DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Hakkinen nem tisztelte Sennát

Meghökkentő történet került napvilágra Ayrton Senna és Mika Hakkinen kapcsolatáról, ami kicsit sem volt ideális. A fiatal Hakkinen bizony beszólt már első közös mclarenes futamuk előtt a brazil legendának.

Mika Hakkinen 1991-ben kezdte F1-es pályafutását a gyengécske Lotus-Judd volánja mögött, éppen akkor, amikor Ayrton Senna legszebb éveiben járt a McLaren-Hondával. Mika abban az évben két pontot szerzett, ám 1992-ben már látszott komoly tehetsége, a feljavuló Lotus-Forddal hatszor is a legjobb hatban végzett, összesen 11 pontot szerezve. Le is csapott a finn tehetségre a McLaren és a Ferrarihoz igazoló Berger helyére megszerezte Hakkinent.

Nem volt azonban ennyire egyszerű a történet, ugyanis már volt egy pilótája a wokingiaknak 1993-ra, az IndyCar világbajnok, Michael Andretti személyében, Ayrton Senna ugyanis év végén még úgy nézett ki, hogy nem folytatja a meggyengült McLarenben, hanem kihagy egy évadot. Végül sikerült rávenni Sennát a folytatásra és mivel az év elején igen versenyképesnek bizonyult, Hakkinent „ideiglenesen” tesztpilótának fokozták le, bár akkoriban magasnak számító fizetést kapott.

Mivel a szezonban Andretti egyáltalán nem mutatott jó formát, Senna árnyékában arcpirítóan gyenge teljesítményt nyújtott, az Olasz Nagydíj után Ron Dennis menesztette az amerikai pilótát és Hakkinen végre bemutatkozhatott a McLaren színeiben is. A Portugál Nagydíj időmérő edzésén azonnal hatalmasat villantott a fiatal finn és az időmérő-specialista Sennát rögtön el is verte, megszerezve a két Williams mögött a harmadik rajtkockát, Senna pedig csak negyedik lett.

Hakkinen nem tisztelte a tapasztalt legendát


„Amikor a McLarennél is bemutatkozhattam, nem éreztem, hogy különösebben tisztelnem kellene a háromszoros világbajnokot. Természetesen támogattuk egymást, de éreztem, hogy nem tart túlságosan sokra, ezzel nem is volt különösebb gondom” – emlékezett vissza a most 48 éves Hakkinen.

„Aztán Estorilban gyorsabb voltam nála, egyből odajött és megkérdezte, hogy ezt mégis hogy a fenébe csináltam? Ekkor lefelé mutattam az ujjammal és közöltem vele, hogy „Nézd, azért, mert nagyobb van a gatyámban, mint neked, tökösebb vagyok!”. Na, erre egyből pipa lett rám és azt mondta, hogy ezt még egyszer meg ne próbáljam” – ecsetelte a történetet a kétszeres világbajnok finn.

„Ezután a viszonyunk nem volt a legjobb, Ayrton egyértelműen fenyegetésként tekintett rám. Valakire, aki ’a világ legjobb pilótája’ státuszában fenyegeti. El kell ismernem, hogy fiatal éveimben jót tett a karrieremnek, hogy a legendás Ayrton Senna csapattársa lehettem, de azért nem volt olyan egyszerű dolog” – fogalmazott Mika Hakkinen, aki végül maga is világbajnok lett, kétszer is.

1998-ban és 1999-ben szerezte meg a címet, 2000-ben pedig kevéssel kapott csak ki Michael Schumachertől.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: