DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

A legrosszabb fizetős F1-es versenyző?

Kevés kétség van afelől, hogy a sok fizetős Formula-1-es pilóta közül is ez az üzletember lefelé lóg ki. 38 évesen kezdte pályafutását, 42 évesen vezetett a Hungaroringen, kollégái pedig ijesztően lassúnak tartották.

Emlékszünk még az izraeli születésű Chanoch Nissanyra? Üzletemberünk gondolt egy merészet, hogy megvalósítja gyerekkori álmát és Formula-1-es autót fog vezetni. Autósportos pályafutását 2002-ben kezdte, a következő négy évben pedig nem sikerült meggyőznie környezetét a tehetségéről. Némi sikert elért még a kezdetek során, az F2000-es Magyar Nemzeti Bajnokságban, így úgy határozott, nemzetközi szinten is kipróbálja magát. Az átlagosnál jóval erősebb szponzori háttere vonzóvá tette a pénzügyi nehézségekkel küzdő kiscsapatok számára.

Néhány F3000-as tesztet követően hivatalos tesztelési lehetőséget kapott a Jordan istállótól 2004-ben, Silverstone-ban. A leggyorsabb Kimi Raikkönenhez képest több, mint 18 másodperccel (!) maradt el, így nem mondható, hogy jó benyomást keltett környezetében. Elindult néhány Formula-3000-es versenyen, ahol ismét másodpercekkel volt lassabb a többi pilótánál.



2005-ben a Minardi hivatalos tesztpilótája lett, a misanói teszten hat kör alatt ötször perdült meg, ez alighanem rekord az F1 történetében. Kétszer került elő miatta a piros zászló, arra biztosan jó volt, hogy a csapat ne kényelmesedjen el. Néhány további tesztelést követően Nissany és szponzorai meggyőzték a csapatfőnököt, Paul Stoddartot, hogy a Magyar Nagydíj első szabadedzésén is indítsák. Éppen a pilóta 42. születésnapjára esett és jó PR lehetőségnek is tűnt, hogy az első izraeli versenyző, aki hivatalos F1-es nagydíjhétvégén vesz részt.

Néhány kör után Nissany közölte a rádión, hogy gond van a kocsival, túl sok a tapadás. Alighanem az F1 történetében az egyetlen pilóta, aki ilyenre panaszkodik. Mondani sem kell, a beállítások megváltoztatása után hamarosan ki is csúszott a pályáról. Nem szállt ki az autóból, úgy vitte biztonságosabb helyre a darus kocsi. Utólag kiderült, azért nem szállt ki, mert nem emlékezett, hogyan kell kivenni az autó kormányát, anélkül pedig nem megy!

Nissany a riválisok szerint veszélyesen lassú és kiszámíthatatlan volt a pályán

8 teljesített köréből a leggyorsabb 13 másodperccel maradt el a leggyorsabb Alexander Wurztól. Néhány további privát teszt jutott még neki, majd eltűnt a nemzetközi színtérről, a többi pilóta megkönnyebbülésére. A magyar fellépése után Nick Heidfeld nem hagyta szó nélkül a dolgot. „Ha valaki ennyire lassú, mint Nissany, nem szabadna F1-es autóba engedni. Egyszerűen nagy veszélyt jelent még a többi versenyzőre is” – elemezte az üzletember teljesítményét a német pilóta.

Tudjuk, hogy pénzzel sok mindent el lehet érni, Nissany úr pedig megvalósította álmát, autóversenyző lett és szerepelt még a Formula-1-ben is. Ez elismerésre méltó, az már más megítélés alá esik, hogy milyen nyomot hagyott maga után Chanoch Nissany, számos szakértő szerint minden idők legrosszabb fizetős versenyzője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: