DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

A legjobban felbolyduló pilótapiac

Az idei évben nem sok változás áll be a pilótafelállást tekintve a Formula-1-ben. Volt azonban egy évad, amikor alig maradt valaki a helyén, óriási változások történtek a csapatoknál.

1992 a Williams-Renault dominanciáját hozta a száguldó cirkuszban, Nigel Mansell meggyőző fölénnyel utasított maga mögé mindenkit és szerezte meg a világbajnoki címet, majd nem sokkal később bejelentette, hogy nem sikerült megegyeznie csapatával a jövő évről, így inkább kipróbálja magát a tengerentúli CART szériában. Azóta tudjuk, hogy átütő sikert ért el a brit, első nekifutásra megnyerte a bajnokságot az IndyCarban.

Nemcsak Mansell változtatott azonban helyet, hanem a pilóták döntő többsége, közel s távol nem volt még egy ilyen szezon, ahol ennyire megváltozott volna a felállás. Konkrétan egyetlen istálló sem maradt, amelyik változatlan összetételben kezdte volna az 1993-as évadot az előző évhez képest. Volt ahol egy, volt ahol két változás is történt, de a Jordannél például hatan is megfordultak év közben.

- A Williamsnél Nigel Mansell és Ricciardo Patrese távozott, Damon Hill és Alain Prost érkezett.
- A Tyrrellnél Andrea de Cesaris maradt, Olivier Grouillard helyett Ukyo Katayama érkezett a Venturi-Lamborghinitől.
- A Benettonnál Michael Schumacher maradt, Martin Brundle helyére Ricciardo Patresét szerződtették mellé a Williamstől.
- A McLarennél Ayrton Senna maradt (bár nem sokon múlott, hogy az IndyCarba igazoljon Mansell példáját követve), a másik pilóta megosztva Michael Andretti és Mika Hakkinen, miután Gerhard Berger eligazolt.

Az évad izgalmasra sikeredett, csatákban nem volt hiány


- A Footwork (Arrows) megtartotta Aguri Suzukit, Michele Alboreto helyére pedig Derek Warwick érkezett.
- A Lotusnál maradt Johnny Herbert, Mika Hakkinen helyén pedig Alessandro Zanardi és Pedro Lamy kapott lehetőséget. (Zanardi Spában megsérült.)
- A Jordan átjáróháznak bizonyult. Egy évvel korábban Stefano Modena és Mauricio Gugelmin ültek a volánnál. 1993-ban Rubens Barrichello újoncként a teljes évben versenyezhetett, de öt csapattársat is kapott. Ivan Capelli, Thierry Boutsen, Marco Apicella, Emanuelle Naspetti és Eddie Irvine is megfordult itt a tizenhat futam során.
- A March ugyan nevezett korábban, de végül csőd miatt már az első versenyre sem utazhatott el a csapat. Igaz, itt is lett volna változás, Jean-Marc Gounon és Jan Lammers versenyeztek volna az előző évi Karl Wendlinger-Paul Belmondo páros helyett.

- A Larrousse Lamborghini is lecserélte Bertrand Gachot-t és Ukyo Katayamát is Phillippe Alliot-ra és Erik Comasra, de két futamra beugrott Toshio Suzuki is.
- A BMS Lola olasz istálló fennállása dicstelen véget ért. Annyira pocsék karossszériát terveztek az autóhoz, hogy látványosan utolsó helyen végeztek mind az időmérőkön, mind a versenyen. A Pierluigi Martini-J.J. Lehto duó helyett a Michele Alboreto-Luca Badoer felállás próbálkozott a siker legkisebb reménye nélkül, az utolsó két versenyre el sem utaztak már, végül beleolvadtak a Larrousse csapatba.
- A Minardinál Christian Fittipaldi maradt, Gianni Morbidelli távozott, helyére érkezett Fabrizio Barbazza és Pierluigi Martini, de két verseny erejéig Jean-Marc Gounon is jelen volt.

Mindössze heten kezdték az évet ott, ahol 1992-ben befejezték

- A Ligier is teljesen borult, a Thierry Boutsen-Erik Comas páros helyett Martin Brundle és Mark Blundell versenyzett. Az autó és a pilóták is jónak bizonyultak, hosszú évek bukdácsolása után 1993-ban huszonhárom pont és konstruktőri ötödik hely a mérleg.
- A Ferrarinál Jean Alesi elkezdte harmadik szezonját is, Gerhard Berger pedig visszatért a McLarentől. Ivan Capelli az előző évi teljesítménye okán, érthetően nem kapott szerződést.
- A Sauber újoncként érkezett a Formula-1-be két relatíve jó versenyzővel, Karl Wendlingerrel és J.J. Lehtoval.
- Megszűnt a Brabham, a Fondmetal, az Andrea Moda (és a March) istálló is.

Mindössze hét pilóta maradt a helyén 1992-höz képest, Senna (bár neki sem sok hiányzott, hogy távozzon), Schumacher, Alesi, Herbert, de Cesaris, Suzuki és Fittipaldi. Ehhez képest, 2018-ra mindössze a Sauber és a Williams változtat egy-egy helyen, a Renault és a Toro Rosso ugyanis már tavaly év közben megejtette a cserét, illetve cseréket.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: