Steward
Varga Ákos
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. november 16. péntek
Retro

F1-Archív: NASCAR-osok szapulják az F1-eseket

A tengerentúli pilóták szerint nem voltak igazi versenyzők, akik visszaléptek a 2005-ös USA Nagydíjon. Egyéb érdekes hírek is szerepeltek a Formula-1-es sajtóban június 27-én, mint a Vettelt védő Villeneuve, Valencia miatt dühöngő Alonso és Barrichello, akit rendőrök vittek a nagydíjra.

2017: Jacques Villeneuve megvédte Sebastian Vettelt, mondván, hogy bakui manővere, amellyel szándékosan Lewis Hamiltonba kanyarodott, sokkal enyhébb volt, mint mikor 1997-ben Michael Schumacher kiütötte őt a jerezi szezonzárón. Vettelék 10 mérföldes sebességgel haladtak, és egyébként is Hamilton féktesztelt, érvelt Villeneuve, hozzátéve: a német helyében ő is ezt tette volna.

2016: Daniel Ricciardo beismerte, a Ferrari akarja őt versenyzőként: nem tudja, hogy más is szerepel-e az olaszok listáján, ha pedig igen, az ő neve áll-e az első helyen, de abban biztos, hogy Kimi Raikkönen távozása esetén az olaszok szeretnék őt megszerezni.

2014: Niki Lauda szerint badarság, hogy Lewis Hamilton ne tudná elviselni a rá nehezedő nyomást, és hibái által magát fosztaná meg második világbajnoki címétől. A Mercedes elnöke állítja, a brit pilóta osztrák időmérőn elkövetett hibája csak egy egyszeri kisiklás volt, és Hamilton a következő futamra összekapja magát.

 

2013: A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner egyértelművé teszi, hogy ők nem kifejezetten Kimi Raikkönent akarják szerződtetni, hanem egész egyszerűen egy gyors pilótát keresnek az idény végén távozó Mark Webber helyére. Hogy ez aztán a finn világbajnok lesz, netán másvalaki, az a jövő zenéje, mint mondja.

2012: Michael Schumacher mercedeses főnöke, Norbert Haug további dobogós helyezéseket jósol hétszeres világbajnokának, miután a német klasszis nyögvenyelősen sikerült visszatérése után Valenciában végre megszerezte első pódiumos helyezését, Fernando Alonso és Kimi Raikkönen mögött a 3. helyen célba érve.

2011: Jarno Trulli talán elsőként állapítja meg, hogy nem biztos, hogy olyan jó hatással lesz az F1-re, hogy ennyire megbízhatóvá váltak az autók. A Caterham veterán olasz pilótája szerint ez garantálja az unalmas futamokat, hiszen legutóbb, Valenciában például mind a 24 autó célba ért, nem voltak bukások, és nagyon előzések sem…

 

2010: Fernando Alonsót most azt igazán sikerült kihozni a sodrából. A Ferrarinál első idényét töltő kétszeres világbajnok a valenciai Európa Nagydíj után kifakadt, és odáig merészkedett, hogy azt találta mondani, a versenyt manipulálták. A spanyol szorosan Hamilton nyomában haladt a második helyen, amikor Mark Webber bukása miatt bejött a safety car. McLarenes riválisa a biztonsági autót szabálytalan módon megelőzte, míg ő illemtudóan besorolt amögé, ahogy azt a szabályok előírják. Hogy mi lett a végeredmény? Hamilton kapott ugyan egy bokszutca-áthajtásos büntetést, ám a végén így is második lett, miközben Fernando Alonso a vert seregben, a 9. helyen ért célba. Némiképp érthető volt a frusztráltsága.

2009: A Ferrari előbb vagy utóbb hivatalos csapattal térne vissza Le Mans-ba, de egyelőre valószínűtlen a szereplés a 24 óráson, mondta Luca di Montezemolo, a cég elnöke. Le Mans számos hónap felkészülést igényel, ami a Formula-1 mellett túl nagy falat lenne a Ferrarinak.

2008: Lewis Hamilton nem foglalkozik a sajtó által rázúdított kritikai hadjárattal, a fiatal brit ugyanis meg van róla győződve, hogy amint újra elkezd futamokat nyerni, azon nyomban a feledés homályába merül majd a Kanadai Nagydíjon elkövetett hibája, amellyel Kimi Raikkönen kiesését okozta. Várja már, hogy újra az ő dicshimnuszát zengjék azok, akik most így kikezdik őt egyetlen hibájáért.

2007: A korábbi négyszeres F1-es világbajnok Alain Prost szimpátiáját fejezi ki Fernando Alonso irányába, és mint mondja, abszolút átérzi a spanyol helyzetét, aki kétszeres világbajnok létére egy bivalyerős újoncot kapott maga mellé Lewis Hamilton személyében a McLarennél. Prostot saját maga, Ayrton Senna ellen vívott belső párharcára emlékezteti a most kialakult helyzet, így pontosan tudja, mit érezhet most Alonso. Szerinte, amikor két ilyen kvalitású versenyző kerül egymás mellé, ott elkerülhetetlen a dráma.

2006: Juan Pablo Montoya úgy nyilatkozik, ő teljesen nyugodt az F1-es jövőjét illetően, noha kívülről valóban úgy tűnhet, egyre kevesebb esélye van a maradásra. A McLaren kolumbiai versenyzője azt is elárulja, akkor se esne kétségbe, ha az F1-ben nem jutna neki hely jövőre, ez esetben ugyanis visszatérne versenyezni az USA-ba.

2005: Neves Nascar-pilóták illetik nagyon komoly kritikával F1-es kollégáikat az indianapolisi USA GP fiaskója után. Ez volt az a verseny, amin végül csak a Bridgestone által abroncsokkal ellátott néhány csapat indult el, miután a Michelin biztonságra okokra hivatkozva a versenytől való távolmaradásra szólította fel partnercsapatait. A Nascar-pilóták szemében ettől függetlenül nem is igazi versenyzők azok, akik ennyitől meghátráltak, és rajthoz sem álltak azok után, hogy ennyit utaztak egy verseny kedvéért.

 

2003: Fernando Alonso kijelenti, hogy bár nagyon szeretné minél előbb megszerezni pályafutása első F1-es győzelmét, csapatának, a Renault-nak még legalább két évet várnia kell arra, hogy igazán megízleljék a siker ízét. Az ifjú spanyol ekkor még nem is sejtette, hogy néhány hónap múlva éppen hazánk F1-es pályáján, a Hungaroringen fogja megszerezni első győzelmét a sorozatban. Abban viszont nem tévedett, hogy az igazán nagy siker, az első vb-cím valóban két évvel később érkezett el számukra.

2002: Juan Pablo Montoya saját csapattársát, Ralf Schumachert okolja az Európai Nagydíjon elszalasztott győzelemért. A Williams kolumbiai pilótája zsinórban harmadik versenyén indulhatott a pole-ból, ám az első kanyarban pozíciót veszített Ralffal szemben, aki szerinte túl agresszívan járt el, és ha ő nem tér le az eredeti ívéről, mindketten már ott, az első kanyarban kiestek volna. Montoya arra már nem tért ki, hogy később ő maga ütközött David Coultharddal, és végül emiatt esett ki…

2001: F1-es versenypálya építését tervezik Libanon fővárosában, Bejrútban. Bernie Ecclestone elsősorban azért szorgalmazná az új ázsiai helyszínt, mert annak kedvezőbb a klímája, mint Dubajnak, viszont hasonlóan impozáns komplexumot lehetne oda felhúzni.

2000: Régebben ez is tudott hír lenni – Murray Walker, az F1 legendás szakkommentátora kihagyni kényszerül a Francia Nagydíj közvetítését, miután a Goodwood Sebességfesztiválon megboldogult édesapja gyorsasági-motorjával száguldva kificamította a csípőjét. 75 éves volt ekkor. 

 

1999: Rubens Barrichello rendőri segítséggel érkezik meg a Francia Nagydíjra, miután vasárnap forgalmi dugóba került a Magny-Cours-i pályára vezető úton. Erre a Stewart csapatmenedzsere, Dave Stubbs fogta magát, felhívta a rendőrséget, és egy meglehetősen egyedi küldetéssel bízta meg őket. Az autósport autósport, a férfi ember férfi ember – nem volt kérdés, hogy segítenek! Egyéb iránt azért sem volt mellékes, hogy a brazil odaér-e a versenyre vagy sem, mert ő kezdhette azt meg a pole-ból, miután az előző napi esős időmérőn remekelt. A futamon végül harmadikként intették le.

1998: Mika Hakkinen (McLaren) szerezte meg a pole-pozíciót a Francia Nagydíjra, miután az időmérő edzésen két tizedmásodperccel gyorsabbnak bizonyult a Ferrari német ászánál, Michael Schumachernél. 

1997: Jacques Villeneuve továbbra sem fér a bőrébe. Nem olyan rég az FIA-nak szólt be a jövő évre tervezett szabályváltozások kapcsán, ami miatt azóta bíróságokra kénytelen járni, ehhez képest Olivier Panis sérülése kapcsán sem fogta magát vissza, és a francián is megköszörülte kicsit a nyelvét. Panisnak egy versenybaleset következtében mindkét lába eltört, Villeneuve szerint viszont nevetséges, hogy mindenki hogy sajnálja őt ezért, hiszen ha nagyon akarna, törött lábbal is tudna versenyezni, elvégre nem síelő… 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?