Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. október 18. csütörtök
Retro

F1-Archív: Schumacher a legunalmasabb világbajnok

Így nyilatkozott a német egykori csapattársa, Eddie Irvine évekkel ezelőtt május 10-én. Ricciardo Verstappent intette, Ross Brawn rejtélyes rosszullétre panaszkodott, Coulthard pedig törött bordával versenyzett – ezek voltak a nap hírei a múltban.

2017: Max Verstappen egyik fő gyengesége zsenge életkora. A holland Red Bull-pilótának jobban oda kellene figyelnie arra, mit tanácsolnak az idősebb kollégák – mondta saját csapattársa, Daniel Ricciardo.

2016: Felzárkózik a Formula-1 normál fejlesztési ritmusához a Renault, ígérte Alan Permane, a pálya menti műveletek vezetője. Az istálló szezonkezdetére rányomta bélyegét, hogy a korábbi Lotus csak a tél folyamán alakult át a gyári csapattá. Permane azonban a következő hat-nyolc nagydíj szinte mindegyikére ígért valamilyen újítást, köztük aerodinamikával, felfüggesztéssel és motorral kapcsolatost.

2015: Gyengébb szezonkezdete után – minden futamon dobogóra állt, de az összesen Lewis Hamilton mögött végzett – Nico Rosberg, a Mercedes pilótája a pole-pozícióból indulva megszerezte első futamgyőzelmét az év során.

2014: Sebastian Vettel öthelyes rajtbüntetést kap, miután Red Bulljában váltót kellett cserélni az időmérő edzést követően, így a négyszeres világbajnok csak a 15. helyről fogja megkezdeni a Spanyol Nagydíjat, miközben csapattársa, Daniel Ricciardo a rajtrács 3. helyére sorakozhat fel Lewis Hamilton és Nico Rosberg Mercedese mögé.

2013: Kimi Raikkönen szerint ostobaság lenne azt állítani, hogy idén nem lesz esélye harcba szállni a világbajnoki címért a Lotusszal, miután kiválóan kezdték a szezont az enstone-i alakulattal.

 

2012: Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke egy rejtélyes rosszullétre hivatkozva nem utazik el a Spanyol Nagydíj helyszínére. Talán ez volt az egyik első jele annak, hogy a brit szekere kifelé áll a brackley-i csapattól.

2011: A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier pozitívan nyilatkozik egy ralibalesetben súlyos sérüléseket szenvedő pilótája, Robert Kubica F1-es visszatérési esélyeiről, miután meglátogatta a rehabilitációját végző lengyelt a Török Nagydíjat követően.

2010: „Michael Schumacher újra a régi fényében tündököl” – állítja Nick Fry, a Mercedes elnök-vezérigazgatója, miután a hétszeres világbajnok visszatérése utáni legjobb eredményét szállítva a 4. helyen zárta a Spanyol Nagydíjat.

2009: Jenson Button fölényes győzelmével zárult a Spanyol Nagydíj. A Brawn GP kettősgyőzelmét Rubens Barrichello tette teljessé második helyével, a brazilt a Red Bull ausztrálja, Mark Webber kergette be a célba. Sebastian Vettel lett a 4., míg a spanyol közönséget Fernando Alonso lepte meg egy nem várt 5. hellyel az ekkor igencsak gyenge Renault-val.

 

2008: Felipe Massa Isztambulban megállíthatatlan. A Ferrari brazilja immár a harmadik egymást követő évben szerezte meg a pole-pozíciót a Török Nagydíjnak otthont adó pályán, ezúttal Hekki Kovalainen, Lewis Hamilton (McLaren) és Kimi Raikkönen (Ferrari) volt az üldözők sorrendje mögötte.

2007: Kimi Raikkönen örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy ferraris elődje, Michael Schumacher első alkalommal látogatott el egy F1-es nagydíjhétvégére azóta, hogy az előző év végén szögre akasztotta bukósisakját. Persze a Jégember ezt az örömkifejezést is a maga sajátos stílusában tette… „Ő azért van itt, hogy segítse a csapatot. De végső soron én vezetem az autót, és azt csinálom a mérnökeimmel, amit én akarok” – hangzott a különöse megnyilvánulás a finntől.

2006: A hétszeres világbajnok Michael Schumacher menedzsere, Willi Weber leszögezi, ügyfele nem attól teszi függővé F1-es jövőjére vonatkozó döntését, hogy újabb vb-címet vagy legalább győzelmeket szerez-e az év végén, és ha adott esetben nem lesz világbajnok, akkor is elképzelhető, hogy tovább folytatja a száguldó cirkuszban.

 

2005: Eddie Irvine szerint Fernando Alonso személyében eljött „az F1 új királya”, úgyhogy Michael Schumacher napjai meg vannak számlálva a sportágban, mivel eleve ő volt „minden idők legunalmasabb F1-es világbajnoka”. Jól megmondós napja volt az írnek…

2004: „Nem fogjuk tudni idén elkapni a Ferrarit” – tört ki a fájdalmas felismerés Sam Michaelből, a Williams technikai igazgatójából a Spanyol Nagydíjat követően. A brit szakember szerint borítékolható, hogy mindkét vb-cím a maranellóiak birtokába kerül az év végén.

2002: David Coulthard a pénteki szabadedzések után biztosra veszi, hogy idén megszakad Michael Schumacher negatív sorozata az A1-Ringen, és a Ferrari klasszisa végre megszerzi első győzelmét az Osztrák Nagydíjon. A McLaren skótjának végül igaza lett, de ehhez a Ferrari csapatutasítása is kellett: Rubens Barrichello tüntetőleg csak a verseny legutolsó méterein engedte át az első helyet csapattársának.

 

2001: David Coulthard szerint szó sincs róla, hogy összerúgta volna a port a McLaren csapatfőnökével, Ron Denisszel, miután az a Spanyol Nagydíjat követően pocsék rajtjára utalva azzal vádolta pilótáját, hogy „kihagy az agya”. A skót erre a kritikára akkor egyből kontrázott, mondván, mindenki tudja a csapatnál, hogy valójában az új elektronikus rajtrendszer meghibásodása miatt ragadt be az indulásnál, de nem haragszik Dennisre a fenti kijelentés miatt, mivel tíz perc alatt tisztázták maguk között a dolgot.

2000: David Coulthard három törött bordával versenyezte végig a Spanyol Nagydíjat. Egy titok, amelyet a skót pilóta csak a leintés után árult el, addig összeszorított fogakkal csak a feladatára koncentrált. Egy kisebb magánrepülővel elszenvedett baleset során sérültek meg bordái, illetve néhány izma is elszakadt.

1998: Mika Hakkinen újabb magabiztos győzelemmel növelte előnyét a világbajnoki tabella élén, miután csapattársát, David Coulthardot és a ferraris Michael Schumachert megelőzve elsőként szelte át a célvonalat a Spanyol Nagydíj leintésénél. 

1997: Heinz-Harald Frentzen (Williams) 19 ezredmásodperccel megveri Michael Schumachert (Ferrari) a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, ezzel megszerzi pályafutása első pole-pozícióját.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?