Steward
Dezső Attila
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. december 16. vasárnap
Retro

Retro – James Hunt világbajnok cimborája

Az 1976-os a rocksztár-versenyzők éve volt: míg a Formula-1-ben az évtized híres-hírhedt playboya, James Hunt nyerte a bajnoki címet, addig két keréken jóbarátja, a néha még rajta is túltevő Barry Sheene igázta le a világot…

Hosszú haj, sármos mosoly, egy hamisítatlan rosszfiú személyisége és 1976-os világbajnoki cím. Nem James Huntról beszélünk most, pedig a címszavak rá is illenek, hanem Barry Sheene-ről, aki ugyanabban az évben, mikor Niki Lauda ellenfele a Formula-1 trónjára ért, megszerezte az 500 köbcentiméteres világbajnoki címet. Mintha csak Huntot látnánk négy helyett két keréken: Sheene őrült bulikkal ünnepelte sikereit, rágyújtott a rajtrácson, bőséggel szolgáltatott csámcsognivalót a bulvársajtónak, de ha a verseny elkezdődött, legyőzte a világ vasfegyelmű legjobbjait is.

Nem csoda, hogy a két angol – akik között három év volt a korkülönbség, a fiatalabb Sheene 1950-ben született – lelki közösségre talált: máig legendás tivornyákat csaptak, harmadik tagként gyakran a Beatles-gitáros George Harrisonnal, a motoros ász pedig sűrűn feltűnt Formula-1-es versenyeken is.

Sheene osztozott Hunt „szex: a bajnokok reggelije” szlogenjében, és a mindent eldöntő 1976-os japán idényzáró előtt barátjával töltött két hetet Tokióban, amely során az anekdota szerint Hunttal számos British Airways-légiutaskísérőt fogyasztottak el, akiket ugyanabban a hotelban szállásoltak el.

Az életet két marékkal habzsoló Sheene némely tekintetben még Hunton is túltett. A nők és alkohol mellett a dohányzásban is hajlamos volt elvetni a sulykot. Kilencéves kora óta cigarettázott, sisakjára pedig egy lyukat fúrt, hogy még a rajtrácson is szívni tudjon. Mikor 1975-ben óriási balesetet szenvedett 280 km/h-s tempónál Daytonában, melyben szinte mindene összetört – lába, hat bordája, csigolyája, csuklója és kulcscsontja –, majd a kórházban magához tért, a nővérhez intézett első kérdése az volt, hogy kaphat-e tőle egy szálat. Erről a balesetről mondta, hogy „ha versenyló lennék, lelőttek volna.”

Hunt és Sheene életéről dokumentumfilm készült 2010-ben

A Rolls-Royce-ok és repülés megszállottjaként néhány megnyilvánulását kénytelenek vagyunk nagyzolásnak felfogni: lánya idézett fel egy alkalmat, amikor helikopterrel ment el érte az iskolába, mellyel a focipályán szállt le, engedély nélkül. Őt és öt évvel fiatalabb fiát nem szokványos módszerekkel nevelte. A gyerekeket nem kényeztette el, esetenként szigorúan fogta őket, máskor azonban cigarettát csomagolt nekik az iskolába, otthon pedig megengedte, hogy szeszesitalt kóstoljanak. Hunttal ellentétben Sheene megtalálta a nőt, akivel leélte későbbi életét: épp 1975-ös lábadozása során ismerkedett meg Stephanie McLeannel, a korábbi Penthouse-modellel, akit első férje kezéről csapott le.

Az utolsó brit motoros világbajnokként Barry Sheene versenyzői pályafutása mellett sem mehetünk el szó nélkül. A vb-re kilépve 1971-ben rögtön bajnoki címért harcolt a 125-ös kategóriában, végül második lett a legendás Angel Nieto mögött. Néhány évvel később már az akkori királykategóriában, az 500-asok között indult a Suzuki gyári versenyzőjeként. 1975-ben Assenben született első futamgyőzelme, a következő évet pedig – ne feledjük el, még súlyos daytonai balesete nyomaival – három első hellyel kezdte, és a világbajnokságot is fölényesen behúzta.

Sheene 1977-ben megvédte címét, harmadik nekifutásra, 1978-ban azonban kudarcot vallott a berobbanó amerikai Kenny Robertsszel szemben, a későbbiekben pedig egyre hátrébb került az összetettben. 1982-ben Silverstone-ban pályafutása második súlyos balesetét szenvedte el, mely szezonjának is véget vetett. Még két évet lehúzott visszavonulása előtt, sebessége azonban már nem volt a régi, a legendás 7-es rajtszám tulajdonosa így 32 évesen abbahagyta.

Sheene tíz évvel túlélte Huntot, de egészségtelen életstílusa, a naponta elszívott 60 cigaretta őt sem engedte megöregedni. A kétszeres világbajnoknál rákot diagnosztizáltak, ő pedig nem volt hajlandó kemoterápiára és műtétre vállalkozni, alternatív, holisztikus gyógymóddal akarta legyőzni a betegséget, mondva, hogy továbbra is kitart a maga útja mellett. 2003. március 10-én, 52 éves korában egy ausztrál kórházban elhunyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?