DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Retro

Retro – A bajnok legrosszabb futamai

A születésnapos Lewis Hamiltonról mostanság csak szuperlatívuszokban beszélünk – épp ezért most kivételesen nem így teszünk, hanem felidézzük egyébként sikerekben gazdag F1-es karrierje mélypontjait.

A cikk 2016-ban, Hamilton 31. születésnapjának apropóján íródott.

Bajnoki cím a kavicságyban

Talán mind közül a legemlékezetesebb kiesése: F1-es karrierje első szezonjában Lewis Hamilton karnyújtásnyira került a bajnoki cím megszerzésétől, mely valószínűleg meg is lehetett volna, ha ő és csapata Kimi Raikkönen legyőzésére koncentrálnak Fernando Alonsóé helyett. A változó viszonyok közepette Hamiltonék felesleges kockázatot vállaltak azzal, hogy túlságosan sokáig húzták a bokszkiállást, s a vászonig elkoptatott abroncsokon nem sikerült bevenni a nedves bokszbejárati kanyart... Az eredmény ismert: Hamilton nullázott, ami a rejtélyes brazíliai műszaki hibával együtt a világbajnoki győzelembe került.

Homályfutam Franciaországban

Hamilton első világbajnoki címének évére is jutott egy-két emlékezetes baki, az év legrosszabb versenyének azonban egy olyan futamot nevezhetünk, ahol nem egy igazán látványos hiba, hanem több apró baki taszította vissza a britet egészen a bajnoki pontverseny negyedik helyéig. Magny-Cours-ba egy tíz rajthelyes büntetéssel érkezett Hamilton, miután az előző, kanadai futamon a bokszban nekiment Kimi Raikkönen autójának. A 13. helyről indulva aztán gyorsan begyűjtött egy áthajtásos büntetést kanyarlevágás miatt, s ezt követően képtelen volt visszaverekedni magát a pontszerzők közé – végül a 10. helyen ért célba, az egy egységet begyűjtő Alonsótól is több mint tíz másodperccel lemaradva.

Az alvégen hazai pályán

A 2009-es nem volt egy különösebben nagy év a McLaren számára, de Hamilton az év második felében így is több remek eredménnyel elő tudott rukkolni, s végül egészen a bajnokság ötödik helyéig tört előre a gyenge kezdés után. A brit szezonjának alakulása gyalázatosan sikerült hazai futamát követően fordult meg: miután az időmérő edzésen csak a 19. rajthelyet szerezte meg (igaz, szerencséje sem volt), majd a versenyen hiába küzdött nagyot, többször is elhagyta a pályát, s végül egy kör hátránnyal ért célba a 16. helyen, egyedül egy Force Indiát és egy Toro Rossót megelőzve.

Roncsderbi Monacóban

Már az időmérő sem sikerült valami fényesen Lewis Hamilton számára a 2011-es Monacói Nagydíjon, hiszen a 7. helyről sorolták hátrébb kanyarlevágás miatt. A versenyen aztán három balesetbe is belekeveredett, melyek közül kettőt, a Massa és a Maldonado kiesését okozó bukást egyaránt az ő nyakába varrtak a versenybírák – előbbiért áthajtásos, utóbbiért időbüntetést kapott. Miközben versenytársai balesetet szenvedtek, ő a büntetésekkel együtt is a hatodik helyen ért célba, megőrizve összetettbeli második pozícióját, de így is neki állt feljebb a verseny után, sőt, egy emlékezetes, igen rosszul sikerült tréfával azt mondta, hogy azért pikkelnek rá a versenybírák, mert fekete.

Filmforgatás után

A turbókorszak kezdete óta lefutott két, egyaránt Hamilton világbajnoki címével záródó szezon során csak egyetlen igazán rossz futama volt a brit versenyzőnek: a 2015-ös Magyar Nagydíj, melyre – mint az utóbb kiderült – a Mentőexpedíció című film forgatásáról esett be. Hamilton a pole-ból indulva gyorsan elvesztette a vezetést a kiválóan rajtoló Ferrarikkal szemben, sőt Rosberg is megelőzte őt, majd a sikánban a pályát elhagyva a 10. helyre esett vissza. Később sikerült felzárkóznia Rosbergre, de a verseny második felében ütközött Daniel Ricciardóval, amiért egy áthajtásos büntetést szórtak ki neki. Végül csak annak köszönhette, hogy csapattársa előtt tudott zárni, hogy a hajrában Rosberg is összetalálkozott az ausztrállal, ami miatt a bokszba kényszerült.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: