

2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini) 4:16 perc hátrány

3. Cserednyikov, Ciro (ukrán, Ford Buggy) 15:57 p h.

...

9. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 27:21 p h.

Kamionosok:

1. Szergej Kuprijanov, Alekszandr Kuprijanov, Anatolij Tanyin (orosz, Kamaz) 4:25:55

2. Karginov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 7:35 p h.

3. Valtr, Pliny, Skrobanek (cseh, Tatra) 9:22 p h.

4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 30:21 p h.,

...

Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) nem ért célba

Motorosok:

1. Teddy Gev Sella (izraeli, KTM) 4:34:53

2. Ceci (olasz, Honda) 13:17 p h.

3. Gabari (marokkói, KTM) 25:48 p h. 

Az összetett állás:

Autósok:

1. Vlagyimir Vasziljev 13: 06:57

2. Magnaldi 27:25 p h.

3. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 1:03:13 p h.

...

12. Szalay Balázs 1:22:16 ó h.

Kamionosok:

1. Andrej Karginov 14:16:34

2. Valtr 1:20:41 ó h., 3. Tomecek 1:37:45 ó h.

...

5. Kovács Miklós 2:56:56 ó h.

Motorosok:

1. Teddy Gev Sella 15:28:03

2. Ceci (olasz, Honda) 1:04:22 ó h.

3. Ullevalseter 1:35:41 ó h.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: