DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Retro

Retro - Prost, Senna és Schumacher hihetetlen csatája

Egy nagydíj, ahol óriási harcot vívott egymással a három legnagyobb ász, Senna, Prost és Schumacher. Ijesztő ütközés, safety car, üzemanyaggondok, motorhiba, szinte minden történt. Videón a fontos események.

1993, Silverstone. Komoly lóerőfölényben a Williams-Renault, de mivel Ayrton Senna az év elején nagyon bekezdett, többek között az esős futamoknak is köszönhetően, sokáig a brazil vezette a világbajnokságot. Itt azonban Prost már lendületben volt, Kanada óta vezette az összetettet, Franciaországban pedig tovább növelte előnyét. A magas végsebességek Silverstone-ban is a Williams sikerét ígérték.

Az egyik szabadedzésen erős esőzés nehezítette a pilóták dolgát, egy baleset pedig akár nagyon súlyos következményekkel járhatott volna. Mark Blundell elvesztette uralmát Ligier-je felett és nekicsapódott a korlátnak éppen egy felüljáró alatt. A pályára visszakerülő roncs éppen a versenyvonal közepén állt meg, az eső miatt pedig rosszak voltak a látási viszonyok. Senna és Andretti érkezett egymás mögött, szerencsére az utolsó pillanatban észrevették nem kis sebességnél is a pálya közepén álló sérült autót és ki tudták kerülni két oldalról. Mindhárman nagyon komolyan megsérülhettek volna, ha 200 feletti sebességgel az álló autóba csapódik a két McLaren.

Az időmérő edzésen nem meglepő módon a két Williams dominált, a rajtnál viszont Prost szokás szerint gyengén jött el, csak Hill és Senna mögé sorolhatott be. Hosszú körökön át hiába támadta Sennát a látványosan gyorsabb autóval, a brazil mindig kivédekezte, időnként igen keményen becsukva a kaput. Prost végül megelőzte a leghosszabb egyenesben, utána megkapta a nyakába Schumachert. A németnek is meggyűlt a baja Senna kőkemény, néha már vakmerő védekezésével, az egyiknél a Benetton csapatfőnöke, Flavio Briatore megkérdőjelezte Senna elmeállapotát. Néhány körrel később azért Michael Schumacher is elment Senna mellett pontosan ugyanott, ahol francia kollégája. Az évad egyik leghosszabb és legjobb csatározását hozták össze ők hárman.

Közben Hill az élen megszökött, komoly előnyt autózott ki, de Prost szép lassacskán faragni kezdte a különbséget. Amikor már három, majd kettő másodpercen belülre ért, a sereghajtó Luca Badoer a célegyenesben leparkolta autóját, a szervezők veszélyesnek ítélték a helyzetet és abban az évben másodszor pályára küldték a biztonsági autót. Elvontatták a Lola-Ferrarit, majd újraindult a száguldás. Hill körrekordot futott, ám alig másfél körrel később a motorja füstölve és lángolva megadta magát, így hazai közönség előtt nem sikerült Hillnek a győzelem. Az egyébként mindig visszafogott Hill ezúttal mérgesen, káromkodva hagyta el füstölgő autóját.

A továbbiakban a verseny már normális mederben csordogált, Brundle a negyedik helyről esett ki sebességváltó hiba miatt, amit Patrese örökölt meg. Ayrton Senna esete azonban még érdekesebb lett, az utolsó körben kifogyott az üzemanyaga a McLaren-Fordnak, így nem harmadik lett, hanem ötödik helyre hozta be a számítógép a már kört kapott Warwick elé. A dolog különlegessége, hogy Senna 1991-ben és 1992-ben is, szinte méterre pontosan ugyanabban a kanyarban esett ki, mint ezen a futamon. Prost győzött Schumacher és Patrese előtt, Herbert, Senna és Warwick kapott még pontot.

1992-ben motorhiba, '91-ben és '93-ban az üzemanyag miatt esett ki pontosan ugyanott Senna

A Ferrarik annyira gyengék voltak ebben az időszakban, hogy a 12-13. helyről rajtolva egyetlen kilencedik helyre futotta Alesitől, gyakorlatilag egy pillanatig sem autóztak a pontszerző hely közelében sem (Berger már a 10. körben kiesett felfüggesztési hiba miatt).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: