Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. december 17. vasárnap
Retro

A legjobb motoroknak is idő kellett

Sokan pálcát törnek a Honda felett, hogy sosem lesz képes felzárkózni, pedig a korábbi nagy sikert elért istállóknál is idő kellett a világverő autóhoz. Előtte sokszor szenvedni kellett a későbbi sikerért.

A McLaren-Honda együttműködés három sikertelen évad után felbomlik, a wokingiak a Renault oldalán, a japánok pedig a Toro Rosso istállónál igyekeznek elindulni felfelé. Elég az elmúlt 30-35 évre gondolni, mennyi tévút és várakozás előzte meg a csodás sikereket elért versenyautókat, főleg, ha a motor tekintetében történt változtatás.

Schumacher a Ferrarinál gyakran került eleinte ilyen helyzetbe

Honda

1983 végén csatlakozott a Honda egy új fejlesztésű turbómotorral a Williams istállóhoz az évad utolsó futamán. A kezdet biztató volt, Rosberg azonnal az ötödik helyen végzett (a korábbi Ford-erőforrás a turbók között szívómotorként reménytelenül lemaradt, ezért váltott a grove-i gárda). 1984-ben még csak felvillanásai voltak a formációnak, igaz, a McLaren-Porschét senki sem tudta megverni abban az évben. 1982 világbajnoka csak nyolcadik lett az összetettben, az istálló pedig csak negyedik a konstruktőrök között 25,5 ponttal.

1985-ben látványos fejlődés, négy futamgyőzelem Rosberg és Mansell részéről, harmadik hely a gyártók világbajnokságában, jól mutató 71 egység év végén. 1986-ra ért be két és fél év munkája, a Honda-motor verhetetlen volt lóerőben, a Williams pedig csak azért nem lett világbajnok, mert Piquet és Mansell addig-addig csatáztak egymás ellen, míg a nevető harmadik Alain Prost a gyengébb McLarennel a nyolcas pályán beúszva elcsente a világbajnoki címet, köszönhetően Mansell több balszerencséjének.

1987-ben már nem volt kérdés, kiemelkedően jó volt a Williams-Honda, fölényesen nyerte a konstruktőri címet, egyéniben pedig Piquet győzött Mansell előtt, Senna pedig harmadik egy szintén Honda-motoros Lotusszal. 1988-ban folytatódott a Honda diadalmenete a McLaren oldalán, tizenhat futamból tizenöt győzelem, természetesen világbajnoki cím mind egyéniben, mind csapatban.

Renault

A Williams a Honda elvesztése és egy évnyi kényszerű Judd-erőforrásra váltást követően a szívómotorok visszatérésével a Renault vállalatot nyerte meg magának, hosszútávra. Ugyan már az első évben sem volt rossz az erőforrás, de a Honda és a Ferrari gyorsabb volt (a két futamgyőzelem ellenére is). Ez 1990-ben is folytatódott, de akkor még kicsit vissza is esett a Renault, legtöbbször ugyanis Nelson Piquet is eléjük furakodott a Benetton-Forddal. 1991-ben már a Williams-Renault tűnt a legjobb formációnak, de az újonnan kifejlesztett félautomata váltó még túl gyakran adta meg magát. Így is megszorongatta Mansell Sennát, de végül az ezüstérem maradt.

Hatalmas menetelés kezdődött innentől, 1992-ben óriási fölénnyel gyártói és egyéni világbajnoki cím, 1993-ban szintén (előbb Mansell, majd Prost). Ayrton Senna halála kissé megzavarta az erőviszonyokat (ráadásul komoly szabályváltozások miatt egy időre a Williams-Renault fölénye visszaesett), de 1992 és 1997 között mindössze egyszer, 1995-ben nem lett meg a konstruktőri cím. Újra vissza a csúcsra, 1996-ban és 1997-ben is mindkét világbajnokság a Williamsé lett Hill és Villeneuve jóvoltából.

Mercedes

A Williams sikereinek árnyékában nagy dolog készült a McLarennél. A Peugeot tévútnak bizonyult, így 1995-re a Mercedesszel sikerült szerződnie a wokingiaknak. De a kezdet felettébb nehéz volt. A német erőforrás lépten-nyomon lerobbant, a rengeteg kiesés között Mika Hakkinen két második helye hozott némi vigaszt. 1996-ban némi javulás, bár a győzelem még mindig messzinek tűnt, igaz, Hakkinen és Coulthard már jóval gyakoribb vendég volt a dobogón. 1997 fontos mérföldkő lett, az istálló három futamgyőzelmet is aratott, akár több is lehetett volna, érezhető volt, hogy lassan tényező lesz a McLaren-Mercedes.

Lett is, 1998-ban a Bridgestone gumiknak és a valóban bivalyerős Mercedes-erőforrásnak köszönhetően újra világbajnoki címet ünnepelhetett a McLaren (1991 után először), majd Hakkinen duplázott egy évre rá. 2000-ben is csak kevés hiányzott a zsinórban harmadik elsőséghez. A Mercedes gyári csapata sem indult könnyen, 2010-ben tértek vissza a száguldó cirkuszba, de 2014 hozta csak el a nagy áttörést a turbó-éra miatt, azóta verhetetlen a márka.

Hozhatnánk még egyéb példákat is, a Ferrari, amikor 1995 után Michael Schumacher érkezésével egy időben váltott a V12-esről a V10-es erőforrásra, a kezdet nagyon nehéznek mutatkozott. Ugyan már voltak dobogók és egy győzelem is, de zsinórban háromszor úgy ment tönkre a motor az évad derekán, hogy Kanadában, Franciaországban és Nagy Britanniában a két pilóta, Schumacher és Eddie Irvine a három futamon összeadva nem teljesített egyetlen versenytávot. Jean Todt csapatfőnök úgy vélte, teljesen zsákutcában a csapat és felajánlotta lemondását. A Ferrari vezetősége nagyon bölcsen ezt nem fogadta el, hagyta nyugodtan dolgozni a stábot, az eredményt pedig tudjuk, 2000 és 2004 között zsinórban öt világbajnoki cím.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?