DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

E-sport csapatot alapított Alonso

Fernando Alonso, aki korábban kerékpárcsapatot akart vásárolni, új vállalkozásba kezdett: első F1-es versenyzőként indított virtuális versenyzésben érdekelt csapatot, ahol időnként ő maga is szerepelni fog.

 A 2017-es az e-sport éve is volt a Formula-1-ben: a széria elindította saját hivatalos bajnokságát, a McLaren a World’s Fastest Gamer kezdeményezést (melynek győztese a csapat hivatalos szimulátorosa lett), és az istállónál szereplő Fernando Alonso is meglátta a fantáziát a feltörőben levő, online sportban.

Alonsót néhány hónappal ezelőtt kereste fel a Logitech és a G2, az e-sport egyik élvonalbeli klubja. Velük közösen alakította meg az „FA Racing G2 Logitech G” névre hallgató csapatot, amely a hivatalos F1-es játékban, rFactorban és egyéb ligákban lesz érdekelt.

„Végre csapatfőnök leszek! Nem lesznek korai meetingek, teljesen megváltoztatjuk a munkamódszert” – mondta viccelődve Alonso Abu Dhabiban, ahol bejelentette a csapat indulását. „Nagyon izgatott vagyok, ez teljes újdonság számomra, ami még felfedezésre vár. Úgy látom, az e-sport más formátumokban már nagyon sikeres, de a versenyzés terén még a kezdeteknél jár, a nagy lehetőségek pedig ezután fognak előtörni. Örülök, hogy az egyik első leszek, aki ebbe az irányba fektet be, és úgy vélem, jó és élvezetes idők következnek, nem csupán számunkra, hanem a gamerek és rajongók számára is.” 

Alonso terve, hogy a profi e-sportolók mellett a rajongóknak is eseményeket fognak szervezni, ezekbe pedig ő maga is beszáll majd. „Vannak ötleteink a rajongók számára, havi szintű online versenyek formájában, amelyeken nem csak pro versenyzőinkkel, de velem is megküzdhetnek. Én egyértelműen lassabb leszek, inkább az amatőr színvonalat képviselem majd. A lényeg mindenekelőtt az lesz, hogy szórakozzunk, és kifejlesszünk egy felületet, amely a világon mindenki számára elérhető” – mondta a pilóta.

Mint már említettük, az F1 is csak nemrég lépett az e-sport színpadára, a széria részéről pedig támogatják Alonso vállalkozását. „Fernando brandje az F1 sikerének egyik alappillére, ahogyan pedig lenni szokott, amikor más brandek új területekre lépnek, hitelt ad” – mondta Sean Bratches, a Formula-1 kereskedelmi igazgatója. „Számos versenyző és egyéb sportoló második karrierként üzletelni kezd. Én ezt egy szórakoztató játéknak tartom, ugyanakkor verseny is, és egy nagy üzlet, amely egyre nagyobb lesz. Az F1 és Fernando a korai fázisban száll be, annak ellenére is, hogy pár év elteltével csatlakoztunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: