DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Raikkönen, Hamilton és Vettel első győzelme

Emlékszünk még Kimi Raikkönen, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel első futamgyőzelmére? Egyik sem éppen szokványos úton született, de fontos mérföldkő volt ahhoz, hogy később világbajnokok legyenek.

2003-ban az évad második futamát tartották Malajziában, Kimi Raikkönen akkor második évadát töltötte a McLaren-Mercedes istállónál és az előző évhez képest az autó jóval versenyképesebbnek tűnt a Ferrarihoz képest is. Az időmérőn komoly meglepetésre Fernando Alonso végzett az élen, Trulli és Schumacher előtt, Raikkönen csak a 7. kockából indulhatott.

A jégember azonban több üzemanyaggal rajtolhatott a versenyen, öt körrel tovább maradt kint, mint Alonso és a köztes időben rettentő gyors köröket autózott, így a spanyol elé ért vissza a bokszmunkák után, sőt a többieket is átugrotta. Tovább növelte előnyét Raikkönen, senki sem ért a közelébe. Schumacher egy előzési kísérletnél kilökte Trullit, így a szárnycsere mellett, még egy áthajtásos büntetést is kapott, később elismerte felelősségét hibájáért. Kimit senki sem állíthatta meg és végül 39 másodperces előnnyel megszerezte élete első futamgyőzelmét.

2007-ben az újonc Lewis Hamilton már többször is megvillantotta oroszlánkörmeit az évad elején is, Kanadában pedig az első kockát is megszerezte. Alonso a második helyről indult, de a verseny elejétől nem volt szerencséje. Az első kanyarban hibázott, Heidfeld így elé került, kicsit meg is sérült a McLaren közben. Adrian Sutil balesete miatt bejött a biztonsági autó, Massa és Fisichella elnézte a piros lámpát nagyon csúnyán, visszajöttek a pályára korábban, így mindkettejüket fekete zászlóval kizárták.

Az újraindítás után Robert Kubica egy igazi horrorbaleset részese lett a hajtűkanyar előtt, miután nekikoccant Trulli autójának és irányíthatatlanná vált a BMW. Kétszer is elkapta a betonfalat, elsőre igen nagy sebességgel, miközben az autó többször is átfordult a tengelye körül. Szerencsére a lengyel pilóta kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Hamilton nem adta ki kezéből a győzelmet a továbbiakban, Alonso számára viszont csapnivalóan alakult a folytatás is, a verseny végén még Takuma Sato is megelőzte a gyengécske Super Agurival, így a spanyol csak 7. lett, Hamilton pedig átvette a vezetést a világbajnoki összetettben is.

Sebastian Vettel 2007-ben egyszer a BMW-nél ugrott be az iménti baleset miatt Kubica helyett, majd július 31-én a Toro Rosso a nagyon gyengén teljesítő Scott Speed helyére állandó pilótának szerződtette 2008 végéig. Már több alkalommal is látszott, hogy nagyon tehetséges, a nem túl acélos versenyautóval hatszor is pontokat szerzett, egyszer kis híján dobogós lett. A nagy áttörés a 2008-as Olasz Nagydíjon következett be, az időmérőn ugyanis ömlő eső fogadta a versenyzőket, Vettelről pedig korábban is látszott, hogy kedveli az esős pályát.

A világbajnoki éllovas Hamilton is elszúrta a kvalifikációt, mindössze a 15. helyet kaparintotta meg, de Raikkönen is csak eggyel került elé. Sebastian Vettel viszont elképesztő teljesítményt nyújtva megszerezte az első rajtkockát Heikki Kovalainen előtt és imádkozott, hogy vasárnap is esős pálya legyen. Imája meghallgatásra talált, Monza a verseny rajtjánál is vizes pályát hozott. A futam érdekessége, hogy a rendkívül nehéz körülmények ellenére mindössze egyetlen pilóta, Fisichella esett ki a versenyből. Szinte unalmasnak is mondható másfél órás száguldás zajlott, Vettel a gyenge autóval végig a határon ment, az esőfüggöny és saját zseniális vezetése miatt igazán nem tudtak közel kerülni hozzá. Hátrébb több esemény történt, Kubica a 11. helyről egészen a 3. helyig jött fel jó taktikával, Massa a 6., Hamilton pedig a 7. helyen végzett, Kimi Raikkönennek nem sikerült a pontszerzés, csak 9. lett. Sebastian Vettel pedig 21 évesen és 73 naposan minden idők legfiatalabb futamgyőztesévé vált és egyenes út vezetett a Red Bullhoz szerződéséhez, amivel azóta tudjuk, 4 alkalommal is világbajnoki címet szerzett 2010 és 2013 között. A német pilóta teljesítménye annyiban tér el Hamilton és Raikkönen esetétől, hogy egy győzelemre alkalmatlan autóval sikerült elérnie.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: