DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Retro – Vettel vörös kalandjának kezdete

Egy gyengébben sikerült szezon után a négyszeres világbajnok úgy döntött, elhagyja a Red Bullt, s 2014-ben ezen a napon az is kiderült, hogy a Scuderia Ferrari felvirágoztatásán fog dolgozni.

A 2010-es évek első fele egyértelműen Sebastian Vettelről szólt: a német két szorosabb és két simább szezon után már négyszeres világbajnoknak mondhatta magát a Red Bullnál, rekordok sorát átadva a múltnak. 2014-ben azonban beköszöntött az újabb turbókorszak a Formula-1-ben, amely nem indult jól az energiaitalosok számára, a Renault ugyanis óriási hátrányban volt a Mercedeshez képest. Ami viszont még ennél is fájdalmasabb lehetett Vettel számára, hogy csapaton belül sem ő, hanem új csapattársa, a Mark Webber helyére érkező Daniel Ricciardo vitte a prímet: az ausztrál háromszor is nyerni tudott az idény során.

Nem csoda, hogy az idő előrehaladtával egyre több pletyka látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a német elhagyja csapatát, s új kihívások után néz. A Japán Nagydíj időmérőjének reggelén aztán Vettel valóban bejelentette, hogy a 2014-es idény év végén távozik a Red Bulltól, ám ekkor még csak sejteni lehetett, hogy a Ferrarinál fog kikötni, méghozzá az olaszokban minden hitét elveszítő Fernando Alonso helyén. Végül 2014. november 20-án megtörtént a hivatalos bejelentés: a Ferrari előbb a spanyoltól köszönt el hivatalos közlemény formájában, majd pár perccel később már Vettelt köszöntötték.

vettel-ferrari-2015-retro-dppi



„A Formula-1-es pályafutásom következő szakaszát a Ferrarinál fogom tölteni, s ezzel életem álma válik valóra” – nyilatkozta akkor a négyszeres világbajnok. „Amikor gyerek voltam, a vörös autót vezető Michael Schumacher volt a legnagyobb példaképem, ezért hihetetlen megtiszteltetés, hogy most én is a Ferrarinál vezethetek. Már ízelítőt kaptam abból, mit jelent a Ferrari szellemisége, amikor 2008-ban futamot nyertem Monzában egy olyan autóval, amelyben az ő erőforrásuk dübörgött. A Scuderia óriási hagyományokkal rendelkezik a sportban, és rendkívül motivál, hogy segítsek nekik visszajutni a csúcsra. A szívemet és a lelkemet beleadom ezért.”

Az olaszok akkori csapatfőnöke, Marco Mattiacci így fogalmazott a német érkezésével kapcsolatban: „A Scuderia Ferrari úgy döntött, a bizalmunkat a Formula-1 történetének legfiatalabb többszörös világbajnokába helyezzük. Sebastian Vettel a fiatalság és a tapasztalat egyedi kombinációja, s ez felbecsülhetetlen lehet a csapat szempontjából, amikor Kimivel karöltve szembenéznek a ránk váró kihívásokkal, hogy a lehető leghamarabb újra az élre törjünk.”

Azóta tudjuk, hogy Vettel sem tudta megváltani a világot a Ferrarinál: bár 2015-ben rögtön a második közös futamukat megnyerték, s még további két győzelmet szereztek, 2016-ban abszolút elmaradtak a várakozásoktól, s még a Red Bull-lal is alig tudják felvenni a versenyt. A következő két évben ugyan egy darabig harcban voltak a vb-címért, de a csapat és Vettel hibái miatt nem sikerült megtörniük a Mercedes uralmát. A német végül hat szezon után, 2020 végén távozott Maranellóból.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: