DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Felvezető körös bakik

Nem kizárólag rajtbüntetések miatt fordulhat elő az, hogy valaki megnyeri az időmérő edzést, ám a rajt pillanatában már sehol sincsen. Schumacher, Coulthard és Stoner is járt így többek között.

Az utóbbi években Michael Schumacherrel kétszer is előfordult, hogy hiába végzett az első helyen a kvalifikáción, mégsem tarthatta meg remek rajthelyét. Ráadásul mindkétszer Monacóban járt pórul. 2006-ban, az emlékezetes Q3 végén látott „kanyarelrontást” minősítette szándékosnak az FIA és a rajtrács végére száműzte a hétszeres világbajnokot. 2012-ben pedig zseniális vezetéssel bizonyult a leggyorsabbnak a Mercedesszel, ám mivel a megelőző futamon, Barcelonában saját hibájából ütközött Bruno Sennával, öthelyes rajtbüntetést kapott, így a pole-pozíció itt sem maradt az övé.

Előfordultak azonban olyan esetek, hogy az első helyezett a felvezető kört még az első kocka tudatában kezdte meg, ám végül befejezni már nem sikerült. 1995-ben meghökkentó módon, Monzában David Coulthard az Ascari-sikán végén mérte el hideg gumikkal autója lehetőségeit és a kavicságyban landolt. A rajtnál nem is lehetett ott. A sors iróniája, hogy végül egy teljesen másik ütközés miatt a futamot piros zászlóval megállították a második körben, így Coulthard visszafoglalhatta végül a tartalék autóval első helyét. Igaz, a versenyen újfent kicsúszott és kiesett.

Coulthard 1995-ben több komoly hibát is elkövetett vezető helyről

1996-ban a Ferrari óriási változásokon ment keresztül. Michael Schumacher érkezésével több műszaki újítást is foganatosított az istálló, köztük a teljesen új, V10-es motor is még gyerekcipőben járt. Franciaországban egy remekbeszabott körrel az időmérőn a leggyorsabbnak bizonyult az akkor még csak kétszeres világbajnok német, ám a Ferrari erőforrása látványos felrobbanással megadta magát a bemelegítő kör felénél, Schumacher pedig kénytelen volt félreállni, technikai baki a javából.

Schumacher hiába feszült meg az időmérőn, a rajtrácsig sem jutott el a Ferrari

A MotoGP rajongói számára is élénken megmaradt egy hasonló eset. 2009-ben a szezonzárón Casey Stoner nem talált legyőzőre a kvalifikáción, ám a felvezető körben eldobta a motort és el sem tudott rajtolni. Utólag kiderült, hogy a rajtrácson használt gumimelegítő felmondta a szolgálatot, így az ausztrál motoros teljesen hideg gumival kezdett (volna) körözni, nem csoda, hogy az első komolyabb igénybevételnél megbosszulta magát a technikai meghibásodás. A Ducati sérülése miatt a rajtnál már nem is állt ott Stoner.

Stoner jéghideg gumikon kezdte meg a bemelegítő kört, de nem tudott erről

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: