DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Retro – Schumacher a csúcson tért vissza

Természetesen nem az F1-es legenda 2010-es nagy visszatéréséről van szó, hanem egy jóval régebbi történetről: kétfutamos eltiltását követően tett nagy lépést a bajnoki cím felé a német.

A silverstone-i botrány miatt két futamról eltiltott Michael Schumacher az 1994-es szezon hajrájában egy olyan versenyen tért vissza a mezőnybe, mely eredetileg nem is szerepelt a naptárban. Októberben ugyanis a mezőnynek Argentínába kellett volna utaznia, csakhogy a pálya évek óta húzódó felújítása nem készült el, így az FIA-nak új helyszín után kellett néznie. Ez végül Jerez lett, mely korábban öt éven át a Spanyol Nagydíjnak adott otthont – a futam az Európa Nagydíj nevet kapta.

Schumachrnek nagy szüksége volt a jó eredményre, hiszen pontelőnye rohamosan fogyatkozott. A Magyar Nagydíjat követően még 31 egységgel vezetett Damon Hill előtt az összetettben, ám belgiumi kizárása és kétfutamos eltiltása alatt brit riválisa háromból háromszor győzni tudott, s egyetlen pontra jött fel három futammal a szezon vége előtt.

schumacher_1994_eur_d



Az egész szezonra jellemző folyamatos pilótakörforgás ekkor sem maradt abba. Eric Bernard átült a Lotusba Philippe Adams helyére – egyúttal ez volt karrierje utolsó F1-es versenye, a következőn ugyanis már Mika Salóé volt az autó. Helyére épp a Lotustól érkezett a Ligier-hez Johnny Herbert, akinek helyét Alex Zanardi foglalta el a Lotusnál. Akárcsak Bernardnak a Lotusszal, Herbertnek is ez volt az egyetlen futama a francia csapattal, hiszen a verseny után elvitte a Benetton Verstappen helyére.

Az Európa Nagydíjjal búcsúzott a Formula-1-től a nemrég elhunyt Andrea de Cesaris, aki mindössze második versenyzőként érte el a 200 nagydíjat a királykategóriába, a Sauber ugyanis a Benettonnál mellőzött JJ Lehtót ültette be az utolsó két versenyre. Két újoncot is köszönthetett a mezőny Jerezben: a japán Hideki Noda a Larrousse 19-es autóját foglalhatta el Beretta, Alliot és Dalmas után negyedikként, míg az olasz Domenico Schiattarella a Simtek 32-esébe ült be, melyet korábban a halálos balesetet szenvedő Ratzenberger, a súlyosan megsérülő Montermini és a francia Gounon vezetett.

A legnagyobb érdeklődés azonban a Williams váltását kísérte, ahová visszatért Nigel Mansell a szezon utolsó három futamára, így parkolópályára állították a következő esztendőben már teljes szezont futó David Coulthardot. Az 1992-es világbajnok a harmadik helyet szerezte meg az időmérőn az egymással a pole-ért szoros versenyt vívó Michael Schumacher és Damon Hill mögött. Az edzés legkellemesebb meglepetését Heinz-Harald Frentzen szolgáltatta, aki a negyedik rajtkockába lőtte a Saubert.

Hill a rajtnál megelőzte Schumachert, s az első bokszkiállásokig úgy tűnt, hogy átveheti a vezetést a bajnoki összetettben német riválisától. A Williamsszel azonban kibabrált a technika: a töltőrendszer meghibásodása miatt azt hitték, hogy túl keveset tankoltak az első kiállásnál, így a másodikra a szükségesnél jóval korábban került sor, s az extra töltet miatt a brit innentől felesleges túlsúlyt cipelve teljesítette a futamot.

Így viszont esély sem volt Schumacher és a Benetton legyőzésére, így a német ötpontos előnybe került Hill-lel szemben, s esélyt kapott arra, hogy már a soron következő japán futamon bebiztosítsa a világbajnoki címet. A pódium harmadik fokára a remek formában lévő Hakkinen állhatott fel, aki mindössze hatodszor ért célba a szezonban – mind a hatszor dobogós helyen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: