DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Kilenc F1-es csapat indul az e-sport bajnokságban

Egyetlen kivételével az istállók csatlakoztak a virtuális széria második szezonjához: a lebonyolítás nagyobb szabású lesz a tavalyinál, egy újdonság pedig a draft.

A Formula-1 tavaly merészkedett először a virtuális versenypályákra, és indította el az F1 2017 játékra épülő e-sport bajnokságot, amely két kvalifikációs eseményből, elődöntőből és a legjobb 20 számára kiírt döntőből áll. Három hónap alatt bonyolították le, az első Formula-1 eSports-bajnok pedig a brit Brendon Leigh lett.

A széria 2018-ban nagyobb szabású szezont tervez. Kettő helyett négy kvalifikációs kört tartanak, melyek közül az első április 13-án indul. Minden kör végén 10 versenyző jut tovább PC, Playstation 4 és Xbox One platformokról is, akik élőben streamelt döntőben vehetnek részt. A legjobb három helyezett platformonként bekerül a Pro Draftba, amelyre júliusban kerül sor, összesen 40 fő részvételével.



A Pro Draft az e-sport bajnokság idei újdonsága, és itt jönnek képbe a Formula-1-es csapatok. A bajnokság további részében a játékosok az első szezonnal ellentétben valódi e-sport csapatok színeit képviselik majd, a tíz istálló közül kilenc pedig az F1-es istállók hivatalos e-sport részlege lesz a Mercedestől a Sauberig. Egyedül a Ferrari nem fog részt venni a programban. A Pro Draft lényege, hogy a csapatok a 40 bejutóból választhatják ki pilótáikat – legalább egyet kötelező draftolni.

A szezon második felében a csapatok és versenyzők háromfordulós, élőben közvetített bajnokságban küzdenek a Formula-1 Esports széria egyéni és csapatbajnoki címéért és a „legalább” 200 ezer dolláros pénzdíjazásért. További részletek az e-sport széria oldalán angolul itt találhatók.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: