Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. szeptember 19. szerda
SimTech

F1-es versenyhangulatot idéző órák a Casiótól

Március 25-én az Ausztrál nagydíjjal ismét kezdetét veszi a Forma-1. A Kashio Seisakujo által 1946-ban alapított Casio óramárka idén ünnepli 10 éves jelenlétét a száguldó cirkuszban. „Ennek apropójából a cég egyedi kollekciót dob piacra, melynek darabjai tökéletes összhangban vannak a Forma-1 dinamizmusával és csillogásával” – jegyezte meg Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.

A Casio Edifice először 2008-ban jelent meg a versenysorozatban a Red Bull Racing partnereként. A japán gyártású és fejlesztésű órákat olyan futamgyőztes pilóták viselték a paddockban és azon kívül, mint David Coulthard, Mark Webber vagy éppen Daniel Ricciardo. A sportos és elegáns karórák a csapat első, 2009-es futamgyőzelménél is jelen voltak, de Sebastian Vettelt is végig kísérték mind a négy világbajnoki győzelemének megszerzésénél. Az együttműködés keretében a Casio David Coulthard és Sebastian Vettel tiszteletére is kiadott limitált szériás karórákat.

 

„2016-ban az együttműködést a japán márka a Scuderia Toro Rosso csapattal folytatta, melynek kiemelt partnere lett. Ennek köszönhetően a Forma-1 legnagyobb tehetségei, Max Verstappen és Carlos Sainz is büszkén viselhették az órákat” – emlékeztetett a Casio termékmenedzsere. A partnerkapcsolat sikerességét jelzi, hogy a felek a következő két szezonra vonatkozóan, egészen 2019 végéig folytatják az együttműködést. A Scuderia Toro Rosso csapat idén is a francia Pierre Gasly-vel és a brit Brendon Hartley-vel vág neki a Föld 21 különböző pontján zajló küzdelmeknek.

A Casio 10 éves Forma-1-es jelenlétére utaló limitált szériát három Edifice karóra alkotja. Egy fémszíjas EFR-557TR-1AER, egy műanyagszíjas EFR-557TRP-1AER, valamint egy szövetszíjjal ellátott Casio EQB-800TR-1AER-es modell jutott szerephez benne. Mindhárom óra számlapja magán viseli a Scuderia Toro Rosso-csapat egyedi arculati színeit. A mutatók pedig a versenyautók jellegzetes sebességmérőire hasonlítanak a tökéletes hatás érdekében. „A kollekció csúcsát egyértelműen a szövetszíjas képviseli, mely a másik két változattal ellentétben nem elemes, hanem Solar-technológiát használ, így nincs többé szükség elemcserére. A Bluetooth-kapcsolatnak köszönhetően pedig IOS, vagy Android-rendszerű mobiltelefonokkal is képes kapcsolatot teremteni” – hangsúlyozta a Casio termékmenedzsere.

 

Ezeknél az óráknál a köridő mérése kulcsfontosságú szempont, éppen ezért az EFR-557TR-1AER-es, valamint EFR-557TRP-1AER-es változat 1 másodperces stopper funkcióval van ellátva, mely 10 percig képes mérni a köridőt. A Casio EFR-557TRP-1AER-es pedig még ennél is fejlettebb teljesítményre képes, ugyanis 1/1000 másodperces mérési funkcióval rendelkezik, melynek mérési ideje eléri a 24 órát. Memóriájában 100 rész- és köridő kereshető vissza. A mérés megkezdése előtt az óra hanggal jelez, így viselőjének nem kell a stoppert figyelnie a sporttevékenység közben.

A különleges kollekció már előrendelhető a hazai kereskedésekben. A két elemes változat ajánlott fogyasztói ára 63.990 Ft, míg a Solar-technológiásé 225.990 Ft.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?