DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Évtizedek óta nem megy az amerikaiaknak

Korábban számtalan futamgyőztes pilótát, sőt világbajnokokat is adott a Formula-1-nek az Egyesült Államok, ám huzamos ideje nem terem babér az amerikaiaknak. Vajon mi lehet az oka a mélyrepülésnek?

Bár két világbajnokkal is büszkélkedhet a Formula-1-ben az Egyesült Államok, az utolsó amerikai futamgyőzelemhez is jócskán vissza kell mennünk az időben. Igaz, 1993 után mindössze két pilóta érkezett az USA-ból, ők sem tudtak megragadni hosszabb távon a száguldó cirkuszban.

Tengerentúli versenyző 1961-ben ért először a csúcsra a Formula-1-ben, Phil Hill, akinek mindössze két győzelem elég volt a világbajnoki címhez, igaz, akkor még csak nyolc futamos volt a bajnokság, amiből Hill az első hét nagydíjon vett részt. Az utolsó helyszínre már el sem kellett utaznia, addigra bebiztosította egyéni címét.

A korai években még két amerikai pilóta tűnt igen tehetségesnek, Peter Revson 1964-ben kezdte pályafutását, majd hosszú évek kihagyása után 1971-ben tért vissza, majd két évvel később igazán a sikerek útjára lépett a McLarennel. Két futamgyőzelmet aratott, valamint két további dobogós helyet szerzett, 38 ponttal a bajnokság ötödik helyén zárt. A következő évadban a Shadow istállónál próbálkozott, de Dél-Afrikában felfüggesztési hiba miatt halálos balesetet szenvedett.

A másik nagy tehetség Bill Vukovich volt, ám ő sosem indult a teljes F1-es világbajnokságon, csak az abba beleszámító Indy 500-as versenyeken, amelyet két ízben meg is nyert, 1953-ban, valamint a következő évben. Egy sajnálatos balesetbe keveredett 1955-ben, amelyet esélye sem volt túlélni.

Cheever 1978 és 1989 között volt az F1-es mezőny tagja, de nem győzött


Dan Gurney a második legeredményesebb az Államokból, 1959 és 1970 közötti pályafutása során négy győzelmet aratott, azt viszont három különböző márkával. Legjobb összetettbeli eredménye két negyedik helyezés. Szerencsésebb sors jutott Gurney számára, a jelenleg 86 éves egykori pilótát ugyanis elkerülték a súlyos sérülések és ma is jó egészségnek örvend.

A legjobb, az USA-ból érkezett pilóta egyértelműen Mario Andretti, aki tizenkét futamgyőzelemmel és az 1978-as világbajnoki címmel büszkélkedhet. 1982-ben hagyta el végleg az F1-et, utána még hosszú évekig az IndyCarban meghatározó személyiség maradt. Ő nyert utoljára az USA színeiben, ennek már 39 (!) éve.

Az utóbbi 30 évben Eddie Cheever szerzett még magának hírnevet a Formula-1-ben. Bár kilencszer állt dobogón, a futamgyőzelem nem sikerült, 1989-ben vonult vissza, igaz, az IndyCarban még ő is lehúzott pár évet, különösebb nagyobb siker nélkül. Michael Andretti viszont a tengerentúli sorozat bajnokaként érkezett óriási reményekkel a McLaren istállóhoz, ám Mario fia sajnos csúfosan elbukott a száguldó cirkuszban. Többnyire másodpercekkel lassabb volt körönként Ayrton Sennához képest, egyetlen szerencsés dobogó jutott csak az amerikainak, mielőtt a 13. futam után menesztették a wokingiaktól.

Michael Andretti egyetlen dobogós helyét Monzában szerezte

Nem igazán sikerült Scott Speednek sem az F1, másfél évig próbálkozott a Toro Rosso színeiben, de a pontszerzés nem sikerült sem 2006-ban, sem 2007-ben. Az utolsó kísérletet Alexander Rossi tette a száguldó cirkuszban, az azóta már megszűnt Manor istállónál összesen öt versenyhétvége jutott neki. Pontot nem szerzett (a nagyon gyenge autóval nem is volt erre reális esélye), de az IndyCarban egyelőre sikeresebb. 2016-ban megnyerte az Indy 500-at, idén pedig újabb futamgyőzelmet szerzett a tengerentúlon. Valószínűbb Rossi esetében, hogy hosszú távra tervez az Egyesült Államokban, semmint, hogy mindenáron vissza akarjon térni a Formula-1-be.

A korábbi években 33 futamgyőzelmet értek el amerikai pilóták, de 1978-ban, a Holland Nagydíjon aratta utolsó sikerét az USA. Vajon miért nem jön össze lassacskán 40 éve a tengerentúli versenyzőknek igazán az F1?

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: