DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Retro

Retro – Bahrein is tud izgalmas lenni

Szahír nem feltétlenül mozgalmas versenyeiről híres, az utolsó napfényes futamom azonban nem volt hiány eseményekben: szenvedő Mercedes, be nem csukódó DRS és egy versenyző épphogy elveszített egyetlen dobogója is terítéken volt.

Tiltakozások kereszttüzében rendezték meg a Bahreini Nagydíjat 2013-ban – az országban zajló felkelés miatt két évvel korábban elmaradt a verseny, a tüntetők pedig, akárcsak az előző szezonban, ezúttal is hangosan tiltakoztak a futam megtartása ellen, arra hivatkozva, hogy a forrongó országban ilyen szórakozásnak nincsen helye.

Az első domináns szezonja előtt álló Mercedes felszállóban volt 2013-ban: ebben az idényben számos, egészen pontosan nyolc alkalommal ők szerezték meg a pole-pozíciót, azonban az időmérős bravúrt csak kevésszer sikerült győzelemre fordítani. A sikertelen próbálkozások egyike volt Szahír, ahol Nico Rosberg rajtelsősége nem sejttette, milyen csalódást keltő verseny vár az ezüstös istállóra.



A német megőrizte vezetését az április 21-i nagydíj rajtjánál, a második helyről induló Sebastian Vettelt pedig Fernando Alonso tudta maga mögé. A Red Bull pilótája azonban már a 7-es kanyarban visszavágott, remek külső íves előzéssel hagyta le spanyol riválisát. Rosberg öröme a harmadik körig tartott – ekkor vette át Vettel a vezetést. A Mercedes-pilótát sorban darálták be riválisai, Alonso, majd az egyik legjobb F1-es versenyét futó Paul di Resta következett.

A skót rövidesen a második helybe is belekóstolt, Rosberg mellett ugyanis Alonsónak sem hozott szerencsét a sivatagi nagydíj. A Ferrari DRS-e nyitva maradt, a bokszba kellett hajtania, hogy orvosolják a problémát. A szerelők alaphelyzetbe állították a hátsó szárnyat, a következő próbálkozásnál azonban újra nyitott pozícióban maradt. A spanyol így ismét a bokszba jött, de a jelenség megismétlődött, így rájött, jobban jár, ha nem használja többet.

Vettel volt az egyedüli, akit semmi és senki nem zavartatott, a német kilenc másodperces fölénnyel nyerte a nagydíjat. Mögötte annál érdekesebben alakult a verseny. Többen három kiállás mellett voksoltak, Kimi Raikkönen azonban csupán kétszer látogatott a bokszba – ez második helyet ért a finn versenyzőnek. Csapattársa, a háromszor kiálló Romain Grosjean végzett harmadikként, az utolsó körökben megfosztva egyetlen dobogójától a szintén kétszer kereket cserélő di Restát.

Egészen szoros csata folyt az ötödik és nyolcadik hely között. A legjobb pozíciót Lewis Hamilton szerezte, az utolsó körben megelőzve Mark Webbert, akit Sergio Perez is letudott. Perez korábban nem kímélte a végül DRS nélkül csodaszámba menő nyolcadik helyet szerző Alonsót, össze is értek az 54. körben. A feltüzelt mexikói korábban mclarenes csapattársa, Jenson Button kerekét szintén megütötte, a végül egyetlen pontot szerző brit az istállót kérte meg, nyugtassák le Perezt.

Nico Rosbergnek mindössze a 9. hely jutott másfél órával azután, hogy elrajtolt a pole-pozícióból. A gumikat zabáló Mercedesszel négyszer is ki kellett állnia a bokszutcába. Nagyjából hozzá mérhető vesztese volt a futamnak Felipe Massa, aki két defekt után végzett 15. helyen.

Az egyik legizgalmasabb, fordulatokban és előzésekben bővelkedő bahreini versenyhez ráadásul balesetek sem kellettek, Jean-Eric Vergne volt az egyedüli kieső, aki Adrian Sutillal és Giedo van der Gardéval ütközött a futam elején.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: