DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Retro

Retro – A legtöbb bokszkiállás egy futamon

A fenti rekord mellett a szóban forgó 2011-es verseny szolgáltatta a legtöbb előzést csaknem 30 év óta, és sokáig az utolsó Török Nagydíj volt – a futam izgalmairól főképp az akkor újdonságnak számító DRS gondoskodott.

Az első európai forduló – hagyományosan a fejlesztési csomagok helyszíne – 2011-ben a Török Nagydíj volt: a riválisok azzal a reménnyel vetették be újításaikat, hogy sikerül megfogniuk az idény addigi versenyein kiváló teljesítményt nyújtó Sebastian Vettelt és Red Bullt. A szabadedzések alapján a McLaren és Mercedes találhatott is valamit: eközben a címvédő egy balesettel eldobta pénteki napjának nagy részét.

Vettel viszont a harmadik szabadedzés leggyorsabb körével visszatért, majd fölényesen szerepelt az időmérőn is. Red Bullos éveinek specialitásaként egyetlen gyorskört tett meg a Q3-ban, amellyel 0,4 másodperc különbséggel megverte csapattársát, Mark Webbert. Három csapat három versenyzője következett a két Red Bull mögött: Nico Rosberg (Mercedes), Lewis Hamilton (McLaren) és Fernando Alonso (Ferrari).



A nagydíj május 8-án valódi előzés- és kiállásparádénak bizonyult. 2011-ben lett a sportág gumiszállítója a Pirelli, amely gyorsan kopó keverékekkel debütált a sorozatban. Az előzetes számítások alapján a nyerő taktika a három kiállás lehetett volna, de a futam első köreiben a csapatok többsége a B-tervre, négy bokszlátogatásra váltott. Az eredmény: 24 versenyző 83 bokszkiállást teljesített, rekordot a Formula-1-ben. (Ez még ebben az évben, a Magyar Nagydíjon megdőlt 88-cal, de ott az időjárás is közrejátszott.)

Az év egy másik újdonsága az előzést segítő DRS bevezetése volt. A versenyzőknek nem kellett attól tartaniuk, hogy valamelyik kiállás után forgalomba szorulnak, gombnyomásra elsuhantak a riválisok mellett. Az új eszköz ellátta a neki szánt feladatot, a Török Nagydíjon több előzés született, mint 1983 óta bármelyik versenyen. Érdekes, hogy a ma már gyűlölt DRS hatását ekkor sokan üdítőnek találták: ez az újdonság varázsa.

Ezúttal esély sem mutatkozott rá, hogy megismétlődjön az egy évvel korábbi incidens, a Red Bullok ütközése, Sebastian Vettel dominálta a versenyt, és 8 másodperccel győzött Webber előtt. Négyből harmadik elsősége volt a szezon során: még nyolc győzelmet szerzett domináns második bajnoki évében.

Webbernek Fernando Alonsóval kellett megküzdenie a futam végén. A Red Bullnak összejött az 1-2-es siker, az előző évi ezüstérmes pedig első dobogóját szerezte 2011-ben. Parázs összecsapásról gondoskodott a két McLaren, akik a negyedik helyért viaskodtak. Hamilton biztosította be a pozíciót, Jenson Button pedig nagy vesztese lett annak, hogy kitartott a három kiállás mellett: a végén még Rosberg is megelőzte őt.

A hetedik, 2020-ig utolsó Török Nagydíjon a közönségkedvenc Kamui Kobayashi újabb parádés szerepléssel növelte rajongóinak táborát. A japán az előzések jelentős hányadáról gondoskodott, miután műszaki hiba miatt kihagyta az időmérőt, és az utolsó helyről kellett elrajtolnia. A kvalifikáció kiesésével használatlan gumiszettek hada állt a rendelkezésére, így a pontszerző 10. helyig lépdelt előre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: