DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Így alakult át a McLaren-autók neve a történelem során

A várakozások alapján a McLaren valószínűleg vissza fog térni legendás narancssárga színezéséhez, ám egy fontos változást már most bejelentettek: MP4-32 helyett MCL32-nek fogják hívni 2017-es modelljüket.

Az F1-es autók neveinek hosszú történelme van, és nincs ez másként a McLaren esetében sem. A csapat a kezdetek kezdetén az alapító Bruce McLaren nevéből kiindulva csak egy M-betűt biggyesztett oda autói típusjelzéseibe, plusz egy számot, mely a gárda garázsából kiguruló modellek sorozatára utalt. Persze nem minden McLaren versenyzett az F1-ben (az M9A-t például az M14A követte), hiszen a New Maldenből Felthambe, majd Colnbrookba költöző istálló az F2-ben, a sportautók között, az USAC/IndyCarban, az F5000-ben és a Formula Libre-ben is képviseltette magát.



Az elnevezés egészen 1980-ig tartotta magát, amikor a McLaren összeolvadt Ron Dennis Project Four nevű istállójával, így az autók nevében megjelent az MP4, a gárda pedig elölről kezdte a számozást. A logikával ellentétben azonban az M ezúttal már nem a McLarenre, hanem a csapat főtámogatójára, a Marlboróra utalt. A gárda nem sokkal az összeolvadás után Wokingba költözött, Ron Dennis pedig megkérdőjelezhetetlen brandet csinált a McLarenből, mely a nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek elejéig a sportág első számú erejének számított.

A Marlboro 1996 végén elhagyta a csapatot, hogy dollármillióival ezentúl csak a Ferrarit erősítse, a McLaren azonban nem távolította el autói nevéből az M-et, amely ezt követően valóban a csapat nevére utalt. Miután 2016 végén a csapatot 35 éve irányító Ron Dennist a többségi tulajdonosok leváltották a McLaren vezérigazgatói posztjáról, Zak Brown vette át a helyét, aki fiatalosabb és dinamikusabb imázst szeretne kölcsönözni a gárdának. Ennek első jele az volt, hogy a McLaren januárban folyamatosan arra utalt a közösségi médiában, hogy (legalábbis részben) narancssárga autóval fognak nekivágni a 2017-es szezon küzdelmeinek.

Brown úgy nyilatkozott nemrég, hogy valószínűleg megőrzik Dennis örökségét az autók neveiben, most viszont bejelentették, hogy idei gépüket MCL32-re keresztelték el – a név csak részben változás, ugyanis az első három betű továbbra is a csapatra utal, az autók sorozatszáma viszont a folytatólagosságot képviseli.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: