DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Retro

Apáról fiúra az F1-ben

Sohasem egyértelmű, hogy előnyös-e egy korábbi híres Formula-1-es pilóta fiaként autóversenyzőnek állni, vagy sem. Ki tett túl az édesapján és ki maradt el tőle?

Vegyük górcső alá az elmúlt 40 évet. Hill, Villeneuve, Rosberg, Lauda és még sokan mások, ahol két generáció is autóversenyzésre adta a fejét. A jelenlegi mezőnyben is találunk három porontyot, Kevin Magnussen már biztosan túltesz az F1-ben édesapján, Jan Magnussenen, Kevin ugyanis már szerzett egy második helyet pályafutása első futamán, azóta azonban inkább elkerüli a szerencse, de Jan mindössze egyetlen hatodik helyig jutott a ’90-es években. Max Verstappen is egyértelműen túltesz már apukáján, bár Jos is óriási tehetségnek indult, mindössze két harmadik hely a legjobb eredménye, a fiú viszont már futamgyőzelemmel is büszkélkedhet és a szakemberek szerint a jövő világbajnoka.

Rögtön a bemutatkozó futamán óriásit bukott Verstappen, bár nem az ő hibája volt

Jolyon Palmer édesapja, Jonathan a Jim Clark Kupa (a szívómotoros versenyautóknak kiírt kvázi világbajnokság a turbóéra vége felé, 1987-ben) megnyeréséig jutott és 14 szerzett pontig. Eddig Jolyon messze elmarad a felmenőtől és gyanús, hogy nem sok lehetősége lesz már bizonyítani. Idevehetjük még ifjabb Carlos Sainzot is, akit nagy tehetségnek tartanak. Bár édesapja nem versenyzett az F1-ben, többszörös ralivilágbajnokként alighanem megérdemli a tiszteletet. Sainznak ez a harmadik idénye, de a nagy áttörés még várat magára, a tehetségét azonban nem vitatják.

Akiknek sikerült: Nico Rosberg 2016 világbajnokaként vonult vissza év végén, édesapja, Keke Rosberg 1982-ben hódította el a trófeát. Jacques Villeneuve 1997-ben világbajnoki címet szerzett, utána azonban futamot sem tudott nyerni 2006-os távozásáig. Édesapja, Gilles Villeneuve ugyan világbajnok sosem lett, de a legtöbb szakember szerint fiánál jóval nagyobb tehetség volt. Damon Hill 1996 világbajnoka lett, elérte ezzel élete célját, édesapja, Graham Hill háromszoros világbajnokként vonult vissza.

Gilles Villeneuve legendás autója, a volánnál fia


Akiknek nem sikerült: Ugyan unokaöcs-nagybácsi viszonyban voltak csak, idevehetjük Bruno Sennát, aki sajnos nem tudta tovább öregbíteni a Senna nevet, pontszerzésekig eljutott, de a dobogótól is messze járt Bruno, miközben Ayrton Senna 41 győzelmet és három világbajnoki címet szerzett. Nelson Piquet Jr. legjobb eredménye egy szerencsés második hely, ezen kívül semmit nem tudott felmutatni, igazi hírnevet a szingapúri szándékos autótörésével szerzett. Édesapja, Nelson Piquet háromszoros világbajnokként vonult vissza.

Alain Prost (négyszeres világbajnok versenyző) fia, Nicolas is autóversenyző, de a Formula-1-ig sosem jutott el, ellenben a hosszú távú versenyzésben és a Formula-E-ben ért el figyelemreméltó eredményeket is. Érdekes eset Michael Andretti, aki 1993-ban óriásit bukott az F1-ben, egyetlen dobogós hely a McLarennel, miközben csapattársa Senna öt futamgyőzelmet aratott. Michael az IndyCarban viszont komoly tényező volt, bajnoki címet is szerzett és többször volt még második és harmadik az összetettben. Édesapja, Mario Andretti az 1978-as Formula-1-es világbajnok.

Senna és Prost együtt hét világbajnoki címet szereztek, a fiatalabb generációnak nem sikerült

Sem Kazuki, sem Satoru Nakajima nem tudta megváltani a világot, erős pontszerző helyekig jutottak. Kazuki a WEC-ben lett sikeres, Satoru szakértelmét pedig a Honda motorjainak fejlesztésénél használták fel, Ayrton Senna például vakon bízott Nakajima tanácsaiban, remek fejlesztő, de közepes képességű versenyző volt. Niki Lauda háromszoros világbajnok lett, fia, Mathias nem jutott el a Formula-1-ig, alsóbb szériákban sem tudott semmivel kitűnni. Megemlíthetjük még Tomas Schecktert, aki az 1979-es világbajnok, Jody Scheckter fia. Tomas nem versenyzett az F1-ben, az IndyCarban is inkább epizódszereplő volt, két futamgyőzelem a neve mellett, de legjobb eredménye csak egy összetett hetedik hely.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: