DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali (TR)

HQ Racing: Érkezés balra

Nem kímélte a bábolnai központú Fehérép Kupa távja a HQ Racing autóit: Hangodi Zoltánt és Juhász Gábort is meglátogatta a technika ördöge, az utóbbi pilóta ráadásul eddigi pályafutása talán legfélelmetesebb pillanatait élte át.

“Azt hiszem, feladok egy hirdetést, hogy keresek valakit, aki leveszi rólam a rontást” – kezdte a napi beszámolót Hango. “A mai harmadik szelektíven motorprobléma miatt fel kellett adnom a versenyt, pedig addig jól mentem. Csalódott vagyok, de sajnos ez előfordul.”

160507JuhaszGabor



Gábor valamivel jobban járt, hiszen ő tovább tud menni holnap reggel – igaz, csak előfutóként. Aligha túlzunk, ha azt mondjuk, hogy pályafutása eddigi leghajmeresztőbb incidensén van túl a pilóta, szerencsére komolyabb következmények nélkül. “Reggel a legelső szelektíven tönkrement a kuplung, de kicseréltük, és mentem tovább. Aztán a mai utolsó szelektív utolsó méterein jött egy bukkanó, ami ahhoz képest, hogy nem jelölte az itiner, elég durva volt. Nagyon komolyat landoltam, gyakorlatilag az autó bal elején, és megsérült a futómű. A szerelőink megcsinálták, de kikéstem az időmet, így holnap már csak előfutóként folytathatom. A Mosquito stabilitásáról viszont csak csodálattal tudok beszélni, a régi autómmal szerintem ötöt fordultam volna egy ilyen szituációban” – mondta el Gábor.

A Fehérép Kupán vasárnap további öt szelektívet kell teljesítenie a versenyzőknek, az ünnepélyes díjkiosztó 17 óra 15 perckor kezdődik Bábolnán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: