DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

F4-es pilóta nyerte a McLaren e-sport-döntőjét

A héten rendezték a wokingi gárda McLaren Shadow névre hallgató projektjének fináléját, amelynek végén a brazil Igor Fraga diadalmaskodott, aki tavaly ezüstérmes lett az észak-amerikai F4-ben.

Többnapos döntő végén derült ki, hogy a több mint félmillió jelentkező közül ki nyeri a McLaren Shadow elnevezésű szimulátoros tehetségkutatót. A szűk lista jelöltjeit nemcsak a virtuális pályákon mutatott teljesítmény alapján, hanem más képességek alapján választották ki. Ezt követően jöttek a szimulátoros döntők, amelynek végén egy 12 körös sebringi futamon aratott rajt-cél győzelmével Igor Fraga diadalmaskodott.

A 20 éves brazil nem mindennapi karriert tudhat maga mögött, hiszen ő a való életben is versenyez: 2018-ban például második lett az észak-amerikai F4-es szériában. Fraga elmondása szerint azért váltott e-sportra, hogy ha az anyagiak miatt nem tudna tovább versenyezni, akkor is folytatódhasson a karrierje. A most megnyert döntő jutalmául időt tölthet el a McLaren szimulátorában és együtt dolgozhat a wokingiak jelenlegi e-sportolóival. Az alábbi videókban vissza lehet nézni a rendezvény fináléit:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: