DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Retro – Akin a szatyor sem fogott ki

A Formula-1 egy különös éve egy különös közjátékkal indult Buenos Airesben. 1980-ban ezen a napon kezdődött meg a szezon, amelyet a McLaren és a Ferrari végül a bajnokság 9. és 10. helyén zárt.

Január 13-án az F1 történetének egyik legkorábbi évadkezdésén a mezőny tagjai már az Argentin Nagydíj rajtrácsán gyülekeztek. A korai nyitány miatt többen még átmeneti autókkal jelentek meg, és bár még a Ferrari és a McLaren sem lőtték el minden puskaporukat, már ekkor vészjósló jeleket láthattak arra, hogy ez a szezon koránt sem lesz sétagalopp számukra. A brit alakulat ráadásul egy újonccal, a 24 éves Alain Prosttal vágott neki az új idénynek, aki mellett John Watson jelentette a folytonosságot. A Ferrari pedig hiába érkezett címvédőként, a csapat teljesen új autó építésébe fogott, amit már a térnyerésbe fogó turbómotor köré terveztek. A turbó azonban még sokáig nem állt használatra készen, így az aerodinamikai kihívások fényében már elavultnak számító, soros 12 hengeres motort építették be az új karosszériába.

prost-1980



Két fő riválisának visszaesése mellett a Williams ragadta magához a kezdeményezést. Alan Jones megnyerte az időmérőt a két Ligier, Jacques Laffite és Didier Pironi előtt. Az ausztrál a rajtnál is megőrizte a vezetést, mögé a Brabhammel Piquet, Laffite és a másik Williamsszel a csapat új szerzeménye, Carlos Reutemann jött fel.

Jones hiába vezetett kényelmesen, problémamentes délutánja csak a 17. körig tartott. A szél egy nejlonzsákot fújt a pályára, ami éppen az ő Williamsének útjába állt és eltömítette az autó egyik hűtőszekrényét. Az FW07-es belsőségei forrósodni kezdtek, így Jonesnak az maradt az egyetlen reménye a folytatásra, ha a bokszba hajt, ahol szerelői eltávolítják autójáról az oda nem illő tárgyat. Így is tett, és a 4. helyen csatlakozott vissza a versenybe a győzelmet megöröklő Laffite, Piquet és Villeneuve mögött.

alan-jones

A Williams 1980-as erőfölénye ekkor mutatkozhatott meg igazán. Jones 12 kör leforgása alatt mindhárom riválisán túljutott és visszaállt az élre, ahol aztán 25 másodperces előnyt kiépítve nyert Piquet előtt. A szezonnyitón a sok kiforratlan technika alaposan megrostálta a mezőnyt, mindössze heten értek célba értékelhető eredménnyel. Miután a dobogóért harcoló Laffite és Villeneuve is kiesett, egy meglepő név, Keke Rosberg került a harmadik helyre, aki önmaga első, a Fittipaldi testvérek által működtetett csapat számára pedig története második dobogóját kanalazta össze. A célba érkezők között volt Prost is, aki hatodik hellyel ünnepelhette a debütálást. Nem sejthette még ekkor, hogy az így szerzett egy pontot csak megötszörözni tudja majd a szezon végéig, miközben alaposan összeveszik a vezetőséggel is a McLaren veszélyessége, törékenysége miatt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: