DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Retro

Gyors első és második pole pozíciósok

Nagy mérföldkő minden versenyző számára pályafutása első pole pozíciója. De vajon milyen gyorsan szerezte meg a másodikat is? Alighanem Lewis Hamilton rekordja sokáig verhetetlen lesz.

Lewis Hamilton



A háromszoros világbajnok rekordját elég nehéz lesz megdönteni. A brit pilóta szerencséjére azonnal az egyik legversenyképesebb autóban kezdte pályafutását, a McLaren-Mercedesben 2007-ben. A Kanadai Nagydíjon meg is szerezte pályafutása első pole pozícióját, a versenyt egyébként meg is nyerte. A következő héten, az USA Nagydíján, Indianapolisban is megismételte ezt a bravúrt, tehát mindössze hét nap telt el a két első rajtkocka között, ami számára az első és második volt.

Juan Manuel Fangio

Képtalálat a következőre: „fangio”

Kéthetes turnusok következnek, itt a korábbitól haladunk a később megszerzettek felé. Ezt már többen is elérték ugyanis, elsőként az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangiónak sikerült 1950-ben, tehát az F1 fennállásának első szezonjában. Monacóban megszerezte az élről rajtolás jogát, majd két hét múlva a Svájci Nagydíjon megismételte ezt. Érdekesség, hogy az Indy 500-as verseny is szerepelt a két nagydíj közötti héten.

Jean-Pierre Jarier

A látványosan fejlődő Shadow istálló pilótájaként 1975-ben az Argentin Nagydíjon indulhatott az első rajtkockából, majd élete második pole pozícióját 14 nap múlva Brazíliában szerezte meg. Sajnos egyik alkalommal sem volt szerencséje, Argentínában váltóhiba miatt már elrajtolnia sem sikerült, Brazíliában pedig motorhiba miatt feladta a küzdelmet.

Rene Arnoux

A francia pilóta esetében is két hét telt el az első és második pole pozíció között. Az 1979-es Osztrák Nagydíjon, illetve a rákövetkező Holland Nagydíjon kaparintotta meg az első kockát dinamikusan felfelé törő Renault turbójával. Sok sikert azonban neki sem hozott a két verseny, egy hatodik helyezés és egy karambol miatti kiesés a mérleg.

Ayrton Senna

A legendás brazil sokáig tartotta megdönthetetlennek tűnő rekordját, összesen 65 alkalommal indult a rajtrács elejéről. De hogyan kezdődött ez a páratlan sorozat? 1985-ben a versenyképes Lotus-Renault istállóhoz szerződött és azonnal letette névjegyét. A Portugál Nagydíjon és a két hét múlva következő San Marinói Nagydíjon nem talált legyőzőre az időmérőn, 14 nap különbséggel. Estorilban élete első győzelmét is bezsebelte a borzalmasan esős körülmények között megtartott versenyen, míg Imolában dobogós helyet veszített el, mert kifogyott az üzemanyaga az utolsó körökben.

Michael Schumacher

A hétszeres világbajnok német ász 1991-ben kezdte pályafutását, a következő két évben nyert is 1-1 futamot, de az első rajtkockára sokáig kellett várnia. 1994-ben, Monacóban jött el a pillanat (szomorú aktualitás, hogy az első három nagydíj mindegyikén Ayrton Senna indult az első kockából, de Imolában bekövetkezett halála miatt Monte Carlóban sajnos már nem lehetett erre esélye), majd két hét múlva Spanyolországban megismételte első rajtkockáját. A hercegségben a győzelem is meglett, Barcelonában pedig élete egyik legcsodálatosabb futamát futva lett második, úgy, hogy a verseny kétharmadát ötösben ragadt váltóval versenyezte végig. Elképesztő teljesítmény.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: