A Jordan istálló az 1986 és 1995 között eltelt tíz év során az F1-be érkező közel húsz csapat közül azon kevesek közé tartozott, amelyek hosszú időn át meg tudtak ragadni a királykategóriában, ezen istállóknak ugyanis, melyek közül jó párat már bemutattunk rovatunkban, 2-3 év volt az átlagos élettartamuk. Ez alól a Jordan és a Sauber jelentette csupán a kivételt, s a kettő közül előbbi bizonyult sikeresebbnek: hiszen futamgyőzelmek és világbajnoki dobogót is szerzett, sőt 1999 őszén egy rövid ideig úgy tűnt, hogy Heinz-Harald Frentzen akár az egyéni bajnoki címet is megszerezheti…
A története utolsó kilenc évében jellegzetes sárga színben pompázó Jordan története azonban méltatlan véget ért, s egészen Vijay Mallya színre lépéséig és a Force India megszületéséig elég hektikus időszak következett. Amint azt a rovat korábbi, a Midlandről szóló írásában felidéztük, a később Donald Trumppal is közös üzletekbe fogó Alex Shnaider vezette orosz befektetőcsoport már 2005 elején megvette a csapatot, de ebben a szezonban még Jordan néven versenyeztették azt, az egyetlen Midlandként töltött idény végére viszont már a Spyker MF1 Racing nevet viselte az istálló, hiszen Shnaider 2006 őszén már túl is adott rajta.
Így kezdődött meg a Spyker története: az 1999-ben alapított holland sportautógyár 100 millió dollár körüli összeget fizetett ki a Midland csoportnak, azaz Shnaider többet kapott az alakulatért, mint amennyit ő fizetett a Jordannek. A Midlandtől örökölt Colin Kollest megtartották csapatfőnöknek (később a Force India is így tett), az igazgatói pozícióba Michiel Mol holland üzletember, Jos Verstappen korábbi támogatója került, s hamarosan a Jordannél és a Renault-nál is bizonyító Mike Gascoyne is csatlakozott a csapathoz. Az istálló az év utolsó három futamát már új, narancssárga színezéssel teljesítette, s érdekes módon mindhárom hétvégén más került a pénteki tesztpilóta pozíciójába: Alexandre Premat és EJ Viso első és egyetlen versenyhétvégi lehetőségét kapta Sanghajban, illetve Interlagosban, s egy ízben Adrian Sutilt is kipróbálta az új vezetés.
Az előző szezonban japán Formula–3-as bajnoki címet szerző német számára ez talán már a főpróba volt, hiszen pár nappal karácsony előtt bejelentették, hogy ő lesz a csapattól eltávolított Tiago Monteiro utódja, aki jobban szerepelt ugyan Albersnél 2006-ban, de természetesen nem is lehetett kérdéses, hogy a holland Spyker melyiküket fogja megtartani 2007-re. A Spyker emellett nem kevesebb mint négy hivatalos teszt- és tartalékpilótát szerződtetett a későbbi Superleague Formula-bajnok Adrian Valles, a WSR-ben ezüstéremig jutó Fairuz Fauzy, a végül hat évvel később az F1-be bekerülő Giedo van der Garde és a ma még külön megénekelt Markus Winkelhock személyében.
Nem nagy túlzás azt mondani, hogy az első (és egyetlen) Spykerként teljesített szezon csapnivalóan kezdődött a két közel-keleti cég, az Etihad légitársaság és az Aldar befektetőcsoport által szponzorált csapat számára. Melbourne-ben az utolsó rajtsor lett az övék, Sutil két és fél másodpercet adott Albersnek, a futamon pedig a holland egy féktávot elnézve a szezon első kiesője lett, miközben Sutil utolsóként ért célba – még Sato Super Agurijától is kört kapott. Csalódottan távozhatott tehát Ausztráliából a Toyota-motorokról a tél során Ferrarira váltó alakulat, s Malajziában sem volt más a helyzet: most a futam első két kiesője lett a két Spyker, de Albers legalább visszavágott Sutilnak az időmérőn. Ez a másfél tizedes „győzelem” azon mindössze két alkalom egyike volt, amikor Albers meg tudta előzni csapattársát a kvalifikáción.
Bahreinben Sutil elmozdult az utolsó rajtsorból, de csak David Coulthard műszaki hibájának köszönhetően, a futamon viszont egyedül ők ketten kaptak egynél több kört. De legalább kettős célba érésnek örvendhetett a Spyker, amit Barcelonában is megismételtek – éppolyan eredményekkel, mint Szahírban. A végül kettős kiesést hozó Monacóban aztán váratlan sikert ért el Sutil, hiszen a 19. helyre kvalifiálta magát, csapattársa és Sato Super Agurija mellett az indiszponált Ralf Schumachert is megelőzte – órákkal azt követően, hogy az időjárási viszontagságoknak köszönhetően élen zárta a harmadik szabadedzést.
Kanada megint hozta a papírformát utolsó rajtsor és kettős kiesés formájában – Sutil balesetét követte az a safety car-fázis, melynek újraindításakor Robert Kubica óriási bukása történt –, Indianapolisban pedig ismét 21–22. hely az időmérőn és több kör hátrány a futamon… Így érkeztünk el az úfent hasonló eredménnyel záruló Francia Nagydíjhoz, ahol Albers az év során másodszor elcsípte csapattársát az időmérőn, a versenye viszont egy hajmeresztő jelenettel ért véget: amolyan „massásan” magával vitte a tankolócsövet kiállását követően, több szerelőjét magával rántotta, az üzemanyag pedig beterítette a bokszutcát…
A hollandnak már csak egy verseny jutott az F1-ben, melyet szintén utolsóként zárt, a Brit Nagydíjat követően ugyanis szponzori problémái miatt a Spyker megvált tőle – az Alberst már korábban is támogató Mol élete legnehezebb döntésének nevezte ezt. Bár Christian Klien is tesztelte az autót, végül az egyik hivatalos tartalékpilóta, a néhai F1-es versenyző, Manfred Winkelhock fia, Markus ülhetett be a Spykerbe hazai versenyén.
Ez volt Winkelhock egyetlen futama, de ez is elég volt ahhoz, hogy történelmet írjon: azon öt pilóta egyike lett (az első F1-es futamot és az Indy 500-akat leszámítva), akik életük első F1-es futamának az élére álltak, természetesen egyedüliként tette meg ezt úgy, hogy az utolsó rajthelyről indult, s ő az egyetlen pilóta az F1 történetében, aki ugyanazon a futamon a rajtrács első és utolsó helyét is elfoglalta – hiszen, mint jól tudjuk, az utolsó pillanatban felrakott esőgumiknak köszönhetően pillanatok alatt átvette a vezetést, s a piros zászlós megszakításkor is ő állt az élen, méghozzá hatalmas előnnyel.
Az újraindítást követően visszacsúszó, s végül műszaki hiba miatt kieső Winkelhock szponzorok híján nem maradhatott a csapatnál, a helyére érkezett az évtized egyik leggyengébb F1-es pilótája, a pénzzel viszont jól ellátott Sakon Yamamoto. A szezon második felében a Spyker szorgalmasan gyűjtögette tovább az utolsó helyeket egy-egy apró kivétellel, mint például Davidson megelőzése a belga időmérőn, mígnem a kaotikus Japán Nagydíjon rámosolygott a szerencse a csapatra.
Adrian Sutil a vizes pályán Barrichello és Trulli előtt zárta a versenyt, s mivel az utolsó két körben Buttton, Heidfeld és Sato is kiesett, Liuzzit pedig sárga zászló alatti előzés miatt megbüntették, a német, aki nem utoljára parádézott esőben karrierje során, pontot szerzett a Spykernek – a silverstone-i istállónak ez több mint két évvel korábban sikerült utoljára, akkor még Jordanként.
Mindez éppen azon a napon történt, amikor a Vijay Mallya vezette Orange India konzorcium felvásárolta a csapatot, amelytől a Spyker Cars nyár vége óta meg akart válni. A soron következő kínai futamon Mallya már csapattulajdonosként jelent meg, Mol viszont megtartotta helyét, hiszen a felvásárló csoportnak éppúgy tagja volt, mint a régi vezetőségnek. A Spyker története ezen a néven a Brazil Nagydíjon ért véget – utolsó rajtsoros indulással és kettős kieséssel –, hiszen az FIA három nappal később jóváhagyta az alakulat újabb névváltoztatását, mely a következő évet már Force India F1 Team néven kezdte meg.
1 szezon
4 pilóta
17 futam
1 pontszerzés
1 pont
14 kiesés (41%)
19. rajthely három ízben (Sutil)
8. hely a 2007-es Japán Nagydíjon (Sutil)
19. hely a 2007-es egyéni bajnokságban (Sutil)
10. hely a 2007-es konstruktőri bajnokságban
Markus Winkelhock vezette egyetlen F1-es futamát
