Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. október 16. kedd
Retro

F1-Archív: „Verstappen nélkül végre ismét csapat lehet a Toro Rosso”

Csökken az F1 adósságállománya, Sainz örül, hogy már nem Verstappen a csapattársa, McLaren-teszterek a USF1-nál, Button miatt viszálykodnak a csapatok, moszkvai futam, gyerekes Alesi. Ezek voltak augusztus 10. F1-es hírei.

2017: Csökken az F1 adósságállománya. Az új tulajdonosi kör, a Liberty Media jókora adósságot örökölt meg Bernie Ecclestone-tól, a Liberty első embere, Chase Carey pedig elmondta, egyre kisebb adagot kell görgetniük maguk előtt és egy több százmilliós „puttonytól” szabadultak meg.

2016: Carlos Sainz örül annak, hogy nem Max Verstappennel kell együtt dolgoznia. Azok után, hogy a holland és Danyiil Kvjat helyet cseréltek házon belül és Sainz Kvjatot kapta meg maga mellé csapattársnak a Toro Rossónál, Sainz úgy véli, sokkal inkább csapatként tudnak majd dolgozni innentől. Kvjatot egyébként is ismeri korábbról.

00216011_114

2015: Partvonalra állították már őt korábban is, Romain Grosjean pedig hasonlóra készül a jövőre nézve is. A francia dohog, hogy túl sokszor kell átadnia az első szabadedzéseken az autót Jolyon Palmernek, de nem tud mit tenni ezzel, ezért csak elfogadja a helyzetet és erre számít 2016-ban is.

2014: A Mercedes szerint nem a motorokon múlik az, hogy ők vannak az élen, szerintük nem ez a domináns tényező az F1-ben. Persze a hibrid korszak elején könnyen beszéltek, utcahossznyi előnyben voltak mindenki máshoz képest, többek között az erőforrásokat tekintve is.

2011: A Virgin újonc belga versenyzője, Jerome d’Ambrosio csak a szezon végéig rendelkezik szerződéssel, ennek ellenére bízik abban, hogy szép jövő vár rá a Formula-1-ben, de elmondása szerint egyelőre nem kíván azzal foglalkozni, hogy hol vezet 2012-ben.

2010: A Force India versenyzője, Vitantonio Liuzzi kizártnak tartja, hogy ismét a győzelemért harcoljon csapata Belgiumban, mint egy évvel ezelőtt, de a dobogót azért célba veszi az olasz.

liuzzi_2010

2009: Az Autosport értesülései szerint két korábban McLaren-tesztpilóta, Pedro de la Rosa és Alexander Wurz lehet az újonc USF1 istálló két versenyzője. Az osztrák el is ismerte, hogy beszélt már Peter Windsor sportigazgatóval.

2007: A Toro Rosso hivatalosan is megerősítette, hogy a következő szezonra szerződtette a jelenleg negyedik Champ Car-címéért küzdő Sebastien Bourdais-t. A francia versenyző hosszú évek óta a Formula-1-be készült, most végül a Red Bullnak köszönhetően teljesülhet az álma.

2006: Az első indiai F1-es pilóta, a jelenleg a Williamsnél tesztelő Narain Karthikeyan elmondása szerint abban bízik, hogy a grove-iaknál betöltött szerepe segíthet neki ismételten üléshez jutni a Formula-1-ben.

2005: Az első Török Nagydíjon néhány bemutató kör erejéig egy hazai versenyző is a pályára vihet egy F1-es autót: a Jordan ad lehetőséget Jason Tahincioglunak, aki első török pilótaként próbálhat ki egy királykategóriás gépet.

tahinci

2004: Tovább dúl a viszály a Williams és a BAR közt Jenson Button szerződése kapcsán: miközben a BAR bejelentette, hogy a szerződéssekkel foglalkozó svájci CRB nekik adott igazat, a grove-iak ezt cáfolták, s leszögezték, hogy még nem született meg a döntés.

2001: Gyerekesnek nevezte Jean Alesi viselkedését volt csapatfőnöke, Alain Prost. A franciáktól a Jordanhez távozó versenyzőre azért orrolt meg a négyszeres világbajnok, mert ahogy ő fogalmazott, mindössze percekkel azután, hogy megegyeztek, hogy a négy fal közt marad minden, ami elhangzott köztük, Alesi máris a rádióban fejtegette távozása okait.

2000: David Hunt, a Lotus név jogtulajdonosa egy komoly befektetővel együtt megvenné a Prost istállót, s ezzel visszatérhet a legendás név a Formula-1-be, erősítette meg a néhai James Hunt testvére.

prost_2000

1998: Moszkva polgármestere, Jurij Luskov leszögezte, hogy 2001-ben nagydíjat szeretnének rendezni az orosz fővárosban az ország olaj- és gázcégeinek támogatásával.

1997: Damon Hill az utolsó körben veszítette el a Magyar Nagydíjat Jacques Villeneuve-vel szemben, a világbajnok nagyon közel állt ahhoz, hogy ő legyen az első pilóta, aki futamot nyer az Arrows színeiben. A versenyről ittHill szezonjáról itt olvashatsz bővebben.

1996: Michael Schumacher szoros csatában szerezte meg a pole-t a két Williams előtt a Hungaroringen. Az első és a harmadik helyezettet mindössze 13 század választotta el egymástól.

2000-05

A magazin 2000. augusztusi címlapja - az aktuális AFM ajánlója és előfizetési információk itt.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?