DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Tereprali

Egyórás büntetés az éllovasnak a Dakaron

Hátrasorolt főesélyes a motoroknál, történelmi részsiker a quadoknál és újabb helycsere az élen az autóknál. Mindez egy olyan napon, amit a táv felénél félbeszakítottak. A Dakar az ötödik napon sem maradt adós a fordulatokkal.

Pénteken az első olyan szakasz várt a mezőnyre, amelyet teljes egészében Bolívia területén kellett futniuk, Tupiza és Oruro között. A száguldásnak azonban idő előtt vége szakadt, hiszen a tervezett 447 kilométeres szelektív szakaszt nagyjából a felénél, 219 kilométernél megszakították a szervezők a rossz időjárási körülményekre hivatkozva, így a hátralévő távot már versenyen kívül teljesítették a célig a résztvevők.

Az autóknál eddig egy nap kivételével mindig változott az összetettet vezető pilóta kiléte, akit immár Stephane Peterhanselnek hívnak. A pénteki szakaszt a csütörtöki legjobb, Cyril Despres kezdte meg elsőként, de hamar időt vesztett riválisaihoz képest, így a nap folyamán szinte minden ponton Sebastien Loeb veztett, aki végül be is jött első helyen, 44 másodperccel Nani Roma Toyotája előtt. Ez azonban nem volt elég a WRC-bajnok számára ahhoz, hogy az összetettben az élre álljon, hiszen Peterhansel is csupán másfél perccel mögötte ért célba, így 69 másodperc előnyt megőrzött Loebbel szemben. Mögöttük a ma lemaradó Despres, valamint Roma is még hat percen belül vannak, az ötödik helyen álló Mikko Hirvonen azonban, aki idei első komolyabb hibáját vétette és eltévedt, már több mint 40 perc hátránnyal üldözi a négy esélyest a Minivel.

peter



A motorosok mezőnyében újabb óriási fordulat történt. Azt követően, hogy csütörtökön a combtörést szenvedett Toby Price kiszállt a versenyből, most egy másik nagy esélyes került komoly távolságba a győzelemtől. Joan Barreda Bort az előző nap célba érve még az első helyen állt, ám egy este érkezett sportbírói döntés eredményeként egyórás időbüntetést kapott, miután kiderült, hogy az etap során tiltott helyen végezte el a motorja tankolását. Rajta kívül néhány más Honda-versenyző, köztük a gyári támogatással induló Michael Metge és Paulo Goncalves is ugyanilyen büntetést kapott. Barreda Bort ezzel a 9. helyre visszaesve kezdte a napot, és pénteken sem felfelé kapaszkodott, hiszen a spanyol a második ellenőrzőpont után eltévedt, ezzel sok időt veszítve. Ráadásul néhány más élversenyző, így az összetett vezetést tőle megöröklő Pablo Quintanilla és Stefan Svitko is vele tartottak, így ők is értékes időt hagytak benne a napban.

koolen

Az élen így ismét átrendeződött az állás, ugyanis Sam Sunderland nyerte meg a szakaszt egész komoly, 7 perces előnnyel Adrian van Beveren előtt, és ezzel a tabellán is az élre állt. Quintanilla a második helyre csúszott vissza, és hátránya közel 12 perc a brithez képest.

A nap legszebb pillanatait azonban a quadok mezőnye szolgáltatta, ahol a holland Kees Koolen nyerte a megcsonkított szakaszt. Koolen neve talán sokaknak ismeretlen, pedig ő a Dakar Rali egyik legkülönösebb figurája, aki már 2014-ben történelmet írt azzal, hogy első versenyzőként mind a négy kategória járművével, így motorral, quaddal, autóval és kamionnal is el tudott jutni a célig. 2009 óta mindig ott van Dél-Amerikában, és eddig egyszer-egyszer motorral és kamionnal, háromszor autóval nevezett, most pedig szintén harmadik quados évét teljesíti. Az 51 éves holland üzletember - aki egyébként a booking.com szálláskereső weboldal egyik alapítója - most először nyert szakaszt bármely kategóriát tekintve, ezzel a verseny történetének újabb fejezetébe írta be a nevét kitörölhetetlenül. Koolen egyébként a 6. helyen áll az összetettben, ahol továbbra is Simon Vitse vezet. 

Szombaton Oruro és La Paz között a kamionokra 513, a többi kategória versenyzőire pedig 527 km gyorsasági szakasz megtétele vár, az összekötőkkel együtt pedig közel 800 kilométert tesznek meg.

CARTE

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: