Történetünk pár héttel korábban, a reims-i Francia Nagydíjon kezdődik, ahol a hazai sztár, Jean Behra Ferrarija lefulladt a rajtrácson. A 38 esztendős versenyző állítólag a sportbíróknak arról panaszkodott, hogy a Scuderia szándékosan adott gyengébb autót neki, hogy háttérbe szorítsák az első számú versenyzőnek szánt Tony Brooksszal szemben.
A felpaprikázott versenyző a mezőny után eredt a Ferrarival, és fantasztikus tempóban zárkózott fel, többek közt a körrekordot is megjavította. A futam felénél már a dobogóért csatázott Phil Hill és Jack Brabham ellenében, amikor autója végleg megadta magát. Ezt egy újabb árulásként élte meg csapata részéről, a paddockban összeszólalkozott Romolo Tavoni csapatfőnökkel, majd érvelését egy jobbegyenessel nyomatékosította.
Behrát természetesen azonnal kirúgták a Ferraritól, ám nem adta fel álmát, s a Brit Nagydíj kihagyása után az először és utoljára a veszedelmes AVUS-on rendezett német futamon már újra a nevezők k9zt szerepelt egy privát, kissé átalakított Porschével, melyet Maria Teresa de Filippis sikertelenül próbált meg kvalifikálni abban az évben Monacóra.
A két hosszú egyenesből és két hajtűkanyarból álló pályán betétfutamként egy sportautóversenyt rendeztek, melyen Behra szintén rajthoz állt egy Porschével. A harmadik körben Behra a bronzérmes pozícióban üldözte von Tripset és Bonnier-t, amikor autója a döntött kanyarban megcsúszott a vizes pályán, s 180 kilométer per órás sebességgel kitört az ív teteje felé.
A francia pilóta nem tudta visszanyerni az irányítást, autója kirepült a kanyarívről, ő pedig kiesett az autóból, s tehetetlenül csapódott az egyik zászlórúdnak. A becsapódás erejét jól mutatja, hogy a zászlórúd kettétört, a pilóta élettelen teste pedig a fák közé zuhant. A segítség azonnal megérkezett, de a helyszínre érkező mentős vizsgálata nem tartott sokáig: ellenőrizte az életfunkciókat, majd megrázta a fejét.
A hat nappal később, egy berlini és egy párizsi szertartást követően Nizzában, többezer gyászoló kíséretében végső nyugalomra helyezett Behráról a baleset után visszavonuló első női F1-es, Maria Teresa de Filippis így nyilatkozott később: „Túl sok barátom halt meg. Sorban jöttek a tragédiák: Luigi Musso, Peter Collins, Alfonso de Portago. Aztán Behra is meghalt Berlinben. Számomra ez volt a legtragikusabb, mert egy olyan versenyen történt, melyen nekem is részt kellett volna vennem. Soha többé nem mentem versenypályára.
