DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Retro

Retro – Hamilton lenne Vettel csapattársa

Néhány évvel ezelőtt felmerült, hogy Lewis Hamilton Sebastian Vettel csapattársa lehet. A brit pilóta számolt az opcióval, hogy a Red Bullnál köt ki, és hangsúlyozta, szeret erős pilóták oldalán versenyezni.

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel egy csapatnál – az előző szezonokban is szóba jött ez az opció pletykaszinten, méghozzá Mercedes-színekben, 2011-ben azonban a Red Bullnál képzelték el a párost. Ismert volt, hogy Hamilton szerződése a McLarennel 2012 végén lejár, a brit pilóta pedig a popsztárok menedzsere, Simon Fuller cégével szerződött le: sokan számítottak egy merész váltásra a 2008-as világbajnoktól.

Az egyik lehetőség az volt, hogy Hamilton az akkori topcsapatnál, a Red Bullnál köt ki, méghozzá Sebastian Vettel oldalán. Christian Horner csapatfőnök azt mondta, a felállás nem működhet, Hamilton azonban olajat öntött a tűzre, és arról beszélt, szívesen lenne Vettel csapattársa.

„Működhet. Láttak már Fernando (Alonso) csapattársaként, nagyon versenyképesek voltunk. Láttak Jensonnal (Button), bebizonyítottuk, hogy világbajnokok versenyezhetnek együtt, amíg egyenlőség van a csapatnál. Igaz, ez nincs jelen pár csapatnál körülöttünk. Az összes közül a legtöbb egyenlőség talán a McLarennél van” – szögezett le egy fontos feltételt Hamilton, aki 2011. április 9-én a brit médiának nyilatkozott.

ú



Horner felvetésére, miszerint a két – akkoriban egyszeres – világbajnok nem jönne ki egymással, így reagált: „Az egyetlen ok, amit el tudok képzelni, amiért ezt mondja, az az, hogy egyesek nem szeretik, ha legyőzik őket. Mások ezt elviselik. Vannak, akik jobb vesztesek vagy jobb győztesek.”

„Ha a csapatban Jenson legyőz, akkor lenyelem, és azt gondolom, legközelebb én fogom megverni. Ha legyőzöm, ő sem siránkozik, hogy Lewisnak jobb autója van, vagy ezt vagy azt tette. Elképzelhető, hogy máshol ez nem így megy. Én viszont sohasem panaszkodom. Ha valaki legyőz, az azért van, mert jobb munkát végzett.”

Mint tudjuk, Hamilton végül nem lett Vettel csapattársa: 2013-ban csapatot váltott, de a Red Bull helyett a Mercedeshez igazolt. Az azóta négyszeres bajnokokká váló két versenyző útjai másképp keresztezték egymást: a Mercedes és Ferrari pilótáiként a vb-címért folytatott harc miatt váltak fő riválisokká.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: