DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Tereprali (TR)

Kaposi újragondolt csapattal támad a tereprali ob-n

Sok minden változott a negyedik terepralis szezonjára készülődő Kaposi Zoltán körül az új idény rajtjára: a hétvégén esedékes ob-évadnyitó Duna Aszfalt Kupán a dízel kategóriában kétszeres bajnoka a tavaly megalapított együttes, a GTA Motorsport égisze alatt vesz részt jól bevált versenygépével a Nissan Pickuppal, ugyanakkor a szervizháttere és navigátora is új lesz 2014-hez képest.

Kaposi nem lazsálással töltötte a telet: vizsgálódott, értékelt és számolgatott, töviről-hegyire átgondolta azt, hogy mire jutott saját alakulata, a GTA Motorsport tavaly év eleji életre hívása óta. Ugyan a dízel kategória bajnoki címének megvédése kétségkívül dicséretes, a számok makacs dolgok, nem hazudnak, így a pilóta-csapatvezető felismerte: változtatnia kell az addig követett elgondoláson.

„Igyekeztem minél körültekintőbben kiértékelni a tavalyi szezont, amelyet első ízben teljesítettünk saját csapattal, önálló egyesületként. Ez rávilágított arra, hogy a költségek csökkentése nélkül nem lehetséges a folytatás. Elsősorban ez határozta meg a téli időszakot, erre kerestem, kerestük - és szerencsére meg is találtuk - a megoldást. A tavalyi abszolút bajnokpáros szervizcsapatával léptünk szövetségre, akik kiváló alternatívát kínáltak. Ennek köszönhetően a folytatásban is GTA Motorsportként versenyzünk, de az eddigieknél ésszerűbb keretek között tudjuk tartani a költségvetésünket” – mondta Kaposi az ob-évadot megnyitó, a Közép-európai Zóna Bajnokság értékelésébe is beszámító Duna Aszfalt Kupára készülve.



Nemcsak a szervizháttér, hanem a navigátor személye is változott, de a pilóta a Szőke Nikolett másodpilótai szerepvállalásával lehúzott két idény után is egy hölgytől kapja majd az információkat: „Fontos változás, hogy az idei évtől ugyanis egy másik hölgytől, Canadic Poór Szonjától kapom majd az útravalót a szelektíveken. Navigátorként még csak most mutatkozik be, de kívülről-belülről ismeri a sportágat, ugyanis az eddigiekben is a csapatunk tagja volt. Neki köszönhetően mostantól nemzetközi az összeállításunk, Szonja ugyanis horvát nemzetiségű.”

A békéscsabai versenyző bízik a szerviz- és műszaki hátteret biztosító együttműködésben és nagyon várja, hogy az április 24-26-án esedékes viadalon, Bugac térségében végre újra versenyezhessen a Nissan Pickuppal.

„Természetesen nagyon várom a rajtot és örülök annak, hogy a tereprali ismét az országnak egy olyan szegletébe látogat, ahol még sosem versenyeztünk. Abban biztos vagyok, hogy a szervizháttérnek köszönhetően még soha nem volt olyan jó autó alattam, mint most, így idén elsősorban nekem, nekünk kell bizonyítanunk. Konkrét célkitűzést nem szeretnék megfogalmazni, de hiszek abban, hogy az előző évek tapasztalatait sikerül majd kamatoztatni. Az autónk egyébként eladó, így szeretnénk azt is megmutatni, hogy nem csinál rossz vásárt az, aki bizalmat szavaz ennek a versenygépnek” – fogalmazott a pilóta, akinek a jövőre vonatkozó tervei között előkelő helyen szerepel az autóváltás, de – mint mondta - „a realitások talaján állva ebbe csak akkor fogok bele, ha mostani versenyautónak lesz új gazdája.” 

Bugacon és térségében péntek délután egy 12 kilométeres szuperspeciál után szombaton kétszeres 110, vasárnap pedig egyszer 94 kilométernyi szelektív szakasz vár a versenyzőkre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: