DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Retro

Retro – Enzo Ferrari, a különc főnök

Versenyzőként kezdte, a világ legismertebb autómárkájának és F1-es csapatának mindenható ura vált belőle. 10 érdekességet gyűjtöttünk össze a Ferrari alapítójának életéből, aki 1898. február 18-án született.

1. 10 évesen esett szerelembe

Ennyi idős volt, mikor 1908-ban apja először vitte el őt Bolognába egy versenyre bátyjával együtt. Enzo akkor eldöntötte, ő maga is versenyzővé válik.

2. Váratlanul hagyott fel a versenyzéssel

21 évesen Enzo Ferrari autóversenyző lett, előbb a C.M.N., majd az Alfa Romeo színeiben. Olyan legendák ellen mérhette össze tudását, mint Antonio Ascari vagy Tazio Nuvolari, Olaszországban pedig több versenyt meg is nyert. Sikerei ellenére nem volt az említett nagyságok szintjén. Rejtélyes körülmények közt élete nagy futamát megelőzően szállt ki, az 1924-es Francia Nagydíj edzéseit követően betegségre hivatkozva visszalépett, később pedig csak alkalmanként ült újra versenyautóba. A pletyka szerint megriadt a nagy kihívástól és attól, hogy csúfos vereséget szenved.



3. Az ágaskodó ló eredete

Gondolnánk, hogy a Ferrari és Porsche logójában található ló egy és ugyanaz? Így van, Enzo az ágaskodó paripát ugyanis egy olasz vadászpilóta, Francesco Baracca repülőjéről vette. Baracca halála után az ász anyja javasolta, hogy tegye a lovat saját autóira, mert jó szerencsét hoz. Baracca az állatot egy német ellenfele iránti tiszteletből festette gépére, akit Stuttgart felett lőtt le – a sárga háttér előtti ló a város címeréből származik. Stuttgart egyben a Porsche hazája is.

4. Évekig nem használhatta a Ferrari nevet

A Scuderia Ferrari a 30-as években az Alfa Romeo versenycsapata volt, a felek szakítása után pedig egy szerződési záradék megtiltotta Enzónak, hogy négy évig Ferrari néven építhessen autót, és a lovas emblémát használja. Ferrari cége ebben az időben az Auto Avio Costruzioni nevet viselte, a világháború alatt pedig katonai járművek és alkatrészek gyártására állt át. Modenából Maranellóba költözött, és bár a gyárat kétszer is lebombázták, 1947-ben itt megalapította a Ferrari S.p.A-t.

5. Honnan kapta a becenevét?

Enzo Ferrari sokak szemében Il Commendatore volt, azaz „a parancsnok”. A név azonban nem szigorú jelleme alapján ragadt rá, ez egy hivatalos címet jelentett, amelyet III. Viktor Emánueltől kapott 1927-ben a versenyzésben elért eredményeiért. Mikor 1946-ban Olaszország köztársasággá vált, a hasonló titulusokat eltörölték. Az Il Commendatore ezután tulajdonképpen becenévvé vált.

6. Nem érdekelték az utcai autók

Enzót kizárólag a versenyzés foglalkoztatta, első utcai modelljét, a 125 S-t 1947-ben csakis azért építette meg, hogy bevétele származzon a versenyrészleghez. Eleinte, amikor a Ferrari még csak kis cég volt, Enzo felügyelte a versenyzést, míg az akkoriban mellékes utcai részleget egy asszisztensére bízta. A sportkocsik gyártása akkor vált hangsúlyosabbá, mikor a Fiat részesedést vásárolt.

7. Sosem kedvelte Fangiót

A Formula-1 második legtöbb vb-címet nyert versenyzője, Juan Manuel Fangio öt bajnoki elsőségét négy különböző csapattal szerezte, köztük van a Ferrari is, amellyel 1956-ben lett a legjobb. Enzo azonban sosem kedvelte a versenyzőt (és az érzés kölcsönös volt), aki előszeretettel ugrált a csapatok között, és mindig ott szerepelt, ahol a legjobb autót kínálták – Enzónak sokat jelentett a lojalitás.

Szintén nem szerette, hogy a közös sikereknél a dicséret Fangio képességeinek jutott, Ferrarinak ugyanis meggyőződése volt, hogy a győzelmeket az autók szerzik – a kudarc okozói viszont a versenyzők. Fangio azt állította, hogy a csapat szabotálni próbálta bajnoki esélyeit, bár ez valószínűleg alaptalan volt. Nem csoda, hogy az argentin legenda csak egy évig vezetett a Ferrarinál.

8. Nemet mondott a Fordnak

Az amerikai óriás a 60-as évek elején vásárolta volna meg a céget – nem sokkal azelőtt, hogy az évtized végén a Fiat 50 %-os részesedésre tett szert –, de elkövettek egy nagy hibát: nem akartak teljes irányítást adni a versenyrészlegen Enzónak. A dühös ifjabb Henry Ford legyárttatta a Ford GT40-t, történetük legjobb versenyautóját, hogy Le Mans-ban győzzék le a Ferrarit.

9. Két családja volt

Laura Garellóval 1923-ban házasodtak össze, és hivatalosan a feleség 1978-as haláláig alkottak egy párt. Egyetlen fiuk, Dino 24 évesen hunyt el izomsorvadásban. Eközben azonban szeretőjétől, Linától is született egy fia, Piero Ferrari – jelenleg a vállalat 10 %-os tulajdonosa és alelnöke. Laura halála utána Lina és fia Enzo villájába költöztek, Piero ezután vette fel a Ferrari nevet.

10. Nem jelent meg versenyhétvégéken

Talán a legmeglepőbb érdekesség Ferrarival kapcsolatban, amit egy vérbeli csapatvezetőtől nem várnánk: Enzo nem szokott ott lenni a tényleges nagydíjakon, általában egyedül az olasz hétvége pénteki napján tűnt fel. A furcsa viselkedés oka lehet, hogy a csapattól való távolságtartással könnyebben hibáztathatott másokat a kudarcokért – és arról is gondoskodott, hogy őt ne lehessen vétkesnek tartani. Enzót viselkedése egy távoli, de rettegett figurává tette, akinek messzire ért a keze. Mindenki tartott a dühétől, gyakori volt az egymásra mutogatás, és ez az oka, hogy sokan viharos körülmények között hagyták ott az istállót.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: