DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Az F1 egyik legpechesebb pilótája

Aki folyamatosan követte az 1990-es években a Formula-1-et, emlékezhet, mennyire balszerencsés volt Jean Alesi a száguldó cirkuszban. Egyetlen futamgyőzelmet aratott, pedig sokkal több is lehetne.

Nemrég Magyarországon járt Jean Alesi, a ’90-es évek meghatározó F1-es versenyzője, a TOP50 Autósport Gála díszvendégeként látogatott hazánkba a népszerű francia pilóta, aki 2001-ben vonult vissza a Formula-1-ből. De miért csak egyetlen futamgyőzelem áll ezen kirívó tehetség neve mellett?

1989-ben kezdte pályafutását beugróként a Tyrrell istállónál, Michele Alboreto helyetteseként. Azonnal letette névjegyét, élete első nagydíján negyedik lett Franciaországban, a következő évben pedig még inkább szárnyalt közepesen erős versenyautójával. Phoenixben és Monte Carlóban is második lett Ayrton Senna mögött.

Ez természetesen több istálló érdeklődését is felkeltette, válogathatott az ajánlatok közül. Végül a szívére hallgatott és a Ferrarit választotta. Pechére azonban a Scuderia éppen leszálló ágba került, így nem a Williams sikeres korszakának, hanem a vörösök mélyrepülésének volt részese. Később a Benettonnál is eltöltött két esztendőt, utána azonban már csak a Sauber és a Prost (végül néhány futam erejéig a Jordan) maradt, ott már győzelmi esélyek nélkül.

Alesi híres arról, hogy rengeteg futamot bukott el vezető helyről, döntő többségében technikai hiba miatt. 1991-ben, Belgiumban is vezető helyről füstölt el a Ferrari, igaz, ott nem egyértelmű, hogy győzött volna, mert Ayrton Senna frissebb abroncsokkal nem volt messze tőle.

1994-ben Belgiumban Michael Schumacher mögött haladt a második helyen, amikor a Ferrari motorhibája miatt kiállni kényszerült. Mivel a németet később kizárták a versenyből, a francia jó eséllyel megszerezhette volna első futamgyőzelmét. Két héttel később, Monzában minden adott volt a sikerhez. Alesi megszerezte az első rajtkockát, majd dominált a verseny első felében, több, mint tíz másodperces előnyt gyűjtött, ám a kerékcsere után a sebességváltó nem volt hajlandó bevenni a fokozatokat, így kiesett.

Csak Monzában négy győzelmet bukott el Jean Alesi


1995-ben Kanadában végre nyerni tudott (azt viszont szerencsének köszönhette, mivel Schumacher műszaki hiba miatt visszaesett a hajrában), de ismét peches volt, hogy ez az egy győzelme maradt. A Ferrari erős volt, de megbízhatatlan. Monzában a verseny második felében stabilan vezetett, amikor néhány körrel a vége előtt felrobbant a jobb hátsó fékje, így kénytelen volt ismét kiállni az első helyről.

A Nürburgringen ismét nyerhetett volna, ám a fantasztikusan zárkózó Schumacher néhány körrel a vége előtt bátor manőverrel megelőzte, így Alesi csak második lett. 1996-ban nem állhatott a dobogó tetejére, pedig Monacóban fölényesen vezetve ment tönkre alatta a Benetton, megint a verseny utolsó negyedében. Monzában is vezette a versenyt, ám a boksztaktikát kicsit elszúrta a Benetton, így Schumacher a bokszmunkák alatt megelőzte, megint csak második hely.

1997-ben már elkezdett visszacsúszni az istálló, de Olaszországban megszerezte az első kockát. Vezető helyről megint csak a bokszban veszítette el a győzelmet, David Coulthardnál ugyanis a McLaren gyorsabban dolgozott, mint a Benetton, így Alesi számára ismét csak a dobogó második foka maradt.

A rendkívül szimpatikus és a pilóták körében is népszerű francia valóban peches pályafutásra tekinthet vissza, jóval több futamgyőzelem fűződhetne a nevéhez. De legalább az az egy meglett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: