Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. április 24. szerda
Retro

F1-Archív: Hamilton büszke Rosbergre

Ferrari-siker a Kínai Nagydíjon, Domenicali lemondott, Ecclestone szerint Hamilton lesz a sport új sztárja, dohányzásellenes szponzor a Williamsnél: ezek voltak április 14. hírei az F1-ben.

2018: Ferrari-siker a Kínai Nagydíj időmérőjén: Sebastian Vettel a pole-pozícióban 87 ezreddel Kimi Raikkönen előtt, a Mercedesek lemaradása fél másodpercet tesz ki.

2017: A McLaren bejelentette, Jenson Button vezeti Fernando Alonso McLarenjét a Monacói Nagydíjon, miközben a spanyol az Indianapolis 500-on versenyez. A visszavonulását megszakító 2009-es világbajnokkal kapcsolatban a csapat elmondta, Monte-Carlo előtt csak szimulátorban fogja vezetni az autót: a McLaren szoftvere nagyon élethű, a pálya jellege pedig annyira eltér minden másikétól, hogy nem lenne értelme élesben tesztelni.

2016: „Könnyű hétvégéje lesz Nicónak” – jósolta Lewis Hamilton, miután már a Kínai Nagydíj előtti csütörtökön kiderült, váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kap a futamra. Csapattársa a Mercedesnél, Nico Rosberg azonban annak ellenére is számol Hamiltonnal, hogy legfeljebb hatodikként rajtol majd.

2015: A Red Bull nehéz első versenyei után Daniel Ricciardo reméli, a csapatnak sikerül rövid idő alatt formába jönnie, ahogyan a Ferrarinak – ahogy ő fogalmazott, megtalálja „a varázsgombot.”

2014: Nagy változás a Ferrarinál, a szezon első három versenye után lemondott posztjáról a csapatvezető Stefano Domenicali, magára vállalva a felelősséget az istálló gyenge teljesítményéért. Helyére azonnali hatállyal Marco Mattiacci érkezik, aki a Ferrari autóeladásaiért felelős vezető volt Észak-Amerikában. 

2013: És pontosan egy évvel a Ferrari vezetőségének átalakítása előtt a csapat még győzelmet ünnepelhetett, bár igaz, hogy az utolsók egyikét. Fernando Alonso megnyerte a Kínai Nagydíjat Kimi Raikkönen és Lewis Hamilton előtt. A versenyen a gyorsan kopó gumik játszották a főszerepet: már a negyedik körben megkezdődtek a kerékcserék, összesen hatan álltak az élen és kilencszer változott az első hely birtokosa.

2012: Lewis Hamilton is gratulált Nico Rosbergnek pályafutása első pole-pozíciójához Kínában. „Ez fantasztikus esemény, büszke vagyok rá. Együtt versenyezve nőttünk fel, miközben az F1-ről álmodoztunk. Csapattársak voltunk 2000-ben, barátok pedig már azelőtt” – mondta Hamilton, aki Sanghajban a második helyre kvalifikált Rosberg mögé, de váltócsere miatt hátrasorolják.

2011: Még csak két futamon van túl az F1-be gumiszállítóként visszatérő Pirelli, a malajziai futam után máris rengeteg kritikát kaptak a pilótáktól az ideális ív mellett szemmel láthatóan szétszóródott gumitörmelékek miatt. Paul Hembery azonban elmondta, az izgalmas versenynek ez az ára. „Az utolsó 10 kör Sepangban rendkívül izgalmas volt, de nem készíthetünk rántottát anélkül, hogy fel ne törnénk a tojást - vagyis ebben az esetben a gumit.”

2010: Robert Kubica sokkal jobban érzi magát a Renault-nál, mint korábban a BMW-nél. „Nem titok, hogy a múltban néha nem éreztem, hogy úgy törődnének velem, ahogyan szeretném” – mondta a lengyel, hozzátéve, hogy az autónak még lenne miben fejlődnie.

2009: A Ferrari és a Renault szerint kétségtelen, hogy a dupla diffúzor szabálytalan, így az FIA fellebbviteli bíróságánál sikerül elérniük, hogy betiltsák a Williams, Toyota és Brawn kialakítását.

2008: A barcelonai tesztelés során a Ferrari felfedte új, radikális kinézetű, lyukas orrkúpját. Az orron található nyílás azt a célt szolgálja, hogy a levegő átáramlásával javuljanak az autó aerodinamikai tulajdonságai.

archívó (11)

2007: Bernie Ecclestone nem csak ma gondolja azt, hogy Lewis Hamilton kiváló reklámértékkel bír a Formula-1 számára - így volt ezzel már 2007-ben is, néhány futammal a brit remek bemutatkozása után. „Remélem, ő lesz a követező szupersztár. Bízom benne, hogy az emberek többet nem fognak a bőrszínéről beszélni, hiszen egyszerűen őrülten jól teljesít. Fiatal, jól néz ki és sokat beszél. Hatalmas üzleti értékkel bír, ez egészen biztos.”

2006: A GP2-es Racing Engineering mindenképpen szeretne eljutni a Formula-1-be: Alfonso de Orléans-Borbón csapatfőnök a Midland megvásárlását fontolgatja.

2005: A rejtélyes vállsérülése miatt egy futamot már kihagyó Juan Pablo Montoya szinte biztosan ott lesz a San Marinói Nagydíjon Imolában, még akkor is, ha az orvosok továbbra sem engedélyezik neki, hogy autóba üljön. A kolumbiai ugyan örült, hogy nemrég született fiával otthon tölthetett némi időt, de a hírek szerint nehezen viselte, hogy a bahreini futamot a tévéből kellett néznie.

2004: Először tesztelt F1-es Ferrarit Andrea Bertolini, a Ferrari-Maserati Csoport tesztpilótája. Az olasz egyenesvonalú aerodinamikai próbák elvégzésében segédkezett Vairanóban.

2003: A Williams szembement a trendekkel, és többmillió dollár értékben nem egy dohánycéggel szerződött le, hanem dohányzásellenes szponzorációra tett szert. A támogató nevét egyelőre nem árulták el. (Mint később kiderült, egy leszoktató nikotintapasz gyártójával állapodott meg a csapat.)

2002: 20 éves emléket élesztett újra a Ferrari, amikor Michael Schumacher és Rubens Barrichello révén kettős győzelmet aratott Imolában. Legutóbb ugyanis 1982-ben tudtak ilyen sikert elérni a San Marinói Nagydíjon, amikor a foghíjas mezőnyben Didier Pironi és Gilles Villeneuve máig emlékezetes csatájukat vívták.

2001: Egy nappal húsvét előtt az imolai püspök lemondta az F1-es hétvége köré tervezett különleges istentiszteletet. A vallási vezető korábban elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy egy ilyen jelentős katolikus ünnepen rendezik a San Marinói Nagydíjat a város mellett, ami így bizonyára kihatással lesz a templomi szertartáson résztvevők számára. Az imolai pálya vezetői beleegyeztek, hogy a püspök megbékélése érdekében a lelátók előtt található kivetítőkön közvetítik majd a külön erre a célra rendezett misét, ám az atya az utolsó pillanatban mégis lefújta az eseményt. A döntését az indokolta, hogy nem akart felfordulást okozni vele: néhány évvel korábban ugyanis a rajongók megzavartak egy hasonló vallási szertartást, amin a pilóták is jelen voltak.

2000: A hosszútávú versenyekről ismert Allan McNish lesz a 2002-ben Formula-1-hez csatlakozó Toyota teszt- és fejlesztőpilótája, jelentette be a márka.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?