Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. november 24. péntek
Retro

Retro - Minden idők egyik legnagyobb előzése

21 éve láthatta a világ azt a manővert, melyet az utókor azóta egyszerűen „Az Előzés”-ként emleget - Alex Zanardi pályafutása legnagyszerűbb győzelmére saját szavaival emlékezünk.

Alex Zanardi a balul elsült első Forma-1-es próbálkozásai után úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban próbál szerencsét: Chip Ganassi révén a mezőny egyik legerősebb csapatában kapott lehetőséget, és ha már ott volt, megvetette a lábát a CART-ban. Az olasz hamar a közönség kedvencévé vált, köszönhetően közvetlen stílusának a pályán kívül, és félelmet nem ismerő habitusának azon belül.

1996 utolsó versenyére úgy érkezett meg, hogy még van esélye arra, hogy megszerezze csapattársa, Jimmy Vasser mögött a második pozíciót az összetettben (két győzelmet aratott a szezonban addig), és nem bízta véletlenre a dolgot: elhódította a pole-t Laguna Secában Bryan Hertát megelőzve, a versenyt pedig a kezdeti visszaesés után az autósport történetének egyik legtökösebb előzésével döntötte el, három kanyarral a vége előtt - így összejött a tabella harmadik helye, mellyel az Év újonca címet is kiérdemelte a sorozatban.

 

Zanardi a „My Story”, azaz „Az én történetem” című önéletrajzi könyvében emlékezett meg arról a napsütötte kaliforniai délutánról, amikor egy csapásra bevonult a sportág históriás könyvébe. „Az első kiállást követően az egyik gumim elkezdett hólyagosodni, így az autón heves vibráció lépett fel, Bryan Herta pedig kezdett utolérni. Ahogyan azonban próbáltam védekezni a következő kiállásig, megelőzött. A következő csere után úgy nyomtam, mint egy őrült, hogy ledolgozzam a tíz másodperces hátrányomat.”

„Minden körben, amikor elhaladtam a célegyenesben, Brad (Zanardi versenymérnöke - a szerk.) folyamatosan üvöltött: ’Gyerünk, Old Midnight, gyerünk!’ (utalva az autó becenevére - a szerk.). De ahogyan teltek a körök, Herta még mindig előttem haladt. (…) Ahogyan elérkezett az utolsó kör, a csapattagok Brad felé fordultak, fejüket rázva. Ő azonban büszkén jelentette ki, hogy ’Soha nem lehet tudni.’ Mindenki lélegzet-visszafojtva figyelte, hogy mi fog történni.” (…)

„Az a dicsőséges nap az egyik legszebb emlékem Amerikából. Bármit megadtam volna azért, hogy lássam a szerelőim arcát, ahogyan meg tudtam előzni őt a Dugóhúzóban, mindössze három kanyarral a leintés előtt. Sikerült beesnem Herta mellé fék távon, a bal oldalon, majd kiestem a poros részre a külső íven, de sikerült átvennem a vezetést. A szerelők a fejüket fogták, és elkezdtek üvöltözni, megölelni egymást, és a másik vállát veregetni. (…) Szinte önkívületi állapotba kerültem, és azóta is megvan a futam felvétele az autómban.”  (…)

„Imádom visszahallgatni a barátaim különböző reakcióit, például Filippóét. A tévé előtt ült a sógorával, aki éppen cigizett, és azt mondta: ’Úgysem fogja megelőzni Hertát.’ Amikor mégis sikerült, Filippo olyan hangosan kezdett el ordibálni, hogy a sógora majdnem lenyelte a cigarettáját. (…) Nagyon büszke voltam, hogy ilyen bátor és látványos előzést sikerült végigvinnem, és lövésem sincs, mennyien beszélhettek róla az azt követő években. Az időzítés pedig tökéletes volt: a szezon utolsó versenyének utolsó körében, így semmi másról nem esett szó a tél folyamán.”

„Sajnos azonban volt némi ellenérzés közöttünk Hertával, noha bocsánatot kértem tőle a dobogón. Azt mondta: ’Le a kalappal előtted. Nem láttam, hogy jössz, és még most sem hiszem el, amit csináltál, de szerencséd volt. Úgy vélem, tökéletes versenyt futottam, de így is másodikként értem célba.’ Azt gondoltam, hogy vége lesz, de a tél során a sajtó folyamatosan azt hangoztatta, hogy én voltam a hős, Herta pedig a vesztes, amely lassan rossz érzéseket kezdett generálni közöttünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?