DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Retro - Hajsza a félpontos győzelemért

Nemcsak saját őrületes felzárkózására, hanem Nigel Mansell műszaki hibájára is szüksége volt Niki Laudának ahhoz, hogy 1984-ben ezen a napon behúzza minden idők legkisebb különbséggel megnyert F1-es bajnoki címét.

Új helyszín adott otthont a szezon utolsó futamának, és egyben az egyéni bajnoki döntőnek, hiszen a Formula-1 huszonnégy év után először tért vissza Portugáliába, ahol egy a királykategória fogadására modernizált új helyszín, Estoril fogadta a mezőnyt.

A cím megszerzésére már csak a McLaren két pilótájának volt esélye, akik az egész szezon során elsősorban egymással csatáztak a mezőnyből kiemelkedő autóikkal. A szezonzáróra érkezve Niki Lauda három és fél pont előnnyel vezetett Alain Prost előtt. Ilyen különbség úgy alakulhatott ki, hogy a táv háromnegyede előtt piros zászlóval leintett Monacói Nagydíjon megfelezték a kiosztandó pontokat, így Prost 4,5 egységet kapott győzelméért, miközben Lauda kiesett, és így nullázott.

Dppi_00000349_060



Az utolsó futamon Prostnak mindenképp a dobogón kellett végeznie, de még ha nyer is, Lauda egy második hellyel biztosíthatta volna önmaga harmadik bajnoki címét. Az osztrák azonban az időmérőt követően nagyon távolt került ettől, hiszen csak a 11. helyre kvalifikált, miközben Prost ott állt az első sorban, Nelson Piquet Brabham-BMW-je mellett.

A rajtnál Piquet olyan lassan tudott csak elindulni, hogy az első kör végére az utolsó helyen találta magát, de Prostnak ettől még nem hullott az ölébe a vezetés, őt ugyanis átugrotta a 4. és a 6. helyről startoló Keke Rosberg és Nigel Mansell. A francia azonban nem csinált ebből nagy ügyet: már a második körben elment Mansell mellett, a 9.-ben pedig Rosberget is levadászta, ezzel a feladat rá eső részét már teljesítette is: vezette a versenyt. És hogy hol volt ebben a pillanatban Lauda? Még csak a 9. helyen, bőven pontszerző helyen kívül.

A 35 éves „veterán” azonban még csak ekkor kezdett igazán belelendülni, és a futam hátralévő részében egyik utolsó igazán rámenős versenyzését mutatta be. Sorra vadászta le az ellenfeleit, így a 33. körig megelőzte de Angelist, Johanssont, Alboretót, Rosberget és Sennát, Warwick pedig visszaesett, így az osztrák már féltávnál a harmadik helyen találta magát.

lauda-prost

A munka java azonban még mindig hátra volt számára. Prost vezetését semmi nem veszélyeztette, mögötte ekkor 5 másodperc lemaradásra haladt Mansell, míg Lauda csak további 38 másodperccel követte a brit Lotusát. Körönként tehát több mint egy másodpercet kellett volna hoznia Mansellen ahhoz, hogy utolérje őt, a bajnoki címe ugyanis ezen múlt.

Ekkora tempóban viszont nem tudott hozzá közeledni. Lauda végig Prostéval azonos tempót autózott, és Mansell ugyan kicsit lassult a McLarenekhez képest, de 20 körrel a vége előtt még mindig 30 másodperc volt az a bizonyos különbség. A brit azonban ekkor nagy szívességet tett osztrák kollegájának, ráadásul rögtön kettőt is. Az 51. körben megpördült, és noha folytatni tudta, de rengeteg időt vesztett, és Lauda felzárkózott a nyakára. A következő körben újabb megpördülés következett, ami már kiesést is eredményezett, hiszen a Lotust végzetes fékhiba érte. Laudának így az utolsó előzést már véghez sem kellett vinnie, megörökölte a második helyet, begurult a győztes csapattársa mögött, és 72-71,5 arányban elorozta a bajnoki címet Prost orra elől.

Máig az 1984-es a legkisebb különbséggel megnyert bajnoki cím, ennél szorosabb pedig már csak egy pontegyenlőséggel lehetne a csata, de mindmáig ilyen helyzet még nem állt elő a Formula-1-es végelszámolások során.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: