DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Brit konyhai kisegítő az F1 első e-sport-bajnoka

A hétvégén nemcsak az „igazi” versenyzők mérték össze tudásokat, hanem az online világ legjobbai is, akik közül a 18 éves Brendon Leigh egy utolsó körös manőverrel hódította el a címet.

Az új idők szele nemcsak a vasárnap bemutatott új logóból látszik a Formula-1-ben, hanem abból is, hogy idén először e-sport-bajnokságot is kiírtak. Az elődöntőkben még magyar érdekeltség is volt (egyikükkel még interjút is készítettünk), a nagydöntőre pedig a hétvégi szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj helyszínén került sor szombaton.

f1-esport-bajnok-1



Az első bajnoki címet végül egy 18 éves brit konyhai kisegítő, Brendon Leigh zsebelte be: az első futamot megnyerte, a másodikon nagy felzárkózást bemutatva nyolcadik lett (ezt egyébként az a Cem Bolukbasi nyerte, aki Fernando Alonso néhány napja bejelentett csapatának első igazolása), a mindent eldöntő harmadik versenyen pedig egy utolsó körös előzéssel szerezte meg az elsőséget.

Az utolsó verseny teljes egészében megtekinthető itt (a videó átkattintás után indul!):

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: