DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Így születtek meg a mostani F1-es csapatok

A jelenlegi 11 istállóból csak négy szerepel története kezdete óta ugyanazon a néven, a többiek legalább egyszer identitást váltottak – az elmúlt hét évben a Tyrrell és a Stewart osztozott a bajnoki címeken.

Egy olvasói levél szülte az ötletet, hogy röviden tekintsük át a jelenlegi mezőny kialakulását abból a szempontból, hogy az adott istállók milyen néven mutatkoztak be a száguldó cirkuszban, s milyen különböző „inkarnációik” voltak, mire megszületett mai formájuk.

A kérdés a tizenegyből hét csapatot érint, hiszen a Ferrari, a Williams, a McLaren és az idén debütáló Haas istállóknak nem volt jogelődje – itt érdemes hangsúlyozni, hogy az 1980-as években szereplő Haas csapatnak (mely Lola és Beatrice néven is ismert) semmi köze a névazonosságon túl Gene Haas istállójához, s a Frank Williams Racing Carst és a Wolf-Williams Racinget is csak a legendás csapatvezető személy kapcsolja a jelenlegi Williamshez, viszont semmiféle folytonosság nem volt a történetükben.

ferrari-mclaren-williams-haas



Nézzük tehát, mely egykori istállók szerepelnek jelenleg az F1 mezőnyében:

Tyrrell

Tyrrell (1968-1998) -> BAR (1999-2005) -> Honda (2006-2008) -> Brawn (2009) -> Mercedes (2010-)

A Formula-1-ben 1968-ban bemutatkozó, s legnagyobb sikereit az első hat évben elérő istálló egészen 1998-ig a királykategóriában maradt, búcsújakor világbajnoki címet 25, futamot pedig 15 éve nem nyert már. A Tyrrellt a BAR vásárolta fel, mely egy katasztrofális első szezont követően stabil középcsapat lett, kivéve 2004-ben, amikor a konstruktőri második és az egyéni harmadik helyet szerezték meg – nem kis részben a szenzációs formában lévő Jenson Buttonnek köszönhetően.

tyrrell-bar-honda-brawn-mercedes

A második évétől kezdve Honda-motorral szereplő BAR-t a japánok 2005 végén felvásárolták, s gyári csapattá tették, ám egy jó és két pocsék szezon után a világválságra hivatkozva kivonultak. Az istálló Ross Brawn mentette meg, a történetet pedig mindenki ismeri: a szinte teljes egészében a Honda által kifejlesztett, BGP 001-es a szezon elején gyakorlatilag verhetetlennek bizonyult, s végül mindkét trófea a Brawn GP-hez került története egyetlen szezonjában. Az év végén a Mercedes többségi tulajdont szerzett az istállóban, s megkezdődött a turbókorszak sikercsapatának története, mely a 2014 eleje óta teljesített 52 nagydíjon összesen 45 győzelmet szerzett.

Stewart

Stewart (1997-1999) -> Jaguar (2000-2004) -> Red Bull (2005-)

A mára a Red Bull otthonaként ismert Milton Keynesbe 1990-ben beköltöző utánpótlás-istálló, Jackie Stewart és fia, Paul csapata eleinte nem kívánt csatlakozni az F1-hez, de a Ford támogatása végül meggyőzte őket erről – egy ötéves fejlesztési tervről állapodtak meg 1996 elején, melynek végső célja egy gyári istálló létrehozása volt. Az első két F1-es szezonjában az újoncok „betegségeivel” küzdő Stewart 1999-re negyedik erővé lépett elő, egy-egy pole-t és győzelmet, illetve négy dobogót szerzett.

stewart-jaguar-rb

Ekkor alakult át gyári csapattá az istálló, méghozzá Jaguar néven, de két dobogónál és három konstruktőri hetedik helynél többre nem futotta. A Fordnak elege lett, hiszen a gyenge eredmények mellett anyagilag is komoly veszteségeket termelt a projekt, így épp kapóra jött a Red Bull, amely saját Formula-1-es csapatot kívánt vásárolni, mely aztán a 2010-es években négy éven ár verhetetlen maradt...

Jordan

Jordan (1991-2005) -> Midland (2006) -> Spyker (2007) -> Force India (2008-)

Eddie Jordan istállója másfél évtizeden át a Formula-1 meghatározó csapatai közé tartozott: nem csupán jó néhány nagy tehetségnek, köztük Michael Schumachernek adtak lehetőséget, de egyúttal számos alkalommal tudtak borsot törni a nagyok orra alá, a csapat arculata pedig folyamatosan a legnépszerűbbek közt tartotta a Jordant. Az anyagi problémák azonban az utolsó években egyre erősebbek lettek, több ízben fizetős pilótákat kényszerültek szerződtetni, s végül nem maradt más megoldás, mint a csapat eladása.

jordan-midland-spyker-forceindia

Erre 2005 elején került sor, de azt az évet még Jordanként teljesítették, a következőben viszont már Midland (hivatalosan MF1 Racing) néven szerepeltek, de az orosz tulajdonosok még abban az esztendőben túladtak a csapaton, mely 2007-ben már Spyker néven szerepelt – a Boro után a második holland konstruktőrként az F1 történetében. Ez a történet se tartott egy évnél, a Spyker még a szezon vége előtt indiai kézbe került, így született meg a Force India, mely hosszú évek kemény munkájával a tabella utolsó helyéről a középmezőny élére küzdötte fel magát.

Minardi

Minardi (1985-2005) -> Toro Rosso (2006-)

Több mint két évtizeden át szerepelt a Formula-1-ben Giancarlo Minardi csapata, mely a kiscsapat szerepéből sosem tudott kitörni, azok között viszont az Arrows mellett a másik olyan volt, mely igazán tartósan meg tudta vetni a lábát a királykategóriában. Bár a dobogós hely sosem jött össze nekik, első rajtsornak és összesen húsz pontszerzésnek örvendhettek (egy ízben Baumgartner Zsolt révén), s olyan pilóták versenyeztek náluk, mint Fernando Alonso, Mark Webber, Giancarlo Fisichella, Jarno Trulli, vagy épp a Minardi egyetlen élen töltött versenykörét jegyző, s a csapattal összesen 102 futamot (egyedüliként két szezonnál többet) teljesítő Pierluigi Martini.

minardi-tororosso

A Minardi többször is a tönk szélére került, s az ezredfordulón érkező új tulajdonos, Paul Stoddart sem tudott csodát tenni: 2005-ben jelezte, hogy kész eladni a csapatot, ha olyan tulajdonos érkezik, melynek megvan a lehetősége az istálló előremozdítására, illetve vállalja, hogy nem helyezi át a székhelyet Faenzából máshová. Az állítólag több mint három tucat potenciális vevő közül végül a Red Bull lett a befutó, mely a rajongók tiltakozása ellenére átnevezte a csapatot Toro Rossóra, azaz a Red Bull kifejezés olasz megfelelőjére, s az elmúlt évtizedben jó néhány kiemelkedő tehetségnek biztosított lehetőséget, elég csak Sebastian Vettelt, Max Verstappent, Daniel Ricciardót vagy Carlos Sainzt említeni.

Toleman

Toleman (1981-1985) -> Benetton (1986-2001) -> Renault (2002-2011) -> Lotus (2012-2015) -> Renault (2016-)

Talán mind közül a legkacifántosabb a gyári Renault-csapat története, mely 1981-ben Tolemanként debütált az F1-ben, s elsősorban azzal került be a sportág történetébe, hogy náluk mutatkozott be, s érte el első F1-es dobogóit Ayrton Senna. A Toleman egyébként akkoriban együtt szerepelt a sportágban a gyári Renault és a Lotus istállóval, melyek nevét később egyaránt viselte – persze ezek egyaránt a Toleman utódai voltak, az a Renault és az a Lotus ugyanis jogutód nélkül tűnt el.

toleman-benetton-lotus-renault

De előbb következett másfél évtized Benettonként, ahol Michael Schumacher második futamától második bajnoki címéig versenyzett – a csapat összesen 27 győzelmet és 102 dobogót szerzett, 1988 és 1997 közt pedig csak két ízben szorult ki az első három közül a bajnokságból. Ezt követte az időközben Enstone-ba költöző csapat első Renault-korszaka, melynek meghatározó alakja a két bajnoki címet szerző Fernando Alonso volt, majd négy éven át Lotusként szerepeltek, két győzelmet, huszonöt dobogót és két konstruktőri negyedik helyet szerezve Kimi Raikkönen és Romain Grosjean remeklésének köszönhetően.

Virgin

Virgin (2010-2011) -> Marussia (2012-2015) -> Manor (2016-)

Nehéz pontosan meghatározni a Formula-1-be 2009-ben még Manorként jelentkező néhai Virgin esetében történetük szakaszainak határait, hiszen a Marussia már 2011-ben megjelent az istálló nevében, míg 2015-ben már csak névleg volt bármi köze az orosz céghez az időközben Manorrá visszalényegülő csapatnak – az már csak hab a tortán, hogy 2016-ra, amikor történetük során először hivatalosan is Manorként szerepelnek, a neves brit utánpótláscsapat első emberei, már nincsenek is az istállónál.

virgin-marussia-manor

A kiscsapat történetében a 2016-os szezon előtt két igazán fontos esemény volt, melyek egyaránt Jules Bianchihoz fűződnek: a francia versenyző, aki valósággal csodát tett azzal, hogy 2014-ben pontot szerzett Monacóban, néhány hónappal később végzetes balesetet szenvedett Japánban. Csak egy befektetőcsoport érkezésének, illetve az FIA és a riválisok engedékenységének köszönhető, hogy 2015-ben egyáltalán ott lehettek a rajtrácson, idén viszont magasabbra törtek, mint bármikor, hiszen a Mercedes-motornak köszönhetően először fordult elő, hogy a Manor nekik kedvező pályákon erőből is képes a Q2-be jutni és a pontszerzésért harcolni

Sauber

Sauber (1993-2005) -> BMW Sauber (2006-2010) -> Sauber (2011-)

A Sauber némiképp kilóg a sorból, hiszen jelenleg is azon a néven szerepelnek az F1-ben, amelyen bemutatkoztak, csakhogy időközben éveken át a BMW gyári csapataként szerepeltek, s a Sauber név voltaképpen csak az istálló múltja iránti tiszteletből maradt ott az alakulat nevében. Egy futamgyőzelem, tizenhét pódium és két bajnoki dobogó, ez volt a BMW Sauber mérlege, melynek sikerült az, ami a privát Saubernek nem: megnyerni egy F1-es nagydíjat.

sauber-bmw

A gyári kiszállása után Peter Sauber visszavásárolta csapatát, de 2010-ben hivatalosan még BMW-Sauberként szerepeltek, viszont már Ferrari-motorral. A maranellói kapcsolat, mely a bajorok érkezése előtt 1997 óta megvolt, azóta is tart, az viszont az új befektetők érkezése miatt kérdéses, hogy meddig marad meg a Sauber név a Formula-1-ben.

Summa summarum, ebben az olvasatban így áll a jelenlegi F1-es szezon:

1. Tyrrell
2. Stewart
3. Ferrari
4. Williams
5. Jordan
6. McLaren
7. Minardi
8. Haas
9. Toleman
10. Virgin
11. Sauber

Ha eszedbe jut valami, amiről szívesen olvasnál a Formulán, tégy úgy, mint Zoltán, és írj nekünk az editor@formula.hu címre!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: