Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. október 16. kedd
Retro

F1-Archív: Hamilton a Red Bullnál versenyezne

Wurz magassága miatt bukhatja a tesztpilótaságot, Schumacher rekordokat döntött, Raikkönen nem mond le a vb-címről, a Ferrari pedig – ismerős? – kilépést emleget. Ezek voltak az F1 hírei június 13-án.

2017: Max Verstappen úgy véli, a Red Bull csapatként képes lenne győzni, de a Renault motorja visszafogja. A holland – aki az erőforrás miatt esett ki a Kanadai Nagydíjról – elárulta, már most aggályai vannak a 2018-as évvel kapcsolatban.

2016: Az FIA szigorúbb méréssel – a terhelés 50 %-os megemelésével – vizsgálta az élcsapatok szárnyait. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy nagy sebességnél a Red Bull első és Ferrari hátsó legterelője a megengedettnél jobban elhajlik, ezzel csökkentve a légellenállást. A szigorúbb mérés azonban minden szárnyat szabályosnak ítélt.

2015: A brit királynő születésnapi ünnepségén lovaggá avatják Patrick Headet, a Williams istálló alapítótársát, aki tervezőként, technikai igazgatóként majd mérnökigazgatóként 1977-től 2011-ig irányította a csapat műszaki életét.

 

2014: Nico Rosberg ugyan csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben növelte előnyét kanadai második helyével a világbajnokság összesített pontversenyében, ám a német nyilatkozatában egyértelművé tette, ő és csapata, a Mercedes csak a győzelemmel lehet elégedett, és egyetlen hátralevő versenyen sem engedhetnek sikerélményhez jutni egy rivális istállót sem. Mindezt Daniel Ricciardo és a Red Bull némileg váratlan montreali elsősége után öntötte szavakba.

2013: Sir Frank Williams nem győzi dicsérni finn pilótáját, Valtteri Bottast, akinek nemcsak pályán nyújtott teljesítménye nyűgözi le a sokat látott szakembert, de a pályán kívüli magatartása és munkabírása is. Ezen tulajdonságai együttesen a jövő bajnokává tehetik őt csapatfőnöke szerint.

2012: Austinban minden rendben halad, állapította meg Charlie Whiting, aki felkereste az októberi USA Nagydíj új helyszínét. Elmondása szerint 500 munkás dolgozik azon, hogy a versenyhelyszín elkészüljön a hivatalos pályainspekcióra 60 nap múlva.

2011: Egyre többet pletykálnak arról, hogy a McLarennek össze kell szednie magát, és győztes autót kell Lewis Hamilton alá raknia, amennyiben azt akarják, hogy a 2008-as világbajnok hosszabb távon is náluk maradjon. A brit a Kanadai Nagydíj helyszínén nyíltan beszélt arról, hogy egy nap szívesen versenyezne a Red Bullnál is.

2010: Zsinórban második kettősgyőzelmét aratja a McLaren, miután a fordulatos Kanadai Nagydíjat Lewis Hamilton nyeri csapattársa, Jenson Button és a ferraris Fernando Alonso előtt. A két Red Bullt ezúttal csak a 4-5. helyen jegyezték a leintésnél, több mint félperces hátránnyal.

 

2009: A Ferrari továbbra is a jelenleg az F1-ben uralkodó szabályokat okolja saját versenyképtelenségéért, és Luca di Montezemolo elnök azonnali változtatásokat sürget a sportág irányításában. Azzal fenyeget, hogy amennyiben ez nem történik meg, a Ferrari kilép az F1-ből, és több nagy csapattal összefogva létrehozza a maga saját szakadársorozatát.

2008: Bernie Ecclestone elhessegeti annak lehetőségét, hogy az F1-ben szereplő nagy csapatok ellene összefogva létrehoznák a saját szakadár versenysorozatukat a maguk elképzelései szerint, és üres fenyegetésnek talál minden ilyen szólamot. Ettől függetlenül leszögezi, hajlandó kompromisszumot kötni a csapatokkal, hogy olyan megoldást találjanak a szabályokat és a költségcsökkentést illetően, ami mindenkinek megfelel.

2007: Kimi Raikkönen tetemes ponthátránya ellenére nem mond le a világbajnoki címről, és nyilatkozatában őszintén beszél arról, mire alapozza hitét, miszerint a vb-trófeáért folyó harc még nem lefutott. A finn biztosra veszi, hogy az újonc Lewis Hamilton nem fogja bírni elviselni a hajrában ránehezedő nyomást, és amikor hibázni fog, ő ott lesz, hogy kihasználja. Kimi tudott valamit, hiszen a végén nevető harmadikként beelőzve Hamiltont és Alonsót megszerezte pályafutása máig egyetlen F1-es világbajnoki címét.

 

2006: A Williams technikai igazgatója, Pat Symonds szerint Lewis Hamilton készen áll az F1-re, és a McLarennek semmi félnivalója nincs attól, hogy rögtön első világbajnoki idényében bedobja a mélyvízbe a szupertehetségnek kikiáltott brit pilótát. Symonds szerint Nico Rosberg és Jenson Button példája is azt mutatja, ha megfelelő kvalitású versenyzőről beszélünk, akkor egy nagy csapat is bátran nyúlhat az újoncokhoz.

2005: A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh túlságosan szigorúnak tartja pilótája, Juan Pablo Montoya büntetését, akit a versenyigazgatóság a Kanadai Nagydíjról intett ki fekete zászlóval, miután a bokszutca végén pirosan világító lámpát figyelmen kívül hagyva a pályára hajtott, veszélyeztetve a többi versenyző biztonságát. Az eset azért is lehetett különösen fájó a kolumbiainak, mert a biztonsági autó pályára jövetele előtt ő vezette a versenyt, ám büntetése folytán végül csapattársa, Kimi Raikkönen örülhetett. Whitmarsh legfeljebb bokszutca-áthajtásos büntetésre számított, de ettől függetlenül elfogadja a testület döntését.

2004: Michael Schumacher ismét történelmet ír Kanadában. A helyi nagydíj megnyerésével immár hetedik világbajnoki futamgyőzelmét aratja a montreali pályán, ami új rekord az F1-ben, ennyi alkalommal ugyanis előtte még soha senkinek nem sikerült ugyanazon a helyszínen nyernie. Ez volt összességében a Ferrari német klasszisának 77. F1-es nagydíjelsősége.

 

2003: Juan Pablo Montoya szerint semmit nem jelent, hogy Michael Schumacher 2006 végéig meghosszabbította szerződését a Ferrarival, szerinte ugyanis egy győzelmi széria közepén könnyű ilyen hosszú távú hűséget esküdni, ám meggyőződése, hogy amint kevésbé lesz eredményes a Ferrari, a német egyből el fog gondolkodni a visszavonuláson. Akár már jóval 2006 előtt is.

2002: Michael Schumacher a nürburgringi Európai Nagydíjra készülve egy privát teszten bődületes pályacsúcsot repeszt Mugellóban az új fejlesztéseket kapó Ferrarival, hét tizedmásodperccel megdöntve saját korábbi pályacsúcsát.

2001: Gerhard Berger szerint Juan Pablo Montoya a saját érdekében jobban tenné, ha inkább saját teljesítményére és saját gyengeségeinek legyőzésére koncentrálna ahelyett, hogy nála jóval rutinosabb és többet elért versenyzőtársait kritizálja, mint Ralf Schumachert vagy Jacques Villeneuve-öt. Az osztrák némileg csipkelődően megjegyzi, hogy a kolumbiai a szezon eddigi hét versenyéből csak egyet fejezett be, és a legutóbbi két versenyen saját hibájából esett ki.

 

2000: Veszélybe kerülhet Alexander Wurz tesztpilótai pozíciója a McLarennél, azon oknál fogva, hogy a 186 cm-es osztrák állítólag nem fér bele az MP4/20 karosszériájába.

1999: Az FIA elnöke, Max Mosley egy találó hasonlattal élve az akváriumban egymást bámuló halakhoz hasonlítja az F1 azon szereplőit, akik belülről unalmasnak találják a jelenkor F1-ét. Egyúttal kijelenti, hogy ő a szurkolóktól, és minden külső szemlélőtől egészen mást hall, szerintük ugyanis izgalmas az F1, ezért nem látja szükségét a radikális változtatásoknak. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?