DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Retro

Nem minden orosz pilóta balhés

Mostanában az orosz versenyzőkről mindenkinek Danyiil Kvjat utóbbi évekbeli torpedózásai jutnak eszébe, pedig a most 33 éves Vitalij Petrov sokkal nyugodtabb versenyző volt. Mi volt Petrov 5 legemlékezetesebb pillanata?

Szeptember nyolcadikán 34. életévébe lépett a Formula-1 első orosz pilótája. 2009-ben a GP2-es sorozat második helyén végzett a győztes Nico Hülkenberg mögött. Érdekes, hogy Petrov mindössze három évet töltött a Formula-1-ben, Hülkenberg pedig 2011 óta folyamatosan jelen van, mégis az orosz szerzett dobogós helyet, Hülkenberg pedig azóta sem.

2010-ben az alaposan átstrukturált és megújult Renault istálló a Robert Kubica – Vitalij Petrov párossal vágott neki az évnek. Petrov az évad elején Ausztráliában az esős pályán egy igazán emlékezetes, parádés rajtot produkált, nyolc helyet javított az első fél körben, így a 18. pozícióból indulva máris a 10. helyen találta magát.

Még ugyanebben az évben a szezonzárón került reflektorfénybe az egyébként a középmezőnyt erősítő orosz versenyző Abu Dhabiban. A klasszikussá váló versenyen a világbajnokság végeredményére döntő hatással lett akaratán kívül, pedig csak a dolgát végezte, méghozzá nagyon jól. A verseny elején egy safety car fázis alatt több más pilótával egyetemben megjárták a kötelező bokszkiállást. A világbajnoki éllovas Fernando Alonso a saját cseréje után a Renault mögé tért vissza és egyiküknek sem kellett már a bokszba hajtania. Hiába volt még hátra 39 kör, tömény frusztráció következett a spanyol számára, aki képtelen volt valódi előzési helyzetbe kerülni a remekül vezető orosz mögött. Az eredetileg harmadik helyezett Vettel köszönte szépen és futamgyőzelmével végül elhódította a világbajnoki címet, pedig Alonso biztos befutónak tűnt, de így csak hetedik lett. A kétszeres világbajnok a leintés után Petrov mellé kormányozta autóját és hosszasan kifejtette véleményét arról, hogy érzi magát. Alonso reakciója érthető volt, de egyáltalán nem jogos, mivel Petrov a legkevésbé sem volt szabálytalan, a saját versenyét futotta.

2011-ben Petrov maradt a helyén, a csapat neve azonban Lotus-Renault lett. Az első versenyen azonnal odatette magát az orosz, karrierje legjobbját nyújtotta az időmérőn, a hatodik helyről pedig már a rajtnál feljött negyediknek. Kétkiállásos stratégiája pedig dobogós helyet eredményezett számára, pályafutása egyetlen harmadik helyezését, F1-es karrierje fénypontját.



A következő nagydíjon történt Petrov híres repülése. Néhány körrel a Malajziai Nagydíj vége előtt Petrov elkövetett egy kis hibát, a nyolcas kanyart túl szélesre vette, majd megpróbált gázelvétel nélkül visszatérni a pályára, ami nem tűnt nehéznek. Ám sikerült egy óriási göröngyöt megtalálnia a fűsávban, ami nem látszott, hatalmasat repült a pályára visszatérve, a kormányrúd eltört, a kormánykerék pedig a kezében maradt, miközben még mindig nagyjából százötvennel száguldott.

Az eset természetesen a mémkészítőket sem hagyta hidegen…

Az évad további része nem sikerült jól az orosznak, 2012-ben csak a sereghajtók közé tartozó Caterhamnél kapott versenyzői ülést, nem kis mértékben a komoly szponzori háttérnek köszönhetően (konkrétan a szerződéssel rendelkező Jarno Trullit tették ki a csapatból miatta). Pontot ugyan nem szerzett (mint ahogy a Caterhamnél senki sem), mégis egy nagyon fontos tettet hajtott végre a záró futamon. A világbajnoki címért Vettel és Alonso csatázott, hátrébb azonban a sereghajtók között ugyanolyan fontosságú esemény zajlott. Az első tíz helyezett kapott pontot, de a Marussia jobban állt 11. és 12. helyek tekintetében, mivel Timo Glock Szingapúrban a 12. helyen végzett, így úgy tűnt, meglesz a konstruktőri tizedik hely. Petrov azonban a félig esős versenyen óriásit ment, és tizenegyedik helyével (éppen megverve a nagy rivális Charles Pic-et) bebiztosította a Caterham 10. helyét az év végi összesítésben.

Ennek ellenére az istálló nem tartott tovább igényt Petrov szolgálataira, így 2013-ra már ülés nélkül maradt az orosz. Előbb a DTM-ben, majd a Le Mans szériában talált magának állást az LMP2-es kategóriában, 2016-ban Le Mans-ban a 3. helyen végeztek az SMP Racing színeiben.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: