DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Retro – A büntetés, amit szerencsére hamar töröltek

Pedig nem is volt olyan régen, hogy a motorcseréért kapott rajtbüntetés maradékát a futamon kellett letölteni. Az F1 több alternatívát kipróbált, mire a jó(nak tűnő)t megtalálta.

Kezd közhellyé válni, hogy annak idején minden egyszerűbb volt a Formula-1-ben, de a motorszabályokra ez különösen igaz: mindenki jól ismerte azt az előírást, hogy egy motorcsere 10 helyes rajtbüntetést von maga után. Mint annyi minden, ez is 2014-ben, a V6-os hibrid motorformula bevezetésével változott meg radikálisan. Az erőforrást hat külön komponensre osztották szét, melyekből ötöt-ötöt lehetett felhasználni a szezon folyamán. Aki ezt túllépte, a kicserélt komponensek számától függően kapta a rajtbüntetést, mindig öttel oszthatót.

Természetesen előfordulhat, hogy egy versenyzőt több hellyel sorolnak hátra, mint amennyi mögötte található a rajtrácson. Az első szezonban ebben az esetben a pilóták a megmaradt büntetést továbbvitték a következő nagydíjra – azaz ha a 12. helyre kvalifikáló versenyzőnek osztottak ki 15 helyes büntetést, akkor ebből 10-et töltött le az adott futamon (a 22 autóból álló rajtrácson), és 5-öt a következőn.



Abu Dhabiban a Lotus pilótája, Romain Grosjean autójában cserélték az erőforrás több komponensét, nevesen a belsőégésű motort, a turbófeltöltőt és MGU-H-t – a francia pilótára november 21-én, a nagydíj pénteki napján 20 helyes büntetést róttak ki. Mivel azonban az év utolsó versenyére került sor vasárnap, a le nem töltött rajthelyeket nem vihette át a következő nagydíjra. A leleményes szabályoknak azonban erre az esetre is volt egy pontja: Grosjeannak a futamon, a bokszutcában kellett letöltenie a hátrasorolás megmaradt részét. 5 letöltetlen rajthelyért 5 másodperces időbüntetés, 6-10-ért 10 másodperces, 11-20-ért pedig áthajtásos büntetés járt. 20 hely felett (amennyiben Grosjeant másért is megbüntetik) stop and go szankciót osztottak ki.

A Lotusnak lett volna még egy lehetősége: kihagyni az időmérőt és elindulni a bokszutcából, ahogy Sebastian Vettel tette az USA Nagydíjon, de tisztázták, ezzel az opcióval nem fognak élni. Grosjean végül a 16. helyre kvalifikált, így csak négy pozíciót tudott leszolgálni a Marussia kiszállásával időközben megtizedelődött rajtrácson, ami áthajtásos büntetést jelentett számára.

A 2015-ös szezonban már ez az eljárás volt a norma: a le nem töltött rajtbüntetést a futamra vitték át, hogy a következő versenyek képére ne legyen hatással – ennek az új McLaren-Honda örülhetett, akik az egész második félévben az utolsó sorból indulhattak volna, ha mindig továbbviszik a hátrasorolás le nem töltött részét, figyelembe véve alacsony rajthelyeiket és gyakran elszálló motorjaikat.

Részben így is a McLarennek, részben a szintén megbízhatatlan Renault-motorral rendelkező Red Bullnak köszönhető a bokszutcai büntetéssé konvertált hátrasorolás rövid élete: a két csapat mind a négy versenyzőjét 10-25 helyes hátrasorolással büntették Ausztriában, ami azt jelentette, hogy Ricciardónak 5 másodperces időbüntetést kellett leszolgálnia első kiállásánál, míg Alonsónak áthajtást, Buttonnak stop and gót az első három körben.

Az F1 vezetői belátták, cseppet sem tenne jót a sportág képének, ha innentől fogva a szezon végéig szinte minden versenyt hasonló büntetések árnyékolnának be – hiszen az év vége felé egyre többen fogynak ki a felhasználható motorokból. A Stratégiai Csoport rövidesen döntött: a legszigorúbb büntetés a rajtrács végére való hátrasorolás lesz, a letöltetlen rajthelyeket sehová nem lehet átvinni.

Korrekt megoldásnak tűnt, kétségkívül jobb szabálynak, mint az előző kettő, melyek csak nehezítették a versenyek megértését, ami, mint tudjuk, sosincs pozitív hatással egy sport népszerűségére. Hogy ez sem tökéletes, arra Lewis Hamilton és a Mercedes világított rá 2016-ban, mikor egy hétvége alatt háromszor is motort cseréltek, az időmérőn takarékos üzemmódon körbedöcögtek, mégsem kellett súlyosabb szankcióval számolniuk az utolsó rajtsornál.

A 2017-es szezon szabályai ezt a hiányosságot is igyekeznek pótolni: a szabály betűje szerint a hétvége során behelyezett új motorok közül csak egyhez fognak rajtbüntetést rendelni, amely szabadon használható a szezon további részében, a többiért büntetés jár a következő verseny(ek)en. Azaz lényegében egy hétvégén csak egy új erőforrás kezdhető meg. Persze egyelőre kérdés, van-e a szabályban olyan szépséghiba, mint az először Grosjeannek kiosztott futam közbeni rendszerben, vagy hogy mennyi időbe telik, amíg a csapatok találnak egy okos kiskaput…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: