A hirtelen megoldások többségében nem vezettek jó eredményre, de az erős financiális háttérrel rendelkező istállók néhány év alatt kijöttek a krízisből. A McLaren kapcsán az elmúlt két évben időnként, az idei szezon során pedig állandó jelleggel előjött a szóbeszéd, hogy nem tűri sokáig a gyenge Hondát és előbb-utóbb szétválnak útjaik. A 2016-os átmeneti javulást követően idén teljes katasztrófa a japán erőforrás és bár a felzárkózást végül csak megkezdték a japánok, úgy fest ez már késő és a McLaren megszabadul a Hondától és Renault-ra vált.
Az elmúlt 30 évben többször is előfordult, hogy világbajnoki esélyes, sőt egyszer a világbajnoki címvédő egyszer csak ütőképes motor nélkül maradt és a következő szezon merő szenvedéssé vált. Egyszer fent, egyszer lent.
Az egyik leglátványosabb zuhanást a Williams élte meg nagyjából 30 éve. 1987-ben Nelson Piquet megszerezte a világbajnoki címet a Williams-Honda versenyautóval, Nigel Mansell pedig úgy lett mögötte bajnoki második, hogy az utolsó két versenyen sérülés miatt nem is tudott elindulni. A 16 futamból kilencet megnyertek (érdekes, hogy Mansell nyert hatot, Piquet csak hármat, de jóval egyenletesebben teljesített, mint brit vetélytársa és több szerencséje is volt) és általában bottal üthették a nyomukat.
A Honda a Lotusszal is szerződésben is állt, de a Williamsszel való együttműködést végül befejezte a világbajnoki cím ellenére és 1988-ban a McLarennel állt össze. A sikerességét ismerjük, egy kivétellel minden futamot a wokingiak nyertek meg. A Williams az utolsó turbós szezonra nem talált ütőképes erőforrást, így átmeneti megoldásként a Judd V8-as szívómotorját szerezte meg egy évre. Szó szerint végigszenvedték az évet, az 1987-ben szerzett 137 ponthoz képest mindössze húszat (!) gyűjtött a Williams, a motor lépten-nyomon túlmelegedett és lerobbant. Mansell mindössze kétszer ért célba, igaz, az két második helyet jelentett. A válság nem tartott sokáig, 1989-re a Renault V10-esét kapták és máris két futamgyőzelem és számtalan dobogó lett a jutalmuk.
A Honda 1988-ban megtartotta támogatását a Lotusnál, ám a korábbi bajnokesélyes istálló mélyen a McLaren mögé zuhant a ranglistán, összesen három dobogós helyet gyűjtött Piquet. Az igazi krízis azonban 1989-ben következett be, mintha lemásolta volna a Williams esetét a Lotus, nem maradt ütőképes motor, így muszáj volt a gyenge és nem túl megbízható Judd-ra váltani. 1986-ban és 1987-ben még világbajnoki esélyes volt a csapattal Ayrton Senna, most pedig már az évi legjobb eredmény mindössze néhány negyedik hely volt. A Belga Nagydíjra egyik Lotus sem kvalifikálta magát, ami hihetetlen mélypontnak számított.
Az évi termés csak 15 pontocska, annak nagy részét is Piquet többnyire remek vezetéssel és gumistratégiával érte el. Sajnos a Lotusnál ez a hanyatlás már nem is állt meg, a következő években még tovább csúsztak a ranglistán, a pontszerzés is nagy szám volt, pedig Lamborghini, Judd, Ford és végül Mugen-Honda motorokkal is próbálkoztak kevés sikerrel, 1994 végén a csapat pénzügyi nehézségek miatt feloszlott.
A McLaren is megjárta már a motorkrízist az utóbbi 30 évben, egészen pontosan 1992 végén. A korábbi világverő alakulat, a McLaren-Honda (1988 és 1992 között) az első három évben végigverte a világot. 1991-ben már érezhető volt a Williams-Renault előretörése, de Senna akkor még behúzta a harmadik világbajnoki címét. 1992-ben már nem volt mese, a Williams okos felfüggesztése utolérhetetlenül jó tempót biztosított a kanyarokban a versenyautónak, a szintén kiváló Renault-motor pedig megtámogatta a sikereket.
1992 végén a Honda kivonult a Formula-1-ből (bár Mugen-Honda néven a Footwork partnere maradt), a McLaren pedig nem kapott Renault-motort sem, így kénytelen volt lejjebb adni az igényeit és V8-as Ford-erőforrásokra váltott. Nem kapta meg ráadásul a teljes támogatást, mivel a Benettonnak exkluzív szerződése volt a gyárral. Senna sokáig gondolkodott, hogy kihagyjon egy évet, de végül a tesztek meggyőzték arról, hogy így is versenyképes lesz az autó.
Végül nem bukott nagyot a konstrukció, mert lassúsága mellett aránylag megbízható volt az autó, Ayrton Senna pedig hatalmas pluszt jelentett. Sokáig a világbajnoki címre is esélye volt, de végül az erősebb Williams-Renault-val Alain Prost bedarálta. Senna így is megnyert öt futamot és megszerezte az ezüstérmet egy jóval gyengébb autóval, a csapat 84 pontjából 73-at a brazil szerzett. Még 1994-ben sem találta meg a végleges megoldást a McLaren a Peugeot-val (bár felmerült lehetőségként a Lamborghini is), 1995-től pedig Mercedesre váltott. Az együttműködés nehezen indult, az első két szezon győzelem nélkül telt, de egyre gyakrabban sikerült dobogóra állni. 1997-ben három győzelem már a mérleg, 1998-ban pedig újra a csúcsra került a McLaren, Hakkinennel világbajnok lett a wokingi istálló.
A három történetben egyformán az a furcsa, hogy minden esetben a Honda cserélte le (1992-ben simán elhagyta) csapatát, pedig sem a Williams, sem a Lotus, sem a McLaren nem akart volna váltani és így került mindhárom istálló motorkrízisbe. A világ változik, jelenleg 2017-ben pedig úgy tűnik, fordul a kocka és a csapat cseréli le a Hondát a gyenge teljesítmény miatt.
