DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Chandhok 2007-ben a Red Bullt tesztelte

Tucatnyi évvel ezelőtt az akkor még csak 23 éves Karun Chandhok lehetőséget kapott, hogy a bikák versenyautójával tesztelhessen és nem is vallott szégyent, alig maradt el Coulthard idejétől.

Nem igazán hagyott mély nyomot a száguldó cirkuszban Karun Chandhok, pedig korábban ígéretesebben alakult a pályafutása. Az indiai nemzet úttörőjeként Narain Karthikeyan nem sokkal korábban már kikövezte az utat a népes ország pilótái számára, hogy adott esetben a Formula-1-ig is eljuthatnak.

A hanyatlófélben levő Jordannél bemutatkozó honfitárs után Karun Chandhok volt a következő a sorban, aki Indiából érkezett és a szakértők szerint sokkal teljesebb pilótaként kopogtatott a száguldó cirkusz kapuján. 2007-ben, a GP2-ben például már versenyt is nyert Belgiumban.

A nagy lehetőség év végén érkezett el, amikor az állandó tesztpilóta, Sebastien Buemi a Makaóban rendezett F3-as viadalon volt érdekelt, így az energiaitalosoknak egy beugró versenyzőre lett szükségük a barcelonai tesztekre. Chandhok mellett döntöttek Christian Hornerék.

„Karunt már évek óta támogatja a Red Bull, ebben az évben a GP2-ben nyilvánvaló a fejlődése, Spában futamot is nyert. Barcelonában remek lehetőség nyílik előtte, hogy egyik autónkba Karunt ültethessük” – nyilatkozta akkoriban a bikák csapatfőnöke.

Chandhok nem vallott szégyent a bikákkal töltött két tesztnapján


Először 2007. november tizenharmadikán ülhetett az R3-asba, 39 kört teljesített, a tabellán a tizennyolcadik legjobb időt érte el 1:24,896-tal, ami 1,7 másodperccel maradt el az állandó pilótáétól, David Coulthardétól. A rákövetkező napon Chandhok másfél másodpercet javult, a tabella tizenegyedik helyén találhattuk a nap végére, mindössze 0,7 másodperccel maradt el a sokszoros futamgyőztes skóttól.

1:23,255-ös ideje mellett azzal is nagyon elégedett volt, hogy olyan pilótákkal lehetett együtt a teszten, mint Michael Schumacher vagy David Coulthard. „Rendkívül izgalmas volt számomra az elmúlt két nap, örülök, hogy a csapat elégedett volna a technikai visszajelzéseimmel. Számomra egy álom vált valóra, hogy együtt vezethettem, például Michael Schumacherrel és David Coultharddal. David nagyon nyitott volt felém, ami nagy segítséget jelentett” – mondta el akkor Karun Chandhok.

Végül a nagy áttörés nem sikerült, 2010-ben a sereghajtó HRT istállóval tíz, majd a következő évben a betegség miatt hiányzó Jarno Trullit helyettesítve egy futamon állhatott rajthoz a (Caterham-) Lotusszal, ám őt is a hiányzó szponzori háttér tette partvonalra, nem is tudott később már visszatérni, így televíziós szakértőként helyezkedett el. 2007 vége érdekes időszak volt a Red Bull számára, ekkor folytattak titkos tárgyalást Fernando Alonsóval is, ám az átigazolás végül meghiúsult.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: