DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

A négyszeres világbajnokok napjai

Lewis Hamilton kilencedik helye ellenére is boldogan ünnepelte negyedik F1-es bajnoki címét. De hogyan történt ez Prost, Schumacher és Vettel esetében, amikor eljött a negyedik?

Juan Manuel Fangio 1956-ban, Olaszországban már negyedszer került a világ trónjára, a korabeli technikai felszereltség miatt erről kevesebb részletet tudunk. Az viszont biztos, hogy nagy ellenfele, Peter Collins csak úgy lehetett világbajnok, ha Fangio kiesik. A szerencséje bekövetkezett, Fangio kormányhiba miatt kiesett. Collins azonban egy kerékcserénél átadta autóját Fangiónak (akkor még ez lehetséges volt), mert szerinte ő jobban megérdemelte a győzelmet. Elképesztő gesztus! A következő, négyszer a csúcsra kerülő pilóta Alain Prost lett, egészen 1993-ig kellett várni erre. Három futammal a vége előtt a mezőny Estorilba érkezett, ahol Prost tudta, ha legnagyobb riválisai, Senna és Hill előtt végez, akkor már biztosan világbajnok.



Hill autója lefulladt a felvezető kör előtt, így kénytelen volt a mezőny végéről indulni. Prost nem rajtolt jól, Alesi, Hakkinen és Senna is megelőzte. A brazil motorja azonban a verseny első felében megadta magát, innentől ő kiesett a küzdelemből, Hill pedig folyamatosan tört előre. A bokszmunkák után Prost a második helyen találta magát Michael Schumacher mögött és mivel Hill jócskán lemaradva érkezett harmadiknak, a francia már nem kockáztatott semmit, a biztos második hellyel pedig megszerezte pályafutása utolsó világbajnoki címét a Williams-Renault volánjánál.

Schumacher akkor még csak a versenyt nyerte meg, egy évre rá pedig a bajnokságot is. A Ferrarival másodszor, pályafutása során pedig negyedszer pedig éppen a Hungaroringen koronázták meg 2001-ben egy rendkívül jól sikerült és megbízhatóan működő olasz versenygépnek is köszönhetően. A Magyar Nagydíjon aratott győzelmével biztossá vált, hogy sem David Coulthard, sem Rubens Barrichello nem érheti be őt a maradék négy versenyhétvégén.

Zsinórban négy világbajnoki címet szerzett a Sebastian Vettel-Red Bull páros 2010 és 2013 között, ezek közül éppen az utolsó, a 2013-as bizonyult a legkönnyebbnek Vettel számára. A német szinte érinthetetlen volt a szezon során, Az Indiai Nagydíj a 19 futamos sorozat 16. versenye volt. Korai kerékcseréje is bejött, a leintéskor fél perccel előzte meg Nico Rosberget. Mivel pontelőnye 115-re hízott Fernando Alonsóval szemben három versennyel a vége előtt, behozhatatlanná vált. Térdre rogyva köszönte meg autójának az egész évi fantasztikus teljesítményt. Szó mi szó, a Red Bull abban az évben valóban fantasztikus volt.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: