DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Világbajnokok váratlan kiesési hullámai

Többször előfordult már a Formula-1 történetében, hogy a világbajnoki címvédő következő szezonja pocsékra sikeredett. Nézzük a rekordereket, akiknek az egyes rajtszám nem hozott szerencsét.

Az utóbbi negyven esztendőt vizsgálva, rögtön 1979-ben csak szenvedett az előző évi bajnok. Mario Andretti 1978-ban egy kitűnő Lotusszal hódította el a világbajnoki címet, ám ugyanennél a csapatnál maradva rettentően gyenge szezont produkált egy évre rá. Mindössze egyszer állhatott dobogóra, az utolsó tíz futamon csak két pontot (!) szerzett és összesen kilencszer esett ki a tizenhat futamból. Andretti bajnoki évében az aktuális címvédő, Niki Lauda is így járt a Brabhammel, szintén kilencszer nem látta meg a kockás zászlót. 1980-ban a Ferrari elképesztően gyengén muzsikált, Scheckter címvédőként összesen két pontocskát kapart össze és ötször esett ki.

Nelson Piquet is hatalmasat bukott 1982-ben, a megbízhatatlan Brabham rendre lerobbant, kilencszer volt kénytelen kiállni a versenyből a brazil, egyszer a kizárás sorsára jutott, egy ízben kvalifikálnia sem sikerült magát a futamra (Detroitban), San Marinót pedig sérülés miatt volt kénytelen kihagyni. Így nem is lehetett más a szezon vége, mint egy gyengécske tizenegyedik helyezés. Egyik leglátványosabb kiesését a lekörözött Elizeo Salazarnak köszönhette, erről bővebben itt olvashat.

Piquet-nek 1984-ben sem ment címvédőként, kilenc kiesést szenvedett el (ismét legtöbbször a megbízhatatlan BMW-turbó miatt), de két győzelmének köszönhetően az ötödik helyet megcsípte. 1985-ben Niki Lauda egészen pocsék évaddal zárta Formula-1-es pályafutását, rekordot jelentő tizenegy kiesés tizenhat versenyből. Csapattársa, Alain Prost világbajnok lett a McLarennel, míg az osztrák a tizedik helyen szerénykedve zárt, mindössze háromszor meglátva a kockás zászlót (Belgiumban és Brands Hatchben el sem indulhatott).

Az előző két világbajnoki címéhez képest Nelson Piquet 1988-as hét kiesése nem is számít kirívónak. Honfitársa, Ayrton Senna sem volt éppen szerencsés a következő évben. Hétszer nem látta meg a kockás zászlót (bár Kanadában értékelték a hetedik helyen), Japánban kizárták, Brazíliában pedig részben saját hibájából esett vissza a verseny elején, így csak tizenegyedik lett.

 

Michael Schumacher 1996-ban még egy megbízhatatlan Ferrarit vezetett

Senna 1992-ben egy megbízhatatlan McLaren-Hondát kapott, amivel esélye sem volt felvenni a versenyt a domináló Williams-Renault-val, sőt év végén még a fiatal Michael Schumachertől is kikapott. Nyolcszor esett ki, ebből hatszor az autó hibásodott meg. Schumacher aztán a másik oldalra került 1996-ban, kétszeres világbajnokként. A Ferrari eleinte még megbízhatatlannak bizonyult, hétszer kényszerült feladni a futamot, ebből csak egyszer saját hibából, Monacóban. Franciaországban már a felvezető körben elfüstölt a vörös autó, így a rajtrácsra sem állhatott fel.

Az őt a trónon váltó Damon Hill is nagyot bukott az Arrows Yamahával 1997-ben, bár Magyarországon egy kör híján bravúros győzelmet aratott. Kilencszer nem látta meg a kockás zászlót az idény során, az évadnyitón már a felvezető körön, 500 méter után félre kellett állnia a meghibásodott versenyautóval.

Michael Schumacher dominanciája 2005-ben ért véget, ebben az évtizedben az autók már jóval megbízhatóbbnak bizonyultak, éppen ezért feltűnő a hétszeres világbajnok hat kiesése, de Kimi Raikkönen sem lehet büszke 2008-ban látott öt versenyfeladására, igaz, ebből csak belgiumi és szingapúri kiesése szárad a jégember lelkén.

2008-ban, Kanadában Hamilton a bokszutca végén ütötte ki Raikkönent a piros lámpánál


Az utóbbi tíz évben (a siker után visszavonuló Nico Rosberget nem számítva) nem történt ilyen kirívó kiesési hullám világbajnoki címvédők esetében. Az autók technikailag jelentősen megbízhatóbbak, erre egy jó példa Sebastian Vettel tavalyi szezonja, a Ferrari ugyanis a teljes évad során egyszer sem hibásodott meg, 2017-ben pedig Lewis Hamilton mondhatta el ugyanezt magáról a Mercedesszel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: